Képzeljük el, hogy rövid idő leforgása alatt az agyunkba passzírozzuk Douglas Adams ötrészes kultregény-trilógiáját, a Galaxis-útikalauzt, a Beavis&Butthead-összest, a Men in Black-et, a Discovery Chanel és az Animal Planet teljes természetfilm-repertoárját, a Monthy Python Gyaloggalopját (gyorstekercselve), meg egy-két Johnny Bravo opuszt, majd az egészet bőségesen meglocsoljuk sörrel és megfüstöljük valami könnyed ganjával!
Valami hasonló történhetett Philip Stark forgatókönyvíróval és Danny Leiner rendezővel, amikor előre nem eléggé megfontolt szándékkal elkövették a Hé, haver, hol a kocsim? elnevezésű parodisztikus tini-scifi-vígjátékukat, vagy mit.
Először is vettek két zizzent srácot, Jesse-t és Chestert, (Ashton Kutcher és Sean William Scott - láthattuk őket az Amerikai pite című előzményben), akik egy reggel másnaposan felébredve azon tűnődnek, vajon mi történhetett velük előző éjszaka, ugyanis egyikőjük sem emlékszik az égadta világon semmire, mindenesetre valaki a hűtőjüket feltöltötte nagy mennyiségű pudinggal. Ez még nem lenne túl nagy baj, csakhogy a telefonrögzítőn barátnőik sértődötten közlik velük, hogy a tegnapi botrányos viselkedésük eredményeként közöttük mindennek vége. Erre már a két lökött is sürgős kényszert érez, hogy elhagyják a biztonságos, félig elfogyasztott pizzákkal bélelt tévéfotelt, és végére járjanak a dolgoknak. De ekkor észreveszik, hogy a ház elől eltűnt Chester ócska tragacsa. Na, ennek már fele sem tréfa, gondolják, és nem sejtik, hogy a java még hátra van.
Eszeveszett üldözés veszi kezdetét, ahol a két, még mindig erősen zsibbadó agyú srácot a legelképesztőbb figurák veszik üldözőbe: Christie Erektor, a város szexbombája, valamint a rá véresen féltékeny macsó pasija izomagyú bandájával együtt, valami taperolási ügy miatt, két skandináv kinézetű arc, akik egyébként az Univerzum őrei, öt cicabőrnadrágba bújt űrmaca és egy csapat pufifólia-egyenruhába öltözött degenerált, ezek mindannyian egy Koituszi Transzvesztitátor elnevezésű dolgot keresnek a két punkon, ami a világ megmentésének a kulcsa. És még van egy csinos transzvesztita 200 000 dollárnyi követeléssel, valamint a két srác kissé ideges főnöke a ki nem kézbesített 30 db. pizza iránti reklamációval. Kezdődhet hát a mintegy másfélórányi agyament baromság. Nem mondom el, mi történik velük, aki ezek alapján még kíváncsi, az úgy is megnézi a filmet, és/vagy hamar megöregszik, állítólag.
Maga a film tulajdonképpen pedig olyan, mint egy DJ-mix, a zenében. Tuti alapanyagok jó ritmusú elegyítése, némi (tehát nem sok!), és ráadásul eléggé szimpla csavarral, mentesen az idézett alapvetések eredetiségétől, és mivel pluszt sajnos nem sikerült hozzájuk tenni, ez egyben jelenti azok kiherélését is. Jesse és Chester egyértelműen a Beavis&Butthead-féle emblématikus idiotizmusból táplálkozik, de messze nem tudnak annyira elrajzoltak, tehát hitelesek lenni. Élő szereplőket rajzfilmfigurákról mintázni fából vaskarika, de legalábbis sziszifuszi válalkozás. Korábban mások is próbálkoztak már ezzel, nagy igényességgel, pl.- Tim Burton-Batman, Richard Lester-Superman, stb.-, de nem túlzott sikerrel. Nos, a próbálkozás ez alkalommal sem jött össze igazán. Mégis biztos vagyok abban, hogy akik megkajálták az amerikai pitét, azok most boldogan szaladnak a címszereplő ócska Rönót megkeresni, és jól is teszik, hiszen egyszer tinédzser az ember életében, meg buli az élet, nem?
És hogy mi a különbség a strucc és a láma között? Nagyon sok, de jelen esetben semmi, vagyis teljességgel tökmindegy. Egyébként is, új szleng jön, most már ciki a kúl, meg a rulez, meg a sirály, itt az új: sssweetie, azaz magyarul sssüti.
