Kemény ököl és a szív húrjai
Reno, a profi Japánban szeretett volna forgatni. Luc Besson szintúgy. Besson, a profi három hét alatt megírta a forgatókönyvet. Elmentek Japánba, vihariramban lezavarták a forgatást, mert Gérard Krawczyk is profi. (Ô rendezte Bessonnak a Taxi 2-t.) Így született meg a Wasabi című francia akció- kalandfilm. Ahogyan született, olyan is lett.
Vérprofi és hóttüres. Jön, látod, elfelejted. Erre való.
Kivéve Jean Renót. Meg mellette Michel Mullert. Mullerben még több a szív, mint a profizmus. Nem tud nem beleadni egyéni színeket a mitugrász másodhegedűs titkosügynök (?) figurájába. Mint operettben a táncos-komikus a bonviván mellett, ő szolgáltatja az üdítő humort Jean Reno verekedős nagyjeleneteinek szünetében. Ô az a régi cimbora, akit értesíteni sem kell, már a repülőtéren ott várja Renót, aki őnélküle nem- hogy óriás, félkarú törpe is nehezen lenne a japán alvilág szövevényében. Legalább is Muller lelkes sertepertélése, vásott kölök komédiázása mindvégig ezt sugallja, meg azt is, hogy komolyan azért ezt még ő maga sem hiszi, csak mutatja. Kicsit hasonlít arra a figurára, akit Asterixként a szívünkbe zártunk (Asterix és Obelix), itt is szívvel-lélekkel veti magát a legforróbb helyzetekbe, ráadásul itt is jókora termetű partner mellett, és mindig sikeresen talpra is esik. Ismerős sablonszerep, csak ahogy eljátssza, az mégis újra mulatságos.
Jean Reno más kategória. Itt már csak profi. Nem úgy, mint a Leon, a profiban, ahol volt mit kiadnia önmagából. A szívét is akár. Azt a szerepet úgy írta meg neki Besson. Ezt a szerepet meg úgy, hogy elég, ha az öklét hozza. Ez egy kemény ököl szerep, Jean Reno azért kellett hozzá, mert ha ő van a vásznon, a kemény öklén kívül azt is elhisszük neki, szíve van. Hogy tényleg lenne, ennyire árnyaltan nincs részletezve sem ez, sem más ebben a zsarufigurában. Reno nélkül legfeljebb becs szóra hihetnénk el róla, hogy egy életen át lelki beteg a Japánban hirtelen eltűnt egykori szerelme miatt, s hogy efeletti mély depresszióját az útjába kerülő rendbontók csontjai bánják az öklével való találkozás folyományaként. Reno egyszerűen megjelenik egy zsarupanelekből összerakott szerepben, és neki hisszük, hogy az öklében is szívet hord. A szívében meg öklöt persze, amellyel kellő időben és kellő helyen lesújt a szeretett nő gyilkosaira. Nagyon mutatós akcióhős. Elegánsan, erőlködés nélkül veri laposra a fél japán alvilágot. Az európai film dicsőségére is válhatna, ha az európai filmnek ezen a terepen lenne érdemes versenyre kelnie Hollywooddal.
Besson nem állja meg, történetében a szív húrjain is játszani kíván. A meggyilkolt kedvessel Renóra hagyat örökül nemcsak egy nagy rakás pénzt (amiért az életével fizetett), hanem egy kislányt is. Titokban tartott, közös gyermeküket. A kislány 18 éves, de tíznek is alig látszik, olyan ütődöttke szerepbe viszi őt író és rendező. Ágyon ugrál, tánclépésekben járja a butikokat, idétlen göncökben mórikálja magát, eszméletlen magas cén hadrikál, ha valami nincs az ínyére. Vehetnénk paródiának is, ha egy csöpp humor szorul bele. De nem szorul. Az ég tudja, miért vették ilyenre a figurát. Viszont ezt a karaktert tényleg nem más filmekből ollózták össze. Kár. Bessonnak nem is kellett volna egyéb klasszikusokból merítenie, ott lett volna neki mintának a Leon, a profi, ha már Renót az apai érzelmek melegében is meg akarta füröszteni. Így azonban, ami a szív húrjait illeti, mindig komoly akadályok tornyosulnak fel, amikor éppen megpendülnének. Az ökölcsapások viszont derekasan csattognak. Ez is valami.
A film vége felé megtudjuk, hogy a wasabi egy irdatlanul csípős japán étek. Ennek köszönhetően nem jövünk ki butábban a moziból, mint ahogy bementünk.
