A Fegyencjárat és a Tomb Raider első része után új vizekre evez Simon West. Horror filmet rendez. Lehet, hogy nem kellett volna, mert ez a film az előzőeknél is laposabbra sikerült minden telefonos zaklatás ellenére. Mert a fenyegetést egy ismeretlen állandó hörgése jelenti, akinek a végén még az arcélét is láthatjuk, de többet nem tudunk meg róla. Hogy miért, és hogyan? Mi lesz vele a végén? Egy új szemszögből, az áldozat szemével láthatjuk az eseményeket, és pont annyi derül ki mindenről, amennyi az ő számára kiderülhet. Idegesítő hívások, ijesztős bácsi, nehezen múló pszichózis az eset után. Talán azt az élményt kellene átélnünk, hogy ez velünk is megtörténhet. De viszonylag ritkán kerül egy hazai gimnazista babysitter egy tóparti luxusvillába. Maximum drágább éttermek mosdóiban találkozunk mozgás-érzékelős villannyal, tóval és kanárikkal a nappaliban pedig szinte soha. Itthoni viszonyok között nehezen elképzelhető egy gyilkosos üldözés a gardróbtól a nappalin át a dolgozóból a vendégházba és aztán fel az emeletre és vissza. A ház körül nem lebeg rémisztő köd, és nem hullámzik csak a szmog az erkélyünk alatt. A félelem helyett is marad az irigykedés, hogy bárcsak minket is kergetnének egyszer egy ilyen házban.
