Egyre inkább elcsépeltek az autós üldözéses, drogfutáros filmek. Elég ha csak a legutóbbi Fast and Furious-re gondolunk. A cím alapján a Gyors meló (Go Fast) ugyanebbe a kategóriába sorolható, de szerencsére most a franciák (ismét) bebizonyították, hogy tudnak jó filmet csinálni és új értelmet adni ennek a műfajnak.
Sajnos még mindig túlnyomó többségben amerikai filmeket vetítenek a (magyarországi) mozik és csak elvétve jelenik meg egy-egy francia vagy olasz film a kínálatukban. Ha pedig ennél egzotikusabb filmekre (brazil, japán, spanyol, stb...) vágyunk, akkor már szinte csak a művészmozik jönnek szóba itthon. Pedig mindenki szeretne betörni a filmpiacra, amire a franciák a legjobb példák. Hiába van jó filmgyártásuk, jó filmjeik, mégse tudják utolérni az amerikaikat se sztárok se filmsikerek tekintetében. Na de hagyjuk az elmélkedést, inkább beszéljünk a Go Fast-ről. Az első kérdés, ami felmerülhet bennünk a címe. Miért pont egy angol címet adnak egy francia filmnek? Miért pont a gyorsulást emelik ki, amikor nem is arról szól. Talán így többen nézik majd meg? - Lehet.
Amibe viszont biztosak lehetünk az a jó verdák, a szép csajok és persze az izgalom. Ez ugyan mind megvan, de erre még rátesz egy lapáttal: ez a plusz pedig az életszerűség.
A történet röviden egy zsaruról szól, aki egy akció során elveszíti társát, barátját egy drogfutár leleplezésekor. Az eset után minden eszközt megragad, hogy sittre rakja a gyilkos(oka)t, de bizonyíték hiányában nem sikerül neki. Munkatársa áthelyezését kéri, és így kerül be egy titkos akcióba, ahol szintén drogcsempészek után kell nyomoznia és ahol lassan összekötődnek a szálak.
A Go Fast, nem csak a története miatt jó, hanem mert élethűen, szinte dokumentumfilmszerűen mutatja be a történetet. Nem mindig csilli-villi kocsik és nem mindig a legluxusabb lakosztályokat látjuk, hanem néha putri, néha villa és ez az, ami a legnagyobb erénye a filmnek.
7/10 pont
