Kerékkötők - Tiszta szívvel

Till Attila második nagyjátékfilmje hatalmas előnnyel indul nálunk: maga a rendező a hazai média egyik legszimpatikusabb alakja, a magyar filmeknek pedig eleve bizalmat szavazunk, a történet pedig egy egészen különleges közegben játszódik!

Till Attila kerekesszékes akció-vígjátékot forgatott, ami első hallásra elég meghökkentő. Hősei két mozgássérült fiatal, akik közeli barátságot kötnek egy börtönviselt, a kerekesszékbe csak pár éve kényszerült volt tűzoltóval, aki történetesen bérgyilkos, és egy különös szerb maffiózónak dolgozik. A srácok részben kalandvágyból, részben a véletlennek köszönhetően az idősebb „kolléga” szolgálatába állnak, és életükben talán először igazán hasznosnak érzik magukat – és azok is, hiszen megvan a magukhoz való eszük, humoruk, és adott esetben képesek előnyként használni fogyatékosságukat. Ez a szakma azonban nem kedvez az amatőröknek – mert, ahogy a szerb gengszer bölcsen megjegyzi, mi magyarok hajlamosak vagyunk mindent szakmának nevezni.

A két fiatal főszereplő Fenyvesi Zoltán és Fekete Ádám valóban mozgássérült, és azon túl, hogy egyszerre láthatunk pörgős, fordulatos akciót és fanyar humorral átszőtt vígjátékot, bepillantást nyerhetünk abba a félig zárt közösségbe, ahol ők élnek és azokba a nehézségekbe és akadályokba, amikkel nap mint nap szembenéznek. Vagyis itt nem csupán frappáns dramaturgia eszköz a tolókocsi, hanem a történet valódi közege és szerves része, amit természetesen olyan profi színészek is megtámogatnak, mint a bérgyilkost alakító Thuróczy Szabolcs vagy az egyik fiú anyját játszó Balsai Mónika. A Tiszta szívvel, amely öt év alatt készült el, mivel sokan nem hittek ebben a különös történetben és az amatőr, de ragyogóan helytálló főszereplőkben, nem mentes a kliséktől – sőt, adott esetben fel is vállalja őket, majd csavar rajtuk egyet -, de ezt bőven kárpótolja őszinteségével, Till Atilla védjegyszerű lelkesedésével, a remekül megírt párbeszédekkel és kellemes meglepetésként remekül működő akasztófahumorával. Utóbbira szükség is van, hiszen a sok szempontból igenis érzékeny téma szinte borítékolná a szentimentalitást és az érzelgősséget – amitől viszont az egész film nem működne ilyen jól. A Tiszta szívvel mer egyszerre bohóckodni és komoly érzelmeket felvonultatni, ráadásul mindkettőt profi szinten teszi, és ezért le a kalappal előtte.

Kalotás Csaba filmzenéje a Tiszta szívhez már elérhető ITT