A fodrász frizurája kócos. A cipész cipője lyukas. A kőműves háza düledezik. A pap vizet prédikál, ám bort iszik. Rablóból lesz a jó pandúr. Vajon, egy szerelemben feltűnően balszerencsés házassági tanácsadó révbe érhet-e valamikor?
"Romkom" a romokon
A valóságban persze, kizárt dolog, hogy egy olyan pacák, mint az Életem szerelme című 2010-es francia és romantikus komédia egyik főszereplője abban a szakmában tevékenykedjen, amiben. Egész egyszerűen kizárt dolog, hogy egy pasas, akinek életében nem volt olyan kapcsolata, mely legalább egyetlen boldog és meghitt órát megélt volna, olyan szakmát válasszon, melyben krízishelyzetbe került, illetve azt elkerülni szándékozó pároknak ad tanácsot a boldogulásra. Vagy ha valamilyen véletlen folytán mégis lenne ilyen, akkor páciense nem lenne, hiszen melyik gyengén látó szeretné, hogy egy teljesen vak vezesse át a kétszer nyolcsávos főúton? A komédia azonban általában azért vicces, mert nem a valóságot adja egy az egyben, úgymond, "pacekban", hanem az élet adta szituációkat fordítja fonákjára, s talán éppen így teszi elfogadhatóvá, túlélhetővé azokat. Talán ezért vicces pali Julien (Francois-Xavier Demaison) is, akinek egész eddigi szerelmi élete egyetlen folyamatos csődtömeg, mégis házassági tanácsadóként dolgozik. Persze, képes produkálni az élet efféle dolgokat is, tudhatjuk ezt jól, ha figyeljük a híreket. Általában azonban a kőműves háza az, amelyik utoljára dől össze – az azonban mindig, minden tragikuma ellenére vicces, ha mégis először… Jelen esetben viszont a szituáció éppen fordított: Julien saját romhalmazán csücsülve osztja az észt, hogyan lehet szép, nagy, és tágas házakat építeni. Nem tűnik viccesnek, de a film tulajdonképpen mégis az.
[img id=285392 instance=1 align=left img]Julien
Az sem lenne valóságos, ha Julien karaktere magas, jóképű, sportos és sármos lenne, akiért döglenek a nők, hiszen egy ilyen pasas nyilván kihasznál minden adódó lehetőséget, míg ereje engedi. Miért tenne másként? Viszont ez majdnem ugyanolyan mennyiségű vígjátéki helyzetet eredményezne, mint a filmbéli karakteré, hiszen tulajdonképpen a ló másik oldalát jelentené. Egy igazi házassági tanácsadó már hosszú évek óta boldog párkapcsolatban él. Tehát középkorú, jólszituált, nyugodt, joviális úr (bár általában inkább hölgy), hiszen csakis egy ilyen lehet hiteles ebben a munkakörben (mégha…). Julien e filmben viszont erős harmincas, szakállas, köpcös fazon, afféle kiköpött lúzer. A film (Nicolas Cuche rendezése) nagy vállalása, hogy erre a fazonra épít fel mindent. Az őt alakító Demaison sem kifejezetten ismert színész, ráadásul, egy ilyen szerelem-házasság témakörben forgó film célközönségét túlnyomó részben a 19-48 éves korosztályba tartozó hölgyek adják, akikkel elég nehéz megszerettetni egy ilyen fazont. (Hiszen igen sok esetben elég csak a mellettük hortyogó alakra nézniük…) Nem is tudom ennek sikerét megítélni, hiszen én nem tartozom e célcsoportba (inkább a "hortyogókéba"), bár az is igaz, hogy valahogyan az(ez) az alak is odakerült melléjük…
Könnyed tempóban
A hölgyek valószínűleg könnyebben azonosulnak Johanna (Virginie Efira) karakterével, aki amolyan Bridget Jones-típus. Okos, bájos, szeretni való nő, aki minden ízében emberi, csetlik-botlik, mígnem hasra nem esik – vagy el nem kapja az iménti köpcös, nem túl szimpatikus, inkább fájdalmasan átlagos pasas. Ennyi. Az Életem szerelme amúgy nem nagy ügy. Viszont legalább nem húzzák a végtelenségig, vége főcímmel együtt alig másfél óra a mű. Addig viszont működik… Amerikai függetlenfilmeken edződött szemmel, persze, jobban bírjuk Julient, és kétségünk sincs afelől, hogy egyszer csak elnyeri méltó büntetését, Joanna keze formájában. A feszesre húzott, innen-onnan összeollózott kliséket fogyasztható eleggyé gyúrt forgatókönyv nem engedi lankadni figyelmünket, s néhol egész friss poénokkal örvendeztet meg minket – bár a monostori keret számomra kissé erőltetettnek tűnik. Az tök jó, ha valami nem veszi magát túl komolyan, főleg, ha az a valami éppen egy romantikus komédia, de az meg már nem jó, ha ezen túlmenve hülyét is csinál magából. Mindegy, nagy baj amúgy nincs, a gép ettől még forog. Benyeltünk ennél már nagyobb baromságokat is. Azt már nagyobb bajnak tartom, hogy e filmnél is tapasztalható az a tendencia, miszerint a francia vígjátékokban (is) kiveszőben van az egyedi, nemzeti jellegzetesség: a Bourviltől, Fernandeltől eredő, Pierre Richardon, a Házibulin és az Éretleneken át ívelő jellegzetesen könnyed, franciás bájt már nem találjuk meg az Életem szerelmében sem.
Kinek ajánljuk?
- Házasulandóknak.
- 30-on túli szingliknek és "szerelemben veszteseknek".
- Aki nem képes betelni a romantikus komédiákkal.
Kinek nem?
- Annak, aki nem képes még egy "sosem találom meg életek szerelmét"-típusú romantikus komédiát végignézni.
- Annak, aki átverve érzi magát, ha a drága mozijegy áráért nem kap minimum másfél óra szórakozást.
- Meggyőződéses agglegényeknek és aggszüzeknek.
6/10
