Gondosan bedugják a konnektorba, ám mégsem melegszik a vasaló a Budapesti Kamaraszínházban. Stúdiószínpadon nem lehet csalni.
Karnyújtásnyira a nézőktől hamar kiderül, hogy hideg vassal simogatják a ruhát, s dermedt távolságtartással játszszák a szerepet. Hogy szerepet játszanak. Tóth Judit rokonszenves rémülettel keresgéli a helyét egy szörnyeteg figurájában. Nincs könnyű dolga, annyi szent, hiszen a könnyed fecsegésű leányaszszony keményen uralkodik tolókocsiba nyomorodott húgán és szolgaian aláveti magát imádott bátyja minden testi-lelki kívánságának. S miközben fiútestvére szeretője, az Eszmével egyesül a rituálisan megült ünnepen, Himmler születésnapján. Rudolf Höller, nyugállomány előtt álló törvényszéki elnök ugyanis SS-tiszt volt egykor, a Birodalmi Vezér helyetteseként ügyködött a koncentrációs táborban.
Thomas Bernhard színdarabjaival nem a természetnek tartott tükröt mintegy, hanem honfitársainak. Nemzetének sötét titkait kegyetlen éleslátással pécézte ki, ostorozta, s tette nevetségessé. Az alaphelyzet itt sem más, mint bármely más darabjában: három ember él kényszerű összezártságban és gyötri egymást, miközben apránként fény derül a múltra és a perverz valóságra. A színmű nem a legjobb darabja az életműnek, ám a főszereplő fennen hangoztatott eszméi meghitten ismerősek mostanság Ausztria és szép hazánk parlamentjében is, s ettől máris nem tekinthetjük idegen egzotikumnak e
beltenyészetet.
Különös módon Sinkó László rendező Sinkó Lászlóban, a színészben találja meg legjobb partnerét. Ő képes leginkább a különös, groteszk figura humorát, iróniáját is előbányászni, a szánalmas és félelmetes alak rémületes és gúnyos arcképét felmutatni. Emberi és színészi tapasztalata, Bernhard-játszásban meglehetős jártassága átsegíti a darab didaxisán és gyengeségein, ám a kint is vagyok, bent is vagyok színész-rendezői állapot nem kimondottan kedvez a három részre szabdalt előadás feszessége, feszültsége megteremtésének, a háromszereplős produkció összecsiszolódásának.
Tóth Judit a már említett komolykodó bizonytalankodással lavíroz a decens háziasszony és a gyűlölettől fröcsögő önkívület, a szolgai alávetettség és uralkodói kegyetlenség erotikus játszmái közt. Szilágyi Zsuzsa kerekesszékbe szorult rezonőrje intelligensen finnyás kívülálló és rémülten ziháló potenciális áldozat.
Székely László ügyesen átformálható, súlyosm faburkolatú díszlete jól érzékelteti a hagyományok és fülledt titkok közé szorult bezártságot, a polgári otthon bunkerszerűségét. Idővel az előadás is képes lesz rá.
