Idegen életforma

35 éve készült Ridley Scott horror- és scifi klasszikusa, és ennyi idő elmúltával, ennyi rárakódott plusz jelentés, számos folytatás és időközben napvilágra került információ és érdekesség fényében annyi értelme lenne valós, komolyan vett filmkritikát írni róla – pontosabban a most a mozikba kerülő 2003-as rendezői változatról -, mint, kis túlzással, egy Michelangelo képet bírálni. Ezért inkább anekdotázunk róla egy kicsit.

De régen volt

Életem első randiján A nyolcadik utas: a Halált néztem meg, ami jóval később érkezett hozzánk, mint az 1979-es amerikai premier. Egy másik lány szeretett volna összehozni az osztálytársával, aki aranyos volt, de annyira azért nem tetszett, inkább a filmet néztem, és eléggé meglepett, hogy az ijesztő jeleneteknél próbált hozzám bújni. Nagyon fiatal voltam, úgy lógtunk be a moziba, mert akkor még komolyan vették a korhatárt, és nem tudtam mit kezdeni egy ilyen helyzettel, de a film mély nyomokat hagyott bennem, mert ilyet korábban még nem láttam. Ez monumentális volt, eredeti és minden filmkockáján átgondolt, nem olyan, mint azok a vackok, amiket apám másolt videókazettáin néztem meg. Aztán jöttek a folytatások, a rendezői változat, mindenféle öröklisták és aztán az interneten az érdekességek özöne, és megerősítést nyert bennem, hogy akkor, 1979-ben valami egyedi dolog jött létre.

A kreativitás csúcsa

Minden Dan O'Bannon merész forgatókönyvével indult, amelyet Walter Hill rendező pofozott feszesebbre, és az ő ötlete volt, hogy a főhős, Ripley nő legyen – Hill aztán távozott, a helyre találtak egy kezdő brit rendezőt, Ridley Scottot, aki olyan látványterveket készített, hogy a Fox stúdió kapásból megduplázta a költségvetést. Eközben Ripley-t a szintén kezdő Sigourney Weaverre bízták, miután az eredetileg kiválasztott Meryl Streep egy családi tragédia miatt kiesett, az előbbi pedig próbafelvételével mindenkit meggyőzött, hogy alkalmas a szerepre. A látványvilág kialakítását az idén tavasszal elhunyt svájci szürrealista képzőművészre, H. R Gigerre bízták, de amit a vásznon látunk, azt egy hihetetlenül lelkes és kreatív kellékes gárda hozta létre, néha elképesztő dolgokból. Az idegen létforma kivizsgálására vállalkozó Nostromo úrhajót egy repülőgép roncstemetőben talált darabokból illesztgették össze, a felboncolt „arctapadót” pedig döglött tintahalból, osztrigákból és egy bárány veséjéből rakták össze, hogy a belső szervek látványa hitelesnek tűnjön. Kapott is a film Oscart és Goldon Globe-ot ezen a területen, Jerry Goldsmith csodás zenéjét is rengeteg jelölést kapott, pedig maga a rendező nem volt oda érte. Persze Ridley Scott sem tévedhetetlen: beszámolók szerint ő úgy fejezte volna be a filmet, hogy az űrlény leharapja az utolsóként túlélő Ripley fejét az űrkompban, majd a helyére ül a vezérlőpult előtt, és a nő hangján szólalva meg felveszi a kapcsolatot a földi központtal, de a stúdiónak nem tetszett ez a sötét lezárás, és meg is vétózták.

Csak a szépre emlékezem

Hosszan lehetne még sorolni, hogyan változott előnyére a forgatókönyv, miként előzte meg a korát A nyolcadik utas: a Halál, és milyen kreatív megoldásokat alkalmazott a leleményes stáb, de a lényeg, különösen most, a jubileumi, egy hónapig tartó újraforgalmazás apropóján, hogy mindez mennyire időtálló. A film első felét szinte lélegzetvisszafojtva néztem, és csak lassan kezdtem észrevenni, hogy adott megoldások nem működnek úgy, ahogy kéne, vagy adott fordulatok kicsit csikorognak. Ennek elsősorban az az oka, hogy mint sci-fi, a film szinte tökéletes, mint horror, talán kicsit idejétmúlt már, pedig itt is vannak zseniális megoldások. Az idegen lény gyönyörűen lett kidolgozva – szintén H. R Giger tervei alapján, és az ő ötlete volt, hogy ne legyen szeme, amitől tényleg fenyegetőbb -, mozgatása esetlen, a személyzet többi részének kiiktatása pedig elsietett, néhol fantáziátlan, pedig Scott megkapta az esélyt, hogy egy angliai raktárban talált vagy száz tekercsnyi filmszalagot felhasználva kicsit átalakítsa azt, ami neki nem tetszett. A digitális felújítás mellett új jeleneteket tett be, másokat megvágott és feszesebbre vett, így a végeredmény meglepő módon egy perccel rövidebb, mint az eredeti. Ehhez persze nem árt tudni, hogy Scott az eredeti filmet szinte hibátlannak tartotta, és nem is volt hajlandó az update-elt verziót rendezői változatnak hívni, és ezzel valahogy mi is így vagyunk: amit szeret az embert, azt a hibáival együtt szereti. 

Kinek ajánljuk?
- Mindenkinek.
- Sci-fi rajongóknak.
- A horror kedvelőinek.

Kinek nem?
- Ijedőseknek.
- Akik nem szívesen néznek mellkasból kirobbanó űrlényeket.
- Akik a horrorban a gyors tempót és feltrancsírozott bikinis lányokat szeretik

9/10