Tökéletesen tálalt politikai thriller, extra feltét nélkül. Polanski filmje hibátlanul működik, mégis kissé személytelennek éreztük, mintha a rendező maga is szellemíróvá avanzsálva vonult volna a háttérbe.
A lengyel származású, lassan világpolgárnak tekinthető Roman Polanski mostanában inkább a több mint három évtizeddel ezelőtt elkövetett szexuális bántalmazási ügy miatt kerül rivaldafénybe, holott filmrendező lévén okosabban tennénk, ha munkásságára koncentrálnánk, a médiacirkuszt meghagyva másnak. A direktor első nagyjátékfilmje, a Kés a vízben rögtön elhozta a Velencei Filmfesztivál FIPRESCI-díját, s az ezt követő két alkotását is jutalmazták a Berlinalén, az Iszonyatot Ezüst, a Zsákutcát pedig Arany Medvével. Következő projektje, a Drakula-mítosz sajátos, fekete humorú kifordítása, a Vámpírok bálja forgatásán ismerte meg majdani feleségét, Sharon Tate-et, akit két évre rá, pocakjában kisbabájukkal brutálisan meggyilkollak. A 68-as Rosemary gyermeke máig emlegetett hideglelős klasszikus, Mia Farrow-val főszerepben. A későbbi Kínai negyedben Jack Nicholsonra bízta a főszerepet, a kooperáció pedig díjesővel jutalmazta a rendezőt, a forgatókönyvírót és magát Nicholsont is. A Keserű mézben az emberek közötti kapcsolatok és szexualitásuk határait feszegette és elemezte, A halál és a lánykában pedig Sigourney Weaver bosszúhadjáratát követhette nyomon a néző. A zongorista című filmjével Polanski visszatért gyökereihez, a varsói gettó falain belül mutatja be, miként próbál életben maradni a híres művész, Wladyslaw Szpilman.
Legújabb alkotása, a Szellemíró – melyet a fent említett vádak miatt őrizet alatt fejezett be – egy politikai thriller, története pedig merő kitaláció, bár sokan felismerni vélik a filmben szereplő brit ex-miniszterelnök (Pierce Brosnan) személyében Tony Blairt. A mozgókép alapjául szolgáló regény írója, Robert Harris a hasonlóságot feszegető kérdésekre korábban azt válaszolta, hogy igen, vannak párhuzamok, de az ő ex-miniszterelnöke nem vallásos, Blair pedig igen, méghozzá életében fontos szerepet játszik a hit, így közel sem egyeztethető össze a két karakter. Ezzel ellentétben pedig Blair az iraki háborúban, a terrorizmus felszámolására irányuló törekvései kapcsán fedezhetők fel áthallások a regény és Polanski alkotása között.
A történet szerint tehát Adam Lang, a brit ex-miniszterelnök új életrajzíróra szorul, miután előző alkalmazottja látszólag ártalmatlan módon elhunyt. Erre a felhívásra küldi ügynöke a vonakodó szellemírót (Ewan McGregor), hogy befejezze, amit elődje elkezdett. A szellemíró egyébként híres emberek életrajzának tollnoka, neve homályba vész, az elkészült mű önéletrajzi írásként jelenik meg. Ahogy írónk egyre jobban beleássa magát a dologba, az egyre veszélyesebbnek tűnik. Lang körül kirobban a médiavihar, a nyomozás pedig egészen a CIA-ig vezeti a jóhiszemű főhőst.
A szövevényes politikai háló igazsághoz való viszonya talán érdekesebb a brit közönség számára, azonban egy, a háttérről kevesebb információval rendelkező néző is kedvét lelheti a Szellemíróban. Aprólékosan kidolgozott jelenetei és karakterei, s hogy a képi világ nyomasztó volta tökéletes egyensúlyban áll a cselekménnyel (talán ebben szerepet játszik a rendező immár sokadszori együttműködése az operatőr Pavel Edelmannal), mind profizmusra utalnak, csak hogy lelketlen profizmusra. Lehet, az ember túlságosan nagy elvárásokkal tekint Polanskira, de a Szellemíró nem tűnik másnak, mint egy tökéletesen bebiflázott leckének, nincs mögötte a lelkesedés, a szükséges plusz. A tökéletes jelző nem elhanyagolható az előző mondatban, egyetlen hibaként talán a film hossza, és a közepén lelassuló cselekményfolyam említhető. Finom angol humor oldja a sokszor a tetőfokára hágó feszültséget, s ha első pillanatban oda nem illőnek is gondoljuk ezeket a gegeket, rá kell jönnünk idővel, ezekkel teljes a harmónia.
Polanski fogta magát, és hátralépett egyet, maga elé tolva a történetet és karaktereit. Pontosan úgy, mintha maga is szellemíró lenne, egy általános alany, aki csak a (film)formát adja, nem pedig a tartalmat. Persze ez nem hátrányként említendő, puszta ténymegállapítás. (Nekem azért kicsit hiányzott Rosemary atyja.)
