Utazás a koponyám körül
Nyögvenyelősen, ál-művészieskedően és olcsó megoldásokkal operáló blöffnek indul Alexiou filmje, s emiatt sokáig úgy tűnt, az egyetlen dolog, amiért emlékezni fogok rá még másnap is, hogy a rendező nevére keresve e sorok írása napján azonos nevű görög válogatott labdarúgó szócikke jön elő a wikipédián; hiába, ez a foci vb tényleg betett még az internetnek is. Tény, hogy nem egy tipikus nyári mozival jött elő a forgalmazó, mert kinek van kedve vakáció alatt egy inszomniás, valószínűleg bomlott elméjű alkesz kinézetű görög megpróbáltatásainak szenvedéseiben osztozni, ha lehetne menni strandra is? Iasonas egy baráti összejövetelen ismeri meg Penelopét, nemsokára összefekszenek, majd össze is bútoroznak. A férfit azonban akkut fejfájás, enyhe kontrollzavar, időnként előjövő bizonytalanságérzet és láthatóan némi depresszió is gyötri. Aztán kedvese egy nap eltűnik az életéből. Iasonas több variációt is el tud képzelni, mikor s milyen körülmények között veszítette el élete talán egyetlen biztos pontját, kétségbeesetten kutat hát emlékei között, ám kapkodásából csak egyre nagyobb káosz keletkezik - a fejében.

Válság van
Iasonas, ha épp kezdi elveszíteni a kontrollt, a kép fókusza elhomályosul. Iasonas, ha begorombul, zavarba ejtő, hirtelen vágások sora következik. Iasonas, ha hiábavalóan menekül démonai elől, a kézikamera zaklatottan lohol a nyomában. Ezeket értettem első felindulásomban olcsó megoldásoknak, s bizony el kellett telnie egy kis időnek, mire - akárcsak a főhős - elkezdtem tágabb nézőpontból értelmezni a történteket. Visszafelé játszott snittek, ajtófélfa mögül a szerelmeseket kukkoló kamera. És aztán ez az olcsó szó, mindjárt egész más hangsúlyt kapott! Alexiou tényleg nagyon szűk budgettel dolgozhatott, hiszen két (és még néhány épp hogy csak díszletként megjelenő) szereplővel, többnyire egyetlen lakásban játszódó története már-már Michel Gondry grandiózus Egy makulátlan elme örök ragyogása c. remekére rímel. Legalább is, ami az álmok újraírásának, az elme manipulálásának és a lelki állapotok képi megjelenítésének megoldását illeti. Mert persze az egész sokkal "szürkébb", hiszen hangulatilag is sokkal komorabb, pesszimistább, tulajdonképpen a pszicho-thriller műfajába torkolló módon viszi véghez azt, amit Gondry egy andalgó Jim Carrey-vel oldott meg.

Alexiou, te tudsz magyarul?
Az 52-es történet így is hagy némi kívánnivalót maga után. Rendezője nem egyszer túlzásokba esik, agyonbonyolítja, amiből a kevesebb több, de legalább is kézzelfoghatóbb volna; az utolsó felvonására kötelezően felgyorsuló események kuszasága is a minőség rovására megy; és eleve, ha már egy szám-a-címben módszert választunk a misztikus felhangot nyomatékosítandó, akkor kérem, legyen is valami értelme annak az 52-esnek. Vagy eleve felejtsük el ezt a számháborút, úgyis elcsépelt már. Nem vagyok kibékülve a főszereplővel sem, erre a posztra is elkelt volna valami váratlan húzás, hiszen látható, Alexiou bátran kísérletezik. Most már nehezen tudok másra gondolni, de: egy Jim Carrey szintjén témaidegen fizimiskára lett volna szüksége, akiről nem az az első gondolatom, hogy ez tényleg egy mániás depressziós, aki mindjárt leugrik a vászonról és elvágja a torkomat. Mindamellett vicces, hogy a narráció időről időre egy olyan történetre hivatkozik (a sajátjára, nyilván), amelyiknek a vége a közepe, vagy a közepe az eleje stb., így kis fantáziával egyfajta palindrómát is magunk elé képzelhetünk, aminek ugyan a film nem felel meg, de viszont a magyar nyelvben váratlan szójátékokra adhat okot, klassz címötlettel ajándékozva meg a cikkírót.

Kinek ajánljuk?
- Különlegességek iránt nyitottaknak.
- Elmeháborodással hobbi szinten foglalkozóknak.
- Görög filmek szerelmeseinek.

Kinek nem?
- Álmatlanságban szenvedőknek (nem tenne jót).
- A Bazi nagy görög lagziból kiindulóknak.
- Kezdő és csóró filmeseknek, a tanulságos megoldásokért.


7/10