Egy kis jutalomjáték Christian Bale, Ryan Gosling, Steve Carell és Brad Pitt számára, nekünk pedig gyorstalpaló a 2008 pénzügyi válság okaihoz és tanulságaihoz, avagy a kapzsi bankárok a kisemberek és a világ ellen!
Ha jól emlékszem a számokra, a 2008-as pénzügyi során 5 millió amerikai veszítette el az otthonát és 6 millió az állását, vagyis alapjaiban rázta meg a társadalmat a krízis, amelyről már akkor is tudni lehetett, hogy a nagy bankok felelőtlen politikájának eredménye volt. Csakhogy ezek a bankok tulajdonképpen jól jöttek ki az egészből, a kormány pénzügyi segélycsomagot jutatott nekik, amiből a különböző pénzintézetek vezetői a hatalmas felháborodás ellenére is jelentős prémiumot tettek zsebre. Bár mindezt töviről hegyire elmagyarázza nekünk Adam McKay filmje, ezeket a tényeket nem árt szem előtt tartani. Kell ugyanis némi alapvető, zsigeri felháborodás ahhoz, hogy A nagy dobást igazán élvezni tudjuk.
Voltak olyanok, akik évekkel a 2008-as válság előtt felfedezték, hogy alapvető bajok vannak az amerikai gazdasággal, és, hogy köszönhetően a rossz, mégis boldog-boldogtalan által felvett hitelek és az állami kontrol hiánya miatt az egész lakáspiac bedőlhet, mindent magával rántva. Ilyen a kissé hibbant, másokkal nehezen kommunikáló makroelemző (Christian Bale), aki ráveszi az őt alkalmazó pénzügyi alapot, hogy nagyban fogadjon a bankok ellen. Az őrült lépésnek híre megy, és mások is beszállnak a rendkívül kockázatos játékba, köztük egy simlis bankár (Ryan Gosling), egy kisebb pénzügyi alap heveny igazságérzetű vezetője (Steve Carell), és pár lelkes kisbefektető, akik mentoruk, egy pénzügyi zseni (Brad Pitt) tanácsadását követve lavíroznak a zavaros vizeken. Ám még ezeket a dörzsölt alakokat is meglepi a pénzügyi rendszer rövidlátása, mohósága és romlottsága – hiszen tudjuk, mindig a bank nyer. Az eddig kizárólag kellemesen idióta vígjátékokat készítő Adam McKay ugyan most sem mellőzi a humort, de első drámája sok szempontból mellbevágó. A négy különböző szálon szisztematikusan, ha kissé jó értelemben véve tanárosan is, végigmegyünk az rendszeren a legkisebb kötvénytől a hitelminősítésig, végig rámutatva a hibákra és ostobaságokra.
Vannak olyan részek, amiket ugyan laikusnak nehéz megérteni, de ilyenkor egy frappáns húzással előkerül egy-egy celeb – színésznő, énekesnő, mesterszakács – hogy pár mondatban mindent elmagyarázzon, ha a négy, egymással különben ritkán vagy egyáltalán nem érintkező főszereplő lépései nem lennének elegendőek. Mindez elég sűrű, és McKay nem is igyekszik visszafogni a tempót, amit időnként mindenféle montázzsal még fel is gyorsít – az egyikben kislányát is láthatjuk, amint Will Ferrellel ordibál. A dologból azonban mindenki jól jön ki, amit az 5 Oscar-jelölés – a legjobb film, rendezés, adaptált forgatókönyv és vágás kategóriában, illetve Christian Bale legjobb férfi mellékszereplőként – fényesen igazol, bár az erős mezőnyben az sem lenne csoda, ha legfeljebb a vágásért kapna díjat a film. A legjobb filmhez és rendezéshez ugyan talán kis túl könnyed a hangnem, a valóban a legjobb alakítást nyújtó Bale ellen pedig főleg az szól, hogy már van neki Oscarja, de ez nekünk, nézőknek összességében mit sem számít. És ha legközelebb az ilyen és olyan banktól egy kedves hangú kisasszony remek befektetési lehetőséggel keres meg minket, kicsit másként fogunk mérlegelni. Tessék kortárs festményeket venni!
Pontszám: 10-ből 8 és fél
Kinek ajánljuk? Akik fogékonyak a pénzügyekre, vagy nem értenek a dologhoz, de ez eddig zavarta őket, akik befektetnének, de óvatosak, és akiket úgy általában érdekel a modern történelem és gazdaságpolitika – és akik élvezték A Wall Street farkasát. Egy másik vonalon természetesen valamennyi főszereplő rajongói érdekeltek lehetnek - Gosling szórakoztató, de nem sokat mutat magából, ahogy a producerként szerepet vállaló Pitt sem, de Bale és Carell remek.
