A legtöbb kisfiú azt mondaná, ha megkérdeznék, hogy rendőr, tűzoltó, esetleg orvos szeretne lenni. Thomas ezzel szemben legszívesebben boldog lenne, de erre majd csak akkor lesz lehetősége, ha már nagy lesz. Ez a nem mindennapi, mégis a maga egyszerűségében legkézenfekvőbb kívánság már önmagában is érdekessé teszi őt. Meglehet, nem tűnik a kérése teljesíthetetlennek, egyelőre azonban még nem tud felhőtlenül örülni ennek. Talán azért sem, mert az apja szerint, „csak a semmirekellők és a nyúlbélák boldogok”.
De „mintha csavaros kupakkal zárták volna le a torkát”, Thomas képtelen kimondani szíve legtitkosabb vágyát, a legfontosabb igazságot önmagáról. Tapasztalásait ezért lejegyzi a füzetébe, a Minden dolgok könyvébe. És mint minden fontos könyv, ez is a szerelemről és istenről szól – még ha ez utóbbit nagyon nehezen találjuk meg ebben a történetben.
Mert ha már a mama is azt mondja, hogy nem muszáj engedelmeskednie apának, akkor ott valami nagyon nem stimmel. És olyannyira kizökkent a világ a helyéről, hogy Thomas a szomorúságát minden kívülálló, még a családtagok elől is elrejtené, és ami a legrosszabb, még önmagának sem szívesen vallja be. Gondolatainak dokumentálásával legalább nevén nevezi a dolgokat, és később is pontosan tudja majd, mi történt vele.
A Minden dolgok könyve pontosan beleillik a Kolibri Kiadó Magasfeszültség sorozatának tematikájába, hiszen regényében Guus Kuijer [ejtsd: kgűsz káüjer] elhallgatott, nem szívesen látott dolgokról mesél, egy kilencéves kisfiú nézőpontjából. Ettől a történettől tiszteletlenné válik az ember – írja a regény előszavában. Egy elvakultan igazságtalan, szeretteit pofonokkal terelgető apa valóban olyan reakciókat válthat ki a környezetéből, amire se gyerek, se felnőtt nem lehet büszke. „De a boldogtalan gyermekeknek is joguk van elmondani, ami szívüket nyomja.” Mégpedig úgy, ahogyan a fájdalom kiszakad belőlük.
A naplóírás intim rituáléja során megismerkedünk a kibékíthetetlen ellentétek szerint működő világgal. Thomas szemével olyan dolgokat is láthatunk, amiket más nem tapasztalhat meg. A fiú csak fokozatosan ismeri fel a körülötte zajló dolgok valódi természetét. Hogy miért nem szabad félni azoktól, akiket mások boszorkánynak bélyegeznek, hogy miért esnek békák az égből, vagy hogy miért az a legcsodálatosabb muzsika a világon, amikor valaki úgy lépked, mintha az egyik lábán új, a másikon régi cipőt viselne. Minden, aminek bármilyen szempontból fontos jelentése van, Thomas leírásában meseszerű, nem evilági köntöst kap.
Bár könnyednek egyáltalán nem mondható, rendkívül olvasmányos a gyermekek nyelvén megszólaló könyv. Rövidsége szinte követeli, hogy egy szuszra olvassuk el. Wekerle Szabolcs nagyon egyszerű szövegű fordítása pontosan adja vissza Kuijer és Thomas egyenesen és tisztán megfogalmazott súlyos kérdéseit.
Vajon tisztelhetjük-e azt az apát, aki folyton csak megalázza feleségét, és nadrágszíjjal neveli gyermekeit? Lehet-e szeretni egy olyan istent, akinek a nevében, az ő igéjét hirdetve vétenek törvényei ellen? Hihetünk-e egyáltalán egy ilyen feljebbvaló létezésében? Szinte lehetetlen megtalálni a megfelelő válaszokat, de a legtöbbször önmagában már a kérdésfeltevés is bátor cselekedet.
Innen nézve már az a szituáció sem tűnik feketének vagy fehérnek, amikor a gyerek azt mondja az apjára, hogy „beszari alak vagy”. Mert végül is, ki űz gúnyt Istenből? A haragvó, kíméletlen apa, vagy a kétkedő, tiszteletlen fiú? Kuijer nyitva hagyja a kérdést, vajon meg tudunk-e bocsátani annak is, aki gyáva módon az Úr Jézus háta mögé bújva próbálja meg igazolni hamis igazságát.
Thomas és az apja kapcsolatának van még egy érdekes aspektusa is. Mintha az étkezések előtt imádságokat elmormoló, a Bibliát az egyetlen igaz könyvnek elfogadó, hitében megingathatatlan apa, illetve az önmagával folyton vitatkozó, félelmeivel küzdő, mások iránt részvétet tanúsító fiú párosával Kuijer újrafogalmazná az ótestamentumi, igazságot tevő Úristen és az újtestamentumi, megbocsátó Krisztus istenképében megjelenő örök konfliktust. Mert végül is e két, egymással ellentmondásos szólam valahol a közösségeket, jelen esetben egy családot összetartó szeretet mibenlétére kérdez rá.
A Minden dolgok könyvét mégsem nevezném vallási témájú regénynek, még akkor sem, ha kétségtelenül hangsúlyosan megjelennek benne a Jézussal folytatott beszélgetések, az Istenről szóló viták. Ezek a polémiák azonban az emberi természet, a mások feletti hatalom, az egyéneket mozgató félelmek megértéséhez visznek közelebb.
A véleménykülönbségek mögött felsejlik a bántalmazók és a bántalmazottak nézőpontja is. Kuijer (okosan) nem tör pálcát egyik fél fölött sem. Igazságérzetünk azt diktálná, hogy elhatárolódjunk az értelmetlenül agresszív apától. De Thomas okosabb nálunk, amikor azt írja a Minden dolgok könyvében: „Reménykedem, hátha az ablak előtt ül és gondolkodik. Nem pedig térdel, lehunyt szemmel.” Kuijer megoldása racionálisabb, Thomasé emberibb.
A boldogság ugyanis valahol ott kezdődik, amikor szembeszállunk a félelmeinkkel. A fiatal olvasók ennél okosabb útravalót nem is kaphatnának e megrendítően szép mesétől.
