Könnyen dobálózunk a legenda kifejezéssel, de ha valaki, akkor John Cleese rászolgált a jelzőre.

Ha a magyar stand-uposok a „humor nagyágyúi”, akkor ő minimum egy interkontinentális ballisztikus rakéta.

Már egyedül a Monty Python-beli munkásságával kiérdemelte volna ezt a titulust, de utána még a pitonokkal közösen megírta és eljátszotta a Gyalog galoppot, a Brian életét, Az élet értelmét, létrehozta a kultikus Waczak szállót, de A hal neve: Wandát és a Fészkes fenevadakat is neki köszönhetjük.

A pitonok soha nem zárkóztak el az elől, hogy időről időre felüljenek a nosztalgiavonatra (kivéve persze Graham Chapmant, aki távolmaradását meg tudta indokolni azzal, hogy 1989 októberében elhunyt), többször is összejöttek egy reunionra, legutóbb 2013-ban, amikor is 43 másodperc alatt sikerült eladni 20 ezer jegyet, és utána még lenyomtak kilenc előadást. Nem is csináltak belőle titkot, hogy a Monty Python LIVE (mostly) című produkciót a csődközeli helyzetük ihlette, elvesztették ugyanis a perüket a Gyalog galopp producere ellen, akinek 800 ezer fontnyi jogdíjjal tartoztak a filmből készített musicalük, a Spamalot miatt.

Cleese újabb turnéját is a pénzhiány szponzorálta, már ha lehet hinni a komikusnak, aki szerint a harmadik felesége 20 millió dollárral szegényítette meg a válóperben. A magyar (illetve az itt élő külföldi) nézők mindenesetre alaposan fel lettek csigázva, a The Last Time to See Me Before I Die („Utoljára láthatsz, mielőtt meghalok”) című turnéja ugyanis 2020 tavaszán jutott volna el hozzánk, csak közbejött egy világjárvány. A 82 éves Cleese szerencsére túlélte a megpróbáltatásokat, és a június 11-i hétvégén, két telt házas előadáson a 4100 néző végre megcsodálhatta a legendát a MoM Sport rendezvénytermében.

A show azzal kezdődött, hogy egy női hang közölte, Mr. Cleese sajnos infarktust kapott, ma már a másodikat,

és amíg a színfalak mögött újraélesztik, megnézhetünk egy összefoglalót a karrierjéről. Abban kár is lett volna reménykedni, hogy 198 centis nagyság hülyejárással vonul be a színpadra (csípőjét és az egyik térdét is kicserélték már), inkább csak ült és mesélt. Azzal nyitott, hogy üdvözölte az „orosz birodalom peremvidékén” élőket, majd bemelegítésként a sokat turnézó stand-uposok kedvenc témáját vette elő, az utazással járó kisebb-nagyobb nyűgöket, a hotelbéli megpróbáltatásokat.

A csapongás után aztán rátért a fő témájára, és Ricky Gervais nagy felhördülést keltő legutóbbi netflixes stand-upja után ő is a humor mibenlétét kezdte boncolgatni. Ehhez újabb klipekkel készült, a Monty Python-szkeccsekből, illetve a kapcsolódó filmekből nézhettünk meg egy best of-ot, amit persze akár otthon is megtehettünk volna, de több ezer ember társaságában azért mégis csak más élmény végignevetni a papagájjelenetet vagy a hülyejárást, pláne mert közben Cleese folyamatosan kommentálta a látottakat. A jelenetek elvileg nem véletlenszerűen érkeztek, egyrészt azt próbálta velük illusztrálni az ősz mester, hogy a pitonok a hülyeségben nem ismertek határt, és a humornak nem is feltétlenül kell valamiről szólnia, a felszabadult és nagyon kreatív ökörködés is lehet öncél. Másrészt példákat láthattunk arra is, hogy viccelni tényleg mindennel lehet, például egy kiskutya kinyuvasztásával (lásd: A hal neve Wanda), vagy mondjuk a többszörös amputációval, amihez természetesen a Gyalog galoppból érkezett a mozgóképes illusztráció.

Cleese azután különféle

„rasszista” viccekkel demonstrálta, hogy a humor egyenjogúsít,

a franciáktól az olaszokon és az íreken át a zsidókig és kanadaiakig mindenki megkapta a magáét, utána pedig bemutatta, mennyire nem működnek a hasonló viccek „woke” formában, vagyis ha úgy vannak megfogalmazva, hogy garantáltan ne sértsenek senkit, majd rátért a végső tabura, az elmúlásra. Az előadás talán legerősebb részében elmesélte, hogy a morbid humorát részben az édesanyjától örökölte, és hogy hogyan tudtak közösen szemébe nevetni a halálnak néhány bizarr taxidermiás poén segítségével.

A humorista ezután közölte, hogy neki egy vizeléshez már 20 percre van szüksége, úgyhogy szünetet rendelt el. A közönség magyar anyanyelvű része ezalatt bevallhatta egymásnak, hogy a poénok hány százalékát nem értette, részben a MoM Sport hangosítása, részben Cleese előadásmódja miatt, aki a nagy hadarásban néha elfelejtett artikulálni, és a hatásszünetekkel is spórolt. A második felvonásban szerencsére visszavett a tempóból, és sztorizós üzemmódba kapcsolva válaszolgatott a nézők emailben feltett kérdéseire. A kivetítőn külön felirat figyelmeztette a közönséget arra, hogy csak kemény és tiszteletlen kérdéseket küldjenek, ehhez képest arra kellett Cleese-nek többek közt válaszolnia, hogy hogyan kezdte a pályáját, kik az idoljai, vagy hogy mi a véleménye Magyarországról. Az utóbbinál egy meglepő fordulattal előjött belőle az amatőr történész és társadalomtudós, és tartott egy ötperces kiselőadást a XX. századi magyar történelemről, majd

elmesélte, milyen volt megélni a 6:3-at egy angol tinédzser szemszögéből, és még az Aranycsapat felállását is elszavalta óriási ováció közepette.

Az előadás végén aztán visszakanyarodott a tabusértő humor dicsőítéséhez, és miután az első felvonásban levetítette a Graham Chapman temetésén elmondott, méltán legendás beszédét, megmutatta azt a zseniális műsorrészletet is, amiben a pitonok az elhunyt barátjuk hamvaival bohóckodnak élő adásban.

Cleese budapesti eljövetele összességében frenetikus és katartikus – is lehetett volna, ha a brit legenda nem rutinból tolja le az előadást. A műsor első fele azért okozhatott enyhe csalódást, mert Cleese csak általánosságban és elméletben feszegette a politikai korrektség határait, és az igazán aktuális témákban nem ment bele – miközben nyilván tudna mélyebbre is hatolni, érkezik ugyanis még idén egy dokumentumfilmje az úgy nevezett eltörléskultúráról („cancel culture”), a kérdezz-felelek résznél pedig maga a közönség hagyta őt cserben az udvariaskodó kérdésekkel, pedig biztos értékelte volna, ha valaki Gervais vagy Dave Chapelle botrányáról kérdezi, vagy arról, miért írt alá az új Roman Polanski-filmhez, esetleg azt, hogy

visszakapjuk-e a pénzünket, ha mégsem hal meg a következő turné előtt?

Arra persze előzetesen aligha számított bárki is, hogy Cleese megújítja a stand-up vagy a TED-talk műfaját. Azért érkeztünk, hogy elmondhassuk magunkról, eltöltöttünk két órát egy legenda bűvkörében, és aztán álló ovációval köszönhessük meg neki, nemcsak ezt az estét, de az elmúlt 50 évet is.