A szürke ötven árnyalata elképesztően sikeres film lett, még úgy is, hogy korhatáros alkotásról van szó, a kritikusok pedig utálták, a nagy siker pedig kiköveteli a folytatást.
A siker sokaknak a fejébe száll, és E. L. James sem kivétel a régi igazság alól. A mindenfelé rekordot és óriási kasszasikert hozó A szürke ötven árnyalata második részét 2016. februárban mutatnák be, azonban a regény írónője nagyobb beleszólást kér a filmfeldolgozásba, maga akarja írni a forgatókönyvet – és ennél nagyobb beleszólása aligha lehet, pedig még sosem csinált ilyet. Emiatt akár egy évet is csúszhat a folytatás, ráadásul az sem biztos, hogy Sam Taylor-Johnson rendezőnő ilyen feltételek mellett vállal egy újabb filmet, és a jelek szerint Jamie Dornan hajlamos rá, hogy nemet mondjon, állítólag a felesége kedvéért. A hírek szerint a rendező viszonya nagyon megromlott E. L. Jamesszel, a könyv írójával, akinek a stúdió komoly beleszólást adott a film kreatív irányításába, és ő ezzel gyakran élt a forgatás alatt. A bizonytalanság miatt A sötét ötven árnyalatát valószínűleg nem kezdik el forgatni 2016 első negyedévénél előbb, ami azt jelenti hogy 2016 végén, 2017 első negyedévében mutathatják be a mozikban. E. L. James brit író erotikus trilógiája több mint százmillió példányban kelt el. A 2011-ben és 2012-ben kiadott A szürke ötven árnyalata, A sötét ötven árnyalata és A szabadság ötven árnyalata című regényeket több mint 50 nyelvre fordították le, köztük természetesen magyarra is.