Ha ő nem lett volna, akkor talán sosem terjed el a világban, hogy a rajzfilmeknek minőségi zenéjük legyen. A Tom és Jerry-hez írt szerzeményei annyira kifejezőek, hogy még csak nézni sem kell a rajzfilmet ahhoz, hogy tudjuk, mi történik éppen.
Nem ő volt az első híres zeneszerző, aki rajzfilmekhez kezdett zenéket írni, de az biztos, hogy a kortársai közül ő hitt leginkább abban, hogy a rajzfilmek aláfestő zenéje önálló műfaj, remek eszköz az önkifejezésre. Scott Bradley munkásságát leginkább azok ismerhetik, akik látták klasszikus Tom és Jerry-rajzfilmeket, tehát gyakorlatilag mindenki, a 40-es évek óta.
Scott Bradley gyakorlatilag a filmmel együtt született az 1800-as évek végén, Arkansas-ban, de sokáig nem foglalkozott filmekkel, filmzenékkel, hagyományos zeneszerzőnek készült.
Életének viszonylag késői , de a film történelmének még viszonylag korai szakaszában, az 1930-as évek elején próbálta ki magát a mozgóképekben, és a világ szerencséjére majdnem 30 évig ott is ragadt.
Autodidakta módon tanulta meg a zeneaszerzést és a hangszerelést, az 1920-as évek elején Houstonban vezényelt különféle zenekarokat, aztán 1926-ban Los Angelesbe költözött az akkor még mindig hagyományos zeneszerzőként dolgozó Bradley. A KHJ Radionak kezdett dolgozni, itt kezdett el egyre inkább az animáció felé fordulni.
Ezzel párhuzamosan az animációs filmek egyre népszerűbbek lettek, és a Metro-Goldwyn-Mayer is szerette volna kivenni a részét a sikerekből, amiket addig főleg a Disney és a Warner Brothers (ezeknek a stúdióknak a zenszerzőiről is lesz majd szó a későb4biekben) arattak le, viszont nem volt saját animációs részlegük. Ezért először logikusan úgy döntöttek, hogy külső gyártóktól vásárolnak be kész animációkat. Mit ad isten, pont attól a cégtől vettek filmeket, ahova addigra Bradley is írogatott rajzfilmzenéket.
Most nagyjából a 30-as évek közepén járunk, és hogy tovább bonyolítsuk a dolgokat, érdemes megjegyezni, hogy Bradley eközben elkezdett kidolgozni egy teljesen új formanyelvet az animációs filmek zenéjéhez. Addig ugyanis az volt a megszokott menetrend, hogy létező dalokat válogattak be a filmek alá, amiket néhány zörejjel dobtak fel.
Bradley viszont azon dolgozott, hogy a zene ne csak kiegészítse a látottakat, hanem élénken reagáljon a cselekményre, segítse a feldolgozást azzal, hogy dinamikusan változik attól függően, hogy éppen mit látunk a képen. Ma már ez teljes evidenciaként hat, de akkoriban több mint forradalmi volt a gondolat.
Miután eleget kísérletezett magában, megkereste az MGM szintén legendássá vált producerét, Fred Quimbyt, hogy mi lenne, ha nem hagyományos módon, csak létező dalokat komponálna az animációk alá, hanem kifejezetten a képen látottakhoz írna zenét. Qumbynek tetszett az ötlet, sőt arra jutottak, hogy teljesen felborítják az addig uralkodó munkafolyamatokat, és a rajzfilmekhez előbb készítik el a zenét, mint magát az animációt, így még pontosabban lehet a zenét és a képet összekomponálni.
Bradley az 50-es évekre járatta a csúcsra a formanyelvét, gyakorlatilag bármikor el tudott improvizálni egy rajzfilmet a saját zenei metaforáit és megfejtéseit alkalmazva.
Ehhez nemcsak az kellett, hogy remek zeneszerző legyen, hanem az is, hogy a humora is a helyén legyen. A zeneszerzői ötletességére a lenti részlet talán a legismertebb példa, amiben Tomot egy zongoristaként, Jerryt pedig egy zongorában élő egérként láthatjuk. Tom Liszt II. magyar rapszódiáját próbálja eljátszani, de Jerry miatt természetesen nem megy neki a dolog.
Bradley egy csomó extra hangot beletett az eredeti kompzícióba, hogy még jobban passzoljon a jelenethez a zene, és hogy igazán jól meg tudjon jelenni az összes képi poén. Az általa kitalált zenei humorra pedig a talán legismertebb Tom és Jerry-epizód az egyik legtöbbet emlegetett példa, amiben A három testőrt és még néhány más kosztümös filmet parodizáltak ki a készítők.
A rész elején Jerry a kor népszerű katonadalára, a Soldiers of Fortune-re masírozik diadalittasan, őt pedig Tuffy követi botladozva, aminek az lesz a vége, hogy jól beleszalad Jerrybe. Az, hogy itt a zene hirtelen megáll, és zörejek veszik át a főszerepet szintén Bradley találmánya, és mára szintén annyira magától értetődővé vált, hogy igazából fel sem tűnik.
Bradley zsenialitását pont az adja, hogy gyakorlatilag fel sem tűnik a munkája, annyira tökéletesen passzol ahhoz, amit látunk. A legjobb példa erre egy 2013-as tisztelgés Bradley munkássága előtt, amikor nyolc rajzfilm zenéjéből gyúrtak össze egy nagyzenekari kompozíciót, amit aztán a John Wilson Orchestra adott elő a Royal Albert Hallban. Ehhez szándékosan nem készült animáció, az egész csodáját az adja, hogy képek nélkül is tökéletesen el tudjuk képzelni, hogy mi lehet a cselekmény.
Végül, amikor 1958-ban az MGM gazdasági okokból és viszonylag nagy meglepetésre bezárta az animációs részlegét, akkor Bradley is nyugdíjba vonult. A Hannah-Barbera korszakban készült gyakorlatilag összes Tom és Jerry zenéjét ő szerezte, valamint a Droopy első 15 évének zenéit is ő készítette a stúdiónak, utána viszont már nem írt több rajzfilmzenét, teljesen visszavonult. 1977-ben, 85 éves korában halt meg, és sokáig elfeledett maradt a zsenialitása. Végül a 2000-es években fedezték fel újra, 2006-ban meg is jelent egy kétlemezes válogatás a legjobb zenéiből.
Ha szeretne egy kis Tom és Jerryvel nosztalgiázni, akkor vasárnap a Boomerangon kaphatja el a híres párost 12:45-kor és 23:30-kor.
