A nindzsává alakuló hősszerelmest hiába zárják börtönbe, a végén úgyis ő áll mérlegre a nővel.
Van az a filmes élmény, amikor a néző a székében marad, míg a stáblistáról az is kiderül, ki volt fodrász és a cateringes, kifelé botorkálva pedig elragadtatottan elemzi a látottakat. Mikor azonban a biciklik sokadik leláncolásánál tart az este, rájön, hogy tulajdonképpen nem is volt olyan átütő az egész, a forgatókönyv egyenetlen volt, a mellékszereplők közhelyesek, néhány momentum pedig egyenesen giccses. A Bin Jip pont ilyen film, azzal a különbséggel, hogy minderről több napja beszélek különböző ismerőseimnek, akiknek szintén megvan a magyarázatuk, hogy mi miért volt elcsépelt, vagy éppen nagyon eredeti. Amiből inkább az következik, hogy a dél-koreai kultrendező tudta, mit csinál. Vagy legalábbis jól összezavart mindenkit. Nehéz eldönteni például, hogy Kim Ki-Duk lírai szerelmi történetet, metafizikus mesét, sajátos kalandfilmet vagy fojtott tragédiát forgatott.
A lakásokba betörő Animearcú Srác története, hatalmas BMW motorja, patakyattilás bőrmellénye és kovbojos szótlansága miatt eleinte mintha kalandfilm lenne. A néző később gyanút fog, hiszen Animearcú az üres lakásokban fosztogatás helyett csendesen tévézik, eszik, fürdik, motoszkál, közben pedig megjavítja az elromlott háztartási gépeket, kimos, tereget, majd távozik anélkül, hogy a hazatérők később felfedeznék, valaki járt náluk.
Mikor már biztosak lennénk abban, hogy a keleti, szerzetesi erények up date-elt bemutatójával ülünk szemben, az egyik lakatlannak vélt házban feltűnik a Szótlan Lány, aki szép és gazdag, de agresszív férje csúnyán terrorizálja. Szótlan természetesen csatlakozik Animearcúhoz, és onnantól együtt szöszmötölnek a feltört lakásokban. A romantikus szál sem teljesedhet azonban ki. Nem azért, mert a fiút érthető okokból lecsukják, a lányt pedig hazarángatja a brutális férj, hanem mert Animearcúnak eszébe sincs megszöknie, hogy harcművészeti konfliktusok végén magához ölelje Szótlant.
A Bin Jip ehelyett buddhista, vagy inkább taoista tanmese színezetét ölti. A szótlan srác a börtönben sem adja fel, hogy a világ számára láthatatlanul létezzen, amihez a négy csupasz fal közt sokkal kifinomultabb technikákra van szüksége. Animearcú a tökéletes mimikri képességével szabadul, szellemként járja a várost, és csak egyetlen ember láthatja. Igen, a Szótlan Lány. Az értetlen férj szeme előtt, de számára észrevehetetlenül zajló találkozás finom humorát végül metafizikus kép zárja: Animearcú és Szótlan együtt áll a korábban megjavított mérlegen, aminek mutatója éppen nullát mutat.
Sokat mondó kép, mint ahogy megérintett a békés nindzsává lényegülés is. Csak a hatás múltán ébredtem rá, hogy nem üdvtörténetről volt szó, hiszen Animearcú a nem-cselekvés melléktermékeként, ha véletlenül is, de megöl egy nőt és hozzájárul egy másik megvakításához.
Ennél is zavaróbb, hogy bár a filmben felvetődik a kérdés, mi indította el Animearcút a szellemmé válás útján, választ még utalásokban sem kapunk. Az előtörténet hiánya feltűnő, különösen, hogy a cellában kuporgó srác tartása felidézi a Madárka hősét, aki a családi traumák hatására lényegül át, persze nem láthatatlan emberré, hanem madárrá.
A Bin Jipet le is tudhatnánk ennyivel, ha barátaim nem állnának elő újabb és újabb értelmezésekkel. A legutóbbi szerint a börtönőrök nem csak megígérték, hogy agyonverik a láthatatlanságát rajtuk tesztelő srácot, de végül meg is tették. Így a film a Szótlan Lány megőrüléséről és a világból való kivonulás lehetetlenségéről szólna. Kérem döntsék el Önök.
