Ki emlékszik még a számítógépes játékok hőskorából a Duke Nukem 3D című örökzöld, lövöldözős ökörségre? Egy nagyon macsó fickóval kellett felvenni a harcot a rajzfilmszerű űrlények inváziójával, miközben röpködtek a hímsoviniszta és altesti poénok. A Kertvárosi kommandó ugyanezt az érzést nyújtja – csak éppen nem egyedül, hanem bandában (bocsánat, polgárőrcsoportban) megy a harc a gonosz, csúnya, nyálkás, csápos, testrabló idegenek ellen.
Igen, az idegenek tényleg ilyenek ebben a filmben: minden egyes közhely beléjük van építve, ami csak az ilyen inváziós sci-fikben előfordul. Hasonlítanak egy kicsit a Predátorokra, némely beállításokban a Giger-féle alienekre, ráadásul haza akarnak telefonálni… Szóval egyértelmű, hogy itt kifigurázásról, paródiáról van szó: minden kicsit "túl" van húzva. Nem csak a Földet meghódítani akaró űrlényekkel kapcsolatban, hanem a gusztustalan, váladékokkal, testnedvekkel és nemi szervekkel kapcsolatos poénok dömpingje is erőteljesen túlzott. Olyan az egész, mintha a forgatókönyvet író Seth Rogan, Jared Stern és Evan Goldberg azt mondták volna, hogy "csináljunk egy akkora állatságot, amekkorát még nem látott a világ". Csak sajnos a világ látott már zseniális állatságokat a vásznon – elég csak Monthy Pythonra gondolnunk. Úgyhogy hiába erőlködtek, a Kertvárosi kommandó nem lett akkora durranás.
Pedig jó sok minden összejött: az űrlényes sztorikat zabálják a geekek, akik – legalábbis Hollywood szerint – mindig röhögnek a pisin, szexen meg nyomikon is, szóval a körülmények adottak. És lehet is sokat nevetni, még annak is, akinek ezek a témakörök esetleg nem is annyira jönnek be. De hiába a gusztustalankodás, és a változatos viccelődés a nyálkás lényekkel, az utolsó pillanatban mindig megtorpannak, egy bizonyos határvonalat nem mertek átlépni a filmmel. Mindenképp kellett bele egy kis erkölcsi tanulságot tenni, nem lehetett teljesen macsó hímsovinisztára venni a figurát, kellett bele női szereplő, hogy kiegyenlítettek legyenek az erőviszonyok, és kellett bele teljesen kiszámítható drámai összeveszés és kibékülés is jó néhány. Pedig az a néhány jelenet, amiben tényleg elszabadul az őrület, egészen vicces – a szimplább péniszlóbálós, altesti poénokat köztük meg fogjuk fel átvezetésnek.
De így, hogy kellett az összefüggő, megható, tanulságos sztori is, meg a sci-fi paródia is, meg a gusztustalankodás is, de azért a 16-os karikánál többet nem mertek bevállalni az alkotók, így nem igazán látni, ki is lenne a célközönség. Végül is mindenki találhat benne néhány kedvére való utalást, felröhögős poént – de akármilyen beállítottsággal és elvárásokkal megyünk is a moziba, legalább ugyanennyi visszatetsző dolgot is.
Értékelés: 5/10
