Füvesfilm

Hol vannak már azok az idők, amikor a szigorú filmcenzúra könyörtelenül megtiltotta a kábítószerek terjesztésének, fogyasztásának, hatásának ábrázolását? A hírhedt amerikai Hays-kódexet, melyben tételesen szerepel a tiltás, nyilván az "amiről nem beszélünk, nincs is" illúziója jegyében állították össze hajdanában-danában. Természetesen már akkor korszerűtlen volt, amikor életbe lépett, mégis el kellett telni egy-két évtizednek ahhoz, hogy a vásznon a drog - az életben való terjedésével párhuzamosan - fontos cselekménymotívummá, drámai konfliktusforrássá, társadalmi jelentőségének megfelelő problémakörré lépjen elő.

Az angolok, akik a konzervatív hagyományok tiszteletében sokáig verhetetlenek voltak, a free ci-nema zászlóbontásától kezdődően szabadszájú élvezkedéssel jelenítik meg a deviancia valamennyi elképzelhető kemény és szolid változatát. Ha valaki statisztikát készítene, bizonyos, hogy vezetnének a történetekben egy főre eső prostituáltak, alkoholisták, marihuána- és kokainzabálók, szenvedélybetegek számának tekintetében. A művek mégsem száraz tanmesék, közhelyszerű példázatok ("nem szabad", "aki gyenge, belepusztul" stb. alapon): a szigetországiak mindig nagy gonddal vizsgálják az emberi tényezőt, a tettek mozgatórugóit, a körülmények jellegét és a veszélyességi fokot.

A Fűbenjáró bűn, a Sundance Fesztivál közönségdíjasa arról szól, hogy a kábítószer-termesztésnek is lehetnek úgynevezett megélhetési variánsai. Nem mindenki lelkiismeretlen profithajhász, olykor kifejezetten a kényszer ereje készteti a tilosban járókat az egyre nagyobb bódulatra vágyó fogyasztók igényeinek kielégítésére.
Helyszín: Cornwall idilli szépségű tengerpartjának faluja. A középkorú Grace Trevethan asszony megözvegyül, férje "hagyatéka" egy szerető és tetemes adósság. (Mellesleg ebből a szituációból, azaz az eltitkolt múltból is fergeteges szatírát lehetne készíteni - ismerek is néhány feldolgozást a témára -, Nigel Cole rendező azonban másfelé kanyarodott az elbeszéléssel.) Valamit ki kell találnia a hölgynek avégett, hogy háza és egzisztenciája megmaradjon. Pompázatos üvegházában Matthew, a leleményes kertész segítségével (tulajdonképpen az ő ötletére) marihuánát ültet orchideaágyásai helyére. Ezzel azonban gondok zúdulnak a nyakába, hiszen az értékesítés - marketingsegítség híján - nem olyan egyszerű, mint a békés virágárusítás a piaci placcon. Megismerkedik az alvilág jellegzetes figuráival. Felgyorsul a világ körülötte. Megmártózik a vadiúj, hóttmocs-kos közegben. Különös módszerei vannak a túlélésnek... A nem éppen falrengető tanulságot a forgatókönyv írásában is közreműködő Craig Ferguson így fogalmazta meg: "Soha nem szabad feladni semmit".

A humor forrása - ha elfelejtettük volna, most megemlítjük: hamisítatlanul újmódi brit komédiát látunk a szokásosan fanyar karakterekkel és rekvizitumokkal - elsősorban a kétféle közeg összeütköztetése, a kispolgári Grace "alászállása" a sötét londoni miliőbe, ahol másfajta törvények uralkodnak, mint az ő békés kis konszolidált birodalmában. Az illegális kertészkedés holdudvara, a környezet reagálásának bemutatása is érdekes. Igaz, még abszurdabb humort is kicsiholhattak volna a szerzők a purparlékból és reakciókból, helyenként kissé lelassul az elbeszélés ritmusa. Mulatságos és szórakoztató, ahogy a temperamentumos vidéki nő megpróbál szót érteni a hasisközvetítőkkel, s lelkes kereskedőként folytatja a Btk. számos paragrafusába ütköző, mégis vidám tevékenységét.

Brenda Blethyn (Grace) közvetlen játéka, poentírozó készsége, eleven mimikája igazi értéke a tartalmas filmnek.