Időrendbe tettük a Marvel összes filmjét és sorozatát

Lehet is kezdeni a darát. Csak 9 teljes nap kell hozzá, alvás nélkül.

Forrás: PORT.hu

 

Egy újszülöttnek minden új, így aki még csak most szeretne belemerülni a Marvel Moziverzumába, arra ráfér egy kis útba igazítás. Sőt, még arra is, aki csak újrázni szeretné a szériát.

Nyilván rengeteg rajongó nézte már meg többször a kedvenc MCU-filmjét, de kronológiai sorrendben végigmenni a komplett franchise-on embert próbáló feladat, a négy fázis filmjei ugyanis nem sorrendben követték egymást, és akkor a televíziós sorozatokat még meg sem említettük.

Az alábbiakban az Independent összeállítása alapján listázunk minden egyes Marvel-projektet kronológiai sorrendben, mellé írva zárójelben, hogy melyik évben játszódik az MCU-n belül. (A netflixes szériák hivatalosan nem részei az MCU kánonjának, de nem is lógnak ki belőle, ezért kerültek be - a szerk.)

Első fázis

  • Amerika Kapitány: Az első bosszúálló (1943 - 1945)
  • Marvel kapitány (1995)
  • Vasember (2010)
  • Vasember 2 (2011)
  • A hihetetlen Hulk (2011)
  • Thor (2011)
  • Bosszúállók (2012)

Lábjegyzet:

Így kezdődött tehát az MCU. Igaz, hogy a Vasember volt az első film, de az idővonalon a második világháborút feldolgozó Amerika Kapitány az első. A többi nagyjából a megjelenési sorrendben játszódik, kivéve Brie Larson Marvel kapitányát, amely az 1990-es évekbeli helyszínének köszönhetően került ide, annak ellenére, hogy amúgy a harmadik fázis része.

Érdekesség viszont, hogy ha Lokin keresztül akarsz belépni az MCU-ba, akkor a 2012-es Bosszúállók után azonnal megnézheted a saját Disney Plus tévésorozatát.

Forrás: Marvel Studios

 

Második fázis

  • Vasember 3 (2012)
  • A SHIELD ügynökei – 1. évad, 1-7. epizód
  • Thor: A sötét világ (2013)
  • A SHIELD ügynökei - 1. évad, 8-16. epizód
  • Amerika Kapitány: A tél katonája (2014)
  • A SHIELD ügynökei – 1. évad, 17-22. epizód
  • A galaxis őrzői (2014)
  • A galaxis őrzői vol. 2. (2014)
  • Daredevil – 1. évad
  • A SHIELD ügynökei – 2. évad, 1-19. epizód
  • Bosszúállók: Ultron kora (2015)
  • A SHIELD ügynökei – 2. évad, 20-22. epizód
  • A Hangya (2015)
  • Jessica Jones – 1. évad
  • Daredevil – 2. évad
  • A SHIELD ügynökei – 3. évad 1-19. epizód

Lábjegyzet:

A második fázis is szinte pontosan a megjelenési sorrendben játszódik, kivéve A galaxis őrzői Vol. 2-t, amely egyből az első után következik, és amely a Marvel kapitányhoz hasonlóan a harmadik fázisban jött ki, de valójában korábban játszódik.

Forrás: Port.hu

 

Harmadik fázis

  • Amerika kapitány: Polgárháború (2016)
  • Fekete özvegy (2021) - Fontos: ne nézd meg a stáblista utáni jelenetet!
  • A SHIELD ügynökei – 3. évad, 20-22. epizód
  • Luke Cage – 1. évad
  • A SHIELD ügynökei – 4. évad, 1-8. epizód
  • A SHIELD ügynökei: Slingshot (websorozat)
  • A SHIELD ügynökei – 4. évad, 9-22. epizód
  • Vasököl – 1. évad
  • The Defenders – 1. évad
  • Pókember: Hazatérés (2016)
  • Doctor Strange (2016 - 2017)
  • A Megtorló – 1. évad
  • Runaways – 1.évad
  • Fekete Párduc (2017)
  • A SHIELD ügynökei – 5. évad, 1. epizód
  • Cloak and Dagger – 1. évad
  • Jessica Jones – 2. évad
  • Inhumans – 1. évad
  • Luke Cage – 2. évad
  • Vasököl – 2. évad
  • Daredevil – 3. évad
  • Runaways – 2. évad
  • A Megtorló – 2. évad
  • Cloak and Dagger – 2. évad
  • A Hangya és a Darázs (2016) - Ne nézd meg a stáblista utáni jelenetet!
  • Thor: Ragnarök (2016)
  • Bosszúállók: Végtelen háború (2016)
  • A Hangya és a Darázs stáblista utáni jelenete (2016)
  • A SHIELD ügynökei – 5. évad, 20-22. epizód
  • Bosszúállók: Végjáték (2023)

Lábjegyzet:

A harmadik fázisban rengeteg tévésorozaton kell átgázolni, de van néhány elég nagy film is, Érdemes megjegyezni, hogy annak ellenére, hogy az Amerika kapitány: Polgárháború után mutatták be a Doctor Strange-t, még a Polgárháború eseményei előtt kezdődik, és azok után ér véget. Eközben a Pókember: Hazatérés közvetlenül a Polgárháború után játszódik, míg a Thor: Ragnarök, a Fekete Párduc és A Hangya és a Darázs mind a Bosszúállók: Végtelen háborúban és a Bosszúállók: Végjátékban folytatódik.

Forrás: Marvel / Disney

 

Negyedik fázis:

  • Fekete Özvegy stáblista utáni jelenete (2023)
  • Loki (mindenhol az időben)
  • Mi lenne, ha...?
  • WandaVízió (2023)
  • A Sólyom és a Tél Katonája (2023)
  • Shang-Chi és a tíz gyűrű legendája (2023)
  • Pókember: Idegenben (2024)
  • Pókember: Nincs hazaút (2024)
  • Örökkévalók (2024)
  • Doctor Strange az őrület multiverzumában (2024)
  • Sólyomszem (2024)
  • Holdlovag (2024)
  • Ms. Marvel (2024)
  • Thor: Szerelem és mennydörgés (2024)

Lábjegyzet:

A Loki a harmadik Marvel-sorozat a Disney Pluszon, de az első, amely követi a kronológiát. Elméletileg a Bosszúállók után is megnézhetnéd egy részét, de sokat ugrál az időben. Ami a Végjáték „csettintése” után játszódó sorozatokat illeti, a WandaVízió három héttel a film eseményei után játszódott, A Sólyom és a Tél Katonájában pedig nagyjából hat hónap telt el.

Bár a Pókember: Idegenben technikailag a harmadik fázisba tartozik, egy évvel a Végjáték után játszódik, így kronológiailag az összes kapcsolódó Marvel-sorozat után következik. Bár nincs részletezve, úgy tűnik, hogy a Shang-Chi és az Örökkévalók is egy időben játszódik az Idegenbennel, amit pedig a Pókember: Nincs hazaút követ.

Egyelőre ennyi az MCU – egész pontosan 9 napnyi filmet és sorozatot listáztunk –, de jön is hamarosan a folytatás. Legközelebb az Amazon: Ügyvéd (augusztus 17., Disney+), majd a Fekete Párduc 2. november 11-én.