Szerelem és más semmi - röviden így lehetne jellemezni a jubileumi, a máltai Vellettában megrendezett 25. Európai Filmdíjakat.
Jelesül, hogy a legfontosabb és legtöbb elismerést Michael Haneke és legújabb produkciója, a magyar mozikban jelenleg is futó Szerelem zsebelte be a fő elismeréseket: a legjobb film, a legjobb rendező, a legjobb férfi (Jean-Louis Trintignant) és női (Emmanuelle Riva) alakítás díját. Nincs ebben semmi meglepő, az idén Cannes-ban Arany Pálmával jutalmazott mű kapcsán kérdés sem vetődhet fel, hogy nem ez lenne idén a legjobb európai film. Lehet szeretni vagy nem szeretni az önmagát francia pénzből megvalósító osztrák nagymestert, de ahhoz nem fér kétség, hogy most ő az első számú képíró az öreg kontinensen. Nincs is ezzel semmi baj, az idős francia középosztálybeli házaspár portréja, az örök szerelem kérdésköre, illetve az, hogy ennek a köteléknek vannak-e határai, előbb utóbb minden embert érint vagy személyesen vagy hozzátartozója kapcsán. De a műalkotás megszületésén túl mindenesetre a díjakkal elhalmozás mindenképpen fontos, ha másért nem is, hogy a laikusoknak felkeltse az érdeklődését és jegyet váltsanak a legjobb európai filmre.
Ha keményebben fogalmazunk, akkor hangsúlyozni kell: legalább arra. Mert akárhogy is szépítjük, az európai film bajban van, egészen pontosan a forgalmazása, mivel konkrétan eltűntek a nézők: idén rekordmennyiségű film készült, ugyanakkor a nézőszám minden idők egyik legalacsonyabbika lesz. (A Szerelem hazánkban delikát művészfilmnek számít, le sem merem írni egy mennyi mozinézőt jelent.) Erre a tényre tett konkrét utalásokat most először lehetett felfedezni az ünnepségen a szakma részéről: hogy megtörtént (eddig komótosan homokba dugták a fejüket), jól mutatja, hogy a filmakadémiát komolyan foglalkoztatja az öreg kontinensen végigsöprő mozgóképes és a mögötte meghúzódó gazdasági válság.
Bejátszásokban legnevesebb alkotóink nagy szavakkal igyekeznek hangsúlyozni, hogy ezekben a nehéz időkben pont a mozgóképek segítségével elmesélt történetek, a bennük felmutatott sorsok nagy szerepet játszhatnak abban, hogy Európa egyben maradjon. Mert a válság lassan tényleg begyűrűzik a mindennapi életünkbe és tény, a film továbbra is az egyik legerősebb művészeti forma, csak éppenséggel az alkotók egyre nehezebben találják meg a közönséggel a közös nevezőt. Ez pedig nem kis baj. A megoldás egyfajta európai új-hullám lenne, fiatalokra lenne szükség, akik képesek a fiatal generációknak friss európai mozit készíteni.
A jubileumi díjkiosztó sajnos nem hozott semmilyen diadalt a magyar filmművészetnek. Az egyetlen “partiképes” játékfilmünk, Fliegauf Bence műve, a Csak a szél még csak be se jutott a nagyfilmek versenyében a nomináltak közé (pedig a papírforma alapján ez simán bekövetkezhetett volna). A legjobb rövidfilmnek járó Európai Filmdíjért versengő művek mezőnyében Till Attila Csicskája nagy esélyesnek számított, de az elismerést a kategóriában végül a román Tudor Giurgiu Superman, Spiderman sau Batman (Superman, Pókember vagy Batman) című alkotása nyerte. De legalább a kulisszák mögött “tevékenykedünk”: a hírek szerint komoly esély van arra, hogy 2014-ben Budapesten legyen az európai Oscar.
