A Rekonstrukció és az Allegro rendezője ezúttal az afganisztáni háborút használja háttérként, hogy ismét zavarbaejtően keverje a fikciót és a valóságot.
Lesz ez még így se
Christoffer Boe alkotásai a legizgalmasabb kísérletek a modern skandináv filmgyártásban, illetve nem is kellene tán lekísérletezni, ha valaki sokadszorra ábrázolja ilyen magabiztosan a bizonytalanságot. Boe figuráinál a valóság és a fikció (utóbbi gyakran a saját maguk által létrejött produktum, csak hogy még izgalmasabb legyen), rendkívül furcsa viszonyban állnak egymással, termékeny szimbiózisban, ugyanakkor relativizálva is a másikat. Ki szült itt kit? Honnan tudná a választ a néző, ha még a főszereplő is kétségbeesve kutatja azt. Boe nem bonyolult, kibogozásra váró kvízt tár elénk, hanem a megfejthetetlen káoszt ábrázolja, sziklaszilárd szabályok mentén. Látszólag fából vaskarika, a végeredmények azonban eddig mindig a rendezőt igazolták. Nevezném filmes punknak, de ez csak annyiban volna rásüthető, amennyiben bátorságát, a sémákat felrúgó, a földtől bátran elrugaszkodó attitűdjét vennénk figyelembe, holott egy különösen intelligens és minden bizonnyal érzékeny, mondjuk úgy, alteros rendezőről beszélünk. Tudja, hogy mi a szokás, és nem azt teszi; ennél kevesebbért is éljeneztünk már alkotót.
Cenzúrázatlanul
Jacob alkotói válságban szenved. Már menekülnék is moziból, ha nem a rendező nem volna garancia rá, a cselekmény lesben állva készül elfutni egy a fenti paneltől homlokegyenest más irányba. Illetve, a panelt ugyan viszi magával, de ki figyel rá! Főleg miután éjszaka a forgatókönyv leadási határidején morfondírozva figyelmetlenül elgázol egy embert. Azzal bíztatja, elmegy segítségért, közben magával viszi hátizsákját, a közeli benzinkúttól pedig mentőt hív hozzá. Annyira nincs magabiztos állapotban, hogy tettesként még meg is várja a kiérkező szervet, inkább kereket old. Otthon döbbenten veszi észre, hogy a férfi cókmókjai valahol a Közel-Keleten készült fotókat rejtenek, gyomorforgató bizonyítékokat arra nézve, a dán (és a többi) katonák miként kínozzák a helyi, felszabadulásra ítélt lakosságot.
A Minden rendben lesz cím egy végtelenül egyszerű és kézenfekvő mantra is lehetne, amivel a főhős próbálhatná nyugtatgatni magát sírógörcs és halálfélelem között, még ha meglehetősen kevés esély is mutatkozik rá, hogy egyszeriben eltűnnek nyomából az üldözők, egy hét alatt leadja a megrendelt forgatókönyvet és mindemellett még élete egyik legfontosabb döntéseként adoptál egy cseh árvát is. Nem, semmi nem lesz rendben.
Bölcsész-thriller
Az elsőre Fellini-karakternek tetsző Jacobot valójában azt követően, hogy élete ilyen kafkai fordulatot vesz, már kevéssé foglalkoztatja az örökbefogadás. És sajnos a forgatókönyvet sem igazán, pedig véleményem szerint érdemesebb lett volna gyakrabban utalni rá, ha már ez a szituáció ilyen markánsan tér vissza később. Illetve nekem az utolsó képkockák is méltatlanul pongyolának tűnnek, de aztán ezzel a kettővel ki is fújt minden rossz, amit fel tudok sorolni ellene. Reszketésre ingerlő, eredeti, feszült thriller bontakozik ki percek alatt, hogy aztán egy ideig izguljunk, kik és miért tüntették el az Afganisztánból bizonyítékokat kicsempésző katona holttestét (?), és Jacob meddig képes talpon maradni ebben a hajszában. Egy ideig, írtam, mégpedig azért, mert Boe nem szokott "csak" krimit (thrillert, drámát stb.) készíteni, nála a történetmesélés folyamata előbb-utóbb a saját farkába harap, onnantól pedig inkább az érdekes, mindabból, amit addig láttunk, mi történt meg valóban és mi csak a Jacob által kitaláltak része.
Kinek ajánljuk?
- A skandináv filmekért, főként Boe munkásságért rajongóknak.
- Az afganisztáni misszió iránt szkeptikusoknak.
- A valóság és a fantázia összejátszására építő történetek kedvelőinek.
Kinek nem?
- A GI Joe-filmek rajongóinak.
- Akiknek már a Rekonstrukció sem tetszett.
- Első randisoknak nem, kivéve, ha bölcsészek
9/10
