Nosztalgikus környezet, korhű haj- és ruhaviselet és egy rakás sláger a szocialista érából. Akinek ennyi elég a szórakozáshoz az élvezni fogja a Made in Hungaria című habkönnyű habkönnyedséget.
Amerikában régóta létezik egy recept, ami alapján sokan csinálnak filmet: ha van pár jó dalod, szerezz mellé jóképű fiatal fiúkat, lányokat, írj hozzá valami laza szerelmi történetet és kész is a remekmű, dőlnek majd a nézők. Valami ilyesmit próbáltak Fonyó Gergelyék is létrehozni, csak hát pont olyan lett az egész, mint ami a film címe is: Made in Hungaria.
A moziban ülve eszembe jutottak a gyerekkori élményeim a német csatornákkal, amikor egy szót sem értettem, mégis végignéztem a filmeket. Mert a film lényegéből fakadóan a képek is elmesélték a történetet, tudtam, hogy nagyjából miről van szó. Ha a Made in Hungariát nézné meg egy argentinai kissrác, körlülbelül annyit érzékelne, hogy össze-vissza emberek össze-vissza dolgokat csinálnak majd kicsit össze-vissza énekelnek is hozzá.
Ettől persze még nem rossz a film, csak az ember óhatatlanul is összehasonlítja a hasonló alkotásokkal: a nemrégi Mamma-mia, Hajlakk vagy akár a Grease is hasonló módon építkezik, mégis élvezhető történetet kalapáltak össze a készítőik a zenék mellé. A forgatókönyv kidolgozása (vagy jelen esetben megírása) egy fontos része kellene, hogy legyen a filmkészítésnek. Ez persze pénzkérdés is, de jelen esetben abból éppenséggel lett volna elég.
Mindezek ellenére a nosztalgia azokat is elkapja, akik nem a 60-as években élték lázadó korukat. Ez pedig főleg a sminkesnek, fodrásznak, ruhásnak, díszletesnek és nem utolsó sorban Fenyő Miklós zenéjének köszönhető.
4.5/10 pont
