A film aranyos, vannak benne jó poénok. Azért külön pluszpont jár, hogy nem úgy kezeli a szexet, mint sok más romantikus történet.
Újabb románcot üdvözölhetünk a mozikban, amely ezúttal azonban nem kamaszok vagy „teljes értékű” felnőttek, hanem kapunyitási pánikban szenvedő fiatalok között alakul ki. Ráadásul két éjszaka alatt. Érdekes koncepció, amely azonban a felszínesség és a kedves humor szintjén marad.
A Kétéjszakás kaland főszereplője Megan (Analeigh Tipton), az enyhén idegbeteg és szerencsétlen huszonéves lány, aki úgy érzi, elérte élete mélypontját, mikor őt nem engedik be bulizni, míg volt vőlegényét és annak új barátnőjét igen. Ezért úgy dönt, hogy ideje változtatnia az életén, és visszavágni; ideje bevállalni egy egyéjszakás kalandot. Az interneten keresztül randit beszél meg az első szimpatikus sráccal, Aleccel (Miles Teller), reménykedik abban, hogy nem szociopata, és eltölti vele az első éjszakát. Másnap reggel (egy kisebb veszekedés után) otthagyná Alecet, azonban rá kell jönnie, hogy nem fog menni: többméteres hó esett éjszaka, így még egy napra össze lesznek zárva... Jönnek a kellemetlen percek, a feloldódás, az egymáshoz közelebb kerülés, a nagy, de azért várt akadály, majd a megoldás. Tipikus recept.
A film aranyos, vannak benne jó poénok. Azért külön pluszpont jár, hogy nem úgy kezeli a szexet, mint sok más romantikus történet. Nem hazudja azt, hogy ennek azonnal tökéletesen kell mennie csak azért, mert a két embert „egymásnak szánta a sors”, sőt, rámutat arra, hogy ebben is mennyit számít a kommunikáció a két fél között.
Mint írtam, kapunyitási pánikban szenvednek főhőseink, Megan konkrétan nem tudja, mit kezdjen az életével, ami elég nagy hangsúlyt is kap a filmben, részben ez felel lehetetlen viselkedéséért. Mivel az emberek többsége (leszámítva azon kevés szerencséseket, akik az elejétől fogva tudják, mit akarnak) átesett vagy át fog esni a húszas éveinek ezen korszakán. A film romantikus komédia volta mellett egy igencsak érdekes kérdést is feszeget. Sajnos nem eléggé, bár elhangzik néhány valamilyen szinten igaz, de azért kiábrándító mondat (amelyek szerint igencsak hülyeség, hogy az embernek élveznie kéne a munkáját), tényleges feloldást vagy megoldást nem kapunk a kérdésre, igazából az egész mintha el is felejtődne a film végére.
Ez persze nem teszi élvezhetetlenné a filmet, csak elgondolkodtatja a nézőt. Olyan, mintha a Kétéjszakás kaland ki szeretett volna lépni a romkom műfaji kereteiből, majd meggondolta volna magát, és megállt volna az ajtóban, elegánsan úgy téve, mintha mi sem történt volna. Persze, irreális lenne egy, elnézést két éjszaka alatt megtalálni életünk szerelmét és még az ambíciókat is, de ki tudja, történhetnek még csodák. A filmekben mindenképp.
Szerintem: 60%
