El tudják képzelni, hogy egy 120 perces filmben nem nyírnak ki két embert ugyanúgy? Mi sem hittük el, de a Keserédes élet bebizonyította, hogy a sorozatos gyilkolásnál nincs művészibb önkifejezés. Megtanultuk, Ji- woon Kim, rendező csodaszép vérzivatarában más jelentése van egy fejlövésnek, mint egy kiluggatott szívnek. A Keserédes élet perverz érzékenységű mészárlása mindennél többet mond el a szerelemről.
Az olaszos hangulatú alvilágot vezető féltékeny vezér megbízza emberét szeretője megfigyelésével, akivel, ha csalfa, végeznie kell. A srác sajnálatára megcsalják a főnököt, de nem öl meg senkit, mert vagy a lány tetszett meg neki, vagy elkezdett hinni a szerelemben. A kedves gesztust minden filmben értékelnék, szerencsére itt nem, mert a főnök megkínozza, megvereti és élve elásatja a munkát el nem végzőt. A kegyetlen vérben tocsogó bosszúhadjáratban hősünk a legjobb westernfilmeket idézi: nem kérdez, csak lő, illetve, ha kérdez, akkor is lő. (A szépen megkomponált mészárlás sokszor ironikusra fordul: a reménytelen és magára hagyott profi harca közben néha a tolmácsgépen keresztül is röhögést hallhattunk.)
A fesztiválok kedvence volt az Oldboy, ami sokakat meglepett kegyetlenségével, de látható, nem a véletlen műve volt: Dél-Korea filmgyártói különlegesen vonzódnak a magányos és brutális hősökhöz, akiknek nem a szövegükre kell figyelniük egy-egy jelenet előtt. Az amerikai akciófilmeknek végérvényesen leáldozott.
