Házra járó lelkek

November 16-tól 25-ig retrospektív vetítésekkel tiszteleg az Uránia filmszínház az olasz filmegyéniség, Pupi Avati előtt. Ehhez kapcsolódik a héten bemutatott horrorfilmje, A rejtekhely. A film nem egy mai látvány-horror, erős idegzet sajátosan visszafogott üteme (és modora) miatt szükséges hozzá.

Avatizmus
Horrorfilmnek túl lassú, művészi alkotásnak túl banális - szokták mondogatni Giuseppe - ismertebb művésznevén: - Pupi Avati ijesztgetős filmjeiről. A 76 éves olasz filmes mester eddigi négy évtizedes direktori (és írói és produceri) pályafutása során megszokhatta már, hogy a kritikusok (egy része) bajlódik a filmjeivel, ezekkel is, négy horrorfilmje, A nevető ablakos ház (1976), a Zeder (1983), A bűvös árkánum (1996) és A rejtekhely (2007) megosztotta a bírálókat, hogy itt akkor most egy Ed Wood-szerű áltehetséges trampli tör-zúz-e a celluloid porcelánboltban, vagy valóban egy sajátos látásmódú, zseniális alkotó mutogatja maga módján a világot és a világ dolgait. Mert sajátságos láttatásról beszélhetünk, amely a belső szabályai szerint koherens. Ám, hogy ezeket megértsük, előbb egy röpke életrajzi kitekintést érdemes tennünk.

Curriculum Pupi
Tudnunk kell Avatiról, hiszen filmjeiben rendre fontos szerephez jut, hogy a hagyományosan nagy kulturális központnak számító Bologna szülötte; determinálja az Emilia Romagna-i táj, meghatározza az ott élő emberek élete, ennek a vidéknek a gazdag históriája mindmáig filmjei egyik visszatérő témája maradt. Avati többirányúan képzett, amiknek hasznát is veszi az alkotásaiban, tanult politológiát, és volt dzsessz-zenész is.
A hatvanas évek végén szokatlanul groteszk, bizarr, "független-filmekkel" indult a pályája, nagyjából akkor, amikor a Vittorio De Sica, Pier Paolo Pasolini, Luchino Visconti, Roberto Rossellini nevével filmjelzett korabeli érett olasz filmművészet hanyatlásnak indult. Mondhatjuk, nem volt egyedül: A méhkirálynővel (1963) startoló, a Dilinger halotton (1968) át A nagy zabálást (1973) készítő kortárs Marco Ferreri hasonlóan kezdetben elutasított sorsra jutott.
Öt év szünet után és a korszak egyik legismertebb színészének, Ugo Tognazzinak a hathatós közbenjárásával forgathatott (A báró mazurkája..., 1975), ám a régtől óhajtott hazai és nemzetközi sikert végül is egy év múlva, történetesen egy horrorfilmjével, A nevető ablakos ház cíművel érte el.
Rendhagyó figura, aki művészi szabadsága érdekében nem akart - hozzátehetjük: nem is tudott - egyetlen stúdióhoz, gyártóhoz sem szerződni, filmjei többségét testvérével, Antonio Avatival alapított saját cégükben gyártják. Az 1968-as debütálása óta eltelt negyven év során Avati a horror mellett számtalan műfajban kipróbálta magát - dráma, melodráma, komédia, thriller, zenés sci-fi, kosztümös történelmi film -, egyedi hangú nyomokat hagyva a vásznon.

Módszere: a hangulat
Avati egyéni metódusa tetten érhető A rejtekhelyben is, mint mindegyik horrorjában. A hétköznapi borzalom jelenik meg a hétköznapi hősök hétköznapi életében, az úgynevezett kisemberek félelmei öltenek testet - ahol kevés a primer borzalom, annál több a suttogás, az elfojtás, a titok. Itt (az éttermes) Leit (Laura Morante) férje öngyilkosságát követően tizenöt éven keresztül egy elme-rehabilitációs klinikán kezelik, mivel - többek között - folyton hangokat hall. Felépülése (szabadulása) után újra fogadót akar nyitni, ám a kiszemelt ház kísértetek lakta, 1957 telén rejtélyes körülmények között öt nő halt meg az épületben. Lei - nyugalma érdekében - szeretne utána járni a történteknek.
Akit nem fog meg a film hangulata - amiben tényleg minimális a "konkrét" horror-elem - ne áldozzon időt A rejtekhely megtekintésére, ritmustalan, lassúdad, gyönge "B" kategóriás filmnek fogja találni. Máskülönben meg megérinti a mindennapi félelem esztétikája.

Kinek ajánljuk?
- Aki szereti a Dementia 13-típusú rémisztős őskövületeket.
- A láthatatlant sokkal ijesztőbbnek tartja az omló beleknél és a fröcsögő vérnél.
- Akinek a hangulat az első, a cselekmény a második.

Kinek nem?
- Aki Fűrészelve a Sziklák szemén szocializálódott rém-földön.
- Ásít csak, ha nyikordul egy ódon ház lépcsője.
- Aki szerint a horror nem moziba való, csak összepiszkítja a vásznat.


6/10