A zenészek közül a zongoristák a legnépszerűbbek a filmvásznon. A tapasztalati tény nem jelent egyúttal rangsort is a hangszerek között, inkább arról a gyakorlati szempontról van szó, hogy az operatőr számára a zongorajáték adja a legtöbb lehetőséget arra, hogy a színész és a zenész azonosságának illúzióját megteremtse. Arról nem is beszélve, hogy a billentyűkön futó ujjak látványa esztétikai élményt nyújt. Mint például Vladimir Horowitzé, akinek játékát áhítattal nézi egy régi felvételről a Halálos szívdobbanás című francia film főhőse. Thomas Seyr több mint egy évtized után szeretne újra zongorázni, mi több, koncertezni. Csak azok az ujjak...
Jacques Audiard alkotása tarolt a francia nemzeti filmszemlén, nyolc Cézár-díjat nyert, és sikerrel szerepelt rangos európai megmérettetéseken is. Azt az elismerést se hallgassuk el, hogy a Halálos szívdobbanás zárta az idei Titanicot is. Érzékeny, részleteiben megkapó alkotásról van szó, amely a bűn, az erőszak világát állítja szembe a művészet vágyott tisztaságával.
A nyitóképek ismerősnek tűnnek azoknak a nézőknek, akik nyomon követték az elmúlt esztendők magyar bűnügyi eseményeit. A párizsi lakásmaffia hétköznapjaiba pillanthatunk be. Thomas két barátjával, Fabrice-szal és Samival különböző ingatlanokat hajt fel a francia fővárosban, olcsón veszik a telkeket, házakat, és drágán adják el őket. A módszerek között nem válogatnak, többnyire baseballütőkkel verik le az árakat. De ha szükséges, egy zsáknyi patkányt engednek szabadon a házakban. Probléma legfeljebb az arabokkal van, akik családostul költöznek be a már üres ingatlanokba, vagy nem tartják be az előzetes megállapodást. Esténként Thomas fedezi Fabrice félrelépéseit, s addig-addig falaz, míg viszonyt nem kezd barátja feleségével. Robert Seyr, az apa is az ingatlanpiacon ügyeskedik, de az idősödő férfinak már szüksége van fia segítségére. Az araboktól még megvédi őt Thomas, de a színre lépő orosz maffiózóktól már óva inti a fiú az apját. Hiába...
A huszonnyolc éves fiatalember tíz esztendeje vesztette el zongoraművész édesanyját. Thomas is zenei pályára készült, de a tragikus haláleset után hátat fordított a hangszeres muzsikának. Egy fogadáson találkozik néhai anyja impresszáriójával, aki meghallgatásra hívja őt. Thomas fölfogad egy kínai zongoratanárnőt, s újra zenélni kezd. Miao Lin nem beszél franciául, oktató és diák csak a zene egyetemes nyelvén érintkezik. Az ökölcsapáshoz szokott ujjak nehezen barátkoznak a billentyűkkel, de a kitűzött időpontra Thomas készen áll a meghallgatásra.
A berlini fesztiválon a legjobb filmzene díját kapta Alexandre Desplat muzsikája. A kulturális pluralizmus jegyében Bach és Haydn kompozíciói keverednek a kőkemény technóval. A meglepőnek tűnő, de összhatásában korántsem zavaró társításnak dramaturgiai funkciója van, s kissé erőltetetten különíti el a brutalitás közegét a magas művészet lelki épülést is szolgáló világától.
A színészek közül a főszerepet alakító Romain Duris változó színvonalú teljesítményt nyújt. Gyakran külsődlegesek a gesztusai, s nemcsak a tízéves kihagyás, hanem alkati okok is nehézzé teszik számára a zongorázást. Ez a hiányosság azért is kellemetlen, mert a történet második fele jórészt a próbákkal telik, s ezek hiteltelenségét a szép és fiatal kínai hölggyel való, lassan szövődő érzelmi viszony sem oldja. Hiteles és érzékeny szerepformálás jellemzi viszont azokat a jeleneteket, amikor Thomas átértékeli kapcsolatát az egykor lenézett, öregedő apjával, s ahogy egyre inkább felelősséget érez iránta. Rövid szerepében is feltűnik a megcsalt feleséget játszó Aure Atika tehetsége. A Halálos szívdobbanás összességében kissé túlértékelt, egyszerre didaktikus és üzenet nélküli, de részleteiben igényes alkotás.
