Mire ez a kritika megjelenik, a Nem vénnek való vidék már többszörös Oscar-díjas, köztük övé a Legjobb film és a Legjobb rendezés díja is. Egységes vélemény uralkodik a sajtóban, miszerint megérdemelte (és az Oscar kezdi visszanyerni régi megbízhatóságának hírét). Különben is, a Coen fivérek már rég félisteneknek számítanak filmrajongói és kritikusi körökben - szóval szögezzük le: minden jel arra mutat, hogy ez egy felettébb kiváló alkotás.
Az is - sietek egyetérteni. Felettébb kiváló alkotás. Noha nem vénnek való; a vér és a halál olyan természetesek benne, mint a zsákmányejtés egy oroszlános ismeretterjesztő filmben. Az oroszlán is levadássza a nála gyengébbet, a Legjobb mellékszereplő díját elnyert pszichopata bérgyilkos is. Az oroszlán is irtja a maga fajtáját, a bérgyilkos is. És az oroszlán sem veszteget szánalmat a zsákmányra. Miért is tenné? Annak halála a természet rendje.
Volt idő, amikor még nem tudtuk elfogadni, hogy a zsákmányejtés a természet rendje. A keresztény középkorban sokáig tartotta magát a hit, hogy az oroszlán azért áll meg és figyel körbe-körbe áldozata elejtése után, mert bűntudata van a gyilkosság miatt. Ma már tudjuk, hogy azért teszi, hogy megbizonyosodjon róla, nincs-e versenytárs ragadozó a környéken. Volt olyan idő is, amikor Hollywoodban etikai kódex szabályozta, milyen cselekedetek nem jelenhetnek meg a filmben. Most nincs kódex, egyetlen este alatt annyi ember halhat meg, fulladhat a saját vérébe, szakadhat szét, vívhat szörnyű haláltusát, vagy csak dőlhet el a cselekmény hátterében egy-egy este alatt a vásznon, amennyi szereplőre idő futja. Idézzek-e statisztikát, hogy egy átlagos akció-thriller főhőse hány embert tesz el láb alól? Még hogy bűntudat... az oroszlánnak sincs, nekünk miért lenne?
Csakhogy nem mindenki van megelégedve a természet rendjével. A vén seriff például, aki a bérgyilkos után szaglászik, egyre kevésbé bírja a vidéket ott az Egyesült Államok és Mexikó határán, ahol mindennaposak a drogcsempészek illetve holttesteik - meg kutyáik és családjuk és barátaik holttestei. Ahol az ember találhat ugyan kétmillió dollárt egy bőröndben, de az is biztos, hogy akkor menekülnie kell feleségestül - mert utána erednek az oroszlánok, a bűntudat nélküli, hatékony, ragadozó oroszlánok. A vén seriff még úgy meglátja a nyomokat, hogy ifjú utóda csak csodálhatja, de már nem tudja közömbösen szemlélni őket. Nem tudja hidegen, rezzenéstelenül puskavégre kapni az oroszlánt. És nem azért, mert ő öregedett meg - hanem mert az oroszlánok szaporodtak el nagyon, rettenetesen, és ölnek mindennap, falkákban járják a vidéket. Az a vidék már nem vénnek való.
A Coen fivérek varázslata, hogy míg szemléljük az oroszlán-bérgyilkos tetteit, egyre kevésbé vagyunk képesek mi, a vásznon rég a természet rendjéhez szokott nézők, hidegvérrel szemlélni őket. A bérgyilkosnak nincs bűntudata, soha nem volt, soha nem is lesz, de a néző kényelmetlenül kezdi érezni magát. Lehet, hogy a tegnapi akciófilmben hússzor ennyien haltak meg, de hát mondtam, hogy ez egy felettébb kiváló film - itt föltámad a nézőben a régi, anakronisztikus, keresztény középkorba és a negyvenes évek Hollywoodjába illő bűntudat. Éppen azáltal, hogy az az Oscar-díjas mellékszereplő olyan nyugodtan kaszálja az embereket, mint amilyen nyugodtan mi néztük tegnap az akciófilmet. A vászon tegnap még nekünk való volt, de ma már nem. Csak bámulunk, mint a megvénült seriff, és kezdjük értékén értékelni az életet.
A középkorban az ismeretlen területeket azzal jelölték a térképen: "hic sunt leones", itt oroszlánok vannak. Ne merészkedjen oda az utazó. Tessék vigyázni, kedves olvasó, ne menjen ezentúl Amerika bizonyos tájaira, se a moziban, se a sivatagban. Ki van írva: Hic sunt leones.
