Mit tehet egy bérgyilkos, ha véletlenül hibázik? Az a minimum, hogy befogja a száját, és eltűnik egy időre. Ez azonban nem megy Ray-nek. Mert nem profi.
A légkör
Bruges városát találóan észak Velencéjének nevezik, ráadásul a történelmi óváros a középkor óta alig változott. A béke szigete, ahol lassan történnek a dolgok, ahol kitűnően megfér egymással a múlt és a modern. Ray számára azonban ez a város rosszabb, mint a halál. Egy hely, ahol szerinte semmi nem történik, egy város, ahol megállt az idő, ahol csak az unalom ölheti meg az embert. Nem is tudja, mekkorát tévedett.
A történet
Ray (Colin Farrell) utálja a turistáskodást. Fancsali képpel rója az utcákat, miközben Ken (Brendan Gleeson) el sem tudna képzelni megnyugtatóbb dolgot. Felkeresik a helyi nevezetességeket, hajókáznak a szűk sikátorokban, harangtornyot nézegetnek, azonnal elvesznek a zegzugos városban. Pedig nem turisták. A két bérgyilkos egy félresikerült akció után bujkál itt Londontól messze, utasításra várva. Sorsuk egy pszichopata főnöktől függ, aki úgy káromkodik, hogy nem hallatszik mondanivalója a sípolástól. Megjön a felsőbb utasítás, az ügyet le kell zárni. Végleg.
Summa
Az Oscar-díjas rövidfilmes, Martin McDonagh fanyar humora már az első képkockákon átüt, a hibátlanul megírt, pörgő dialógusok azonnal sejtetik, hogy valami izgalmas dologgal állunk szemben. Meglepő figurák sora bukkan elő (depresszív bérgyilkos, rasszista törpe, kokós prostik), a színészi alakítások a legnagyobb erényei a filmnek. Colin Farrell remekül hozza a nihilizmusba forduló (finoman szólva) nem túl okos figurát (Kasszandra álmában úgyis úgy belejött) és Brendan Gleeson-t is élvezet nézni a vásznon. Igazi profiként viszik végig a filmet, ám az igazi meglepetés Ralph Fiennes. Nem is feltétlen ütnivaló modora miatt, hanem, hogy a film utolsó harmadában bukkan csak elő. Addig, mint egy láthatatlan kéz irányítja a dolgokat, a film végén viszont valóságosabb, mint valaha.
McDonagh bár első (nagyjáték)filmes alkotó, profin irányítja színészeit. Kis költségvetésből dolgozott, a film leginkább egy abszurd kamaradarabra hasonlít, egy középkori város díszletével a háttérben. Tudja hogyan kell a figurákkal egyszerre feszültséget és derűt okozni, miközben arról is elmélkedik mitől lesz profi valaki. A munkában, az életben, a barátságban. Ray figurája nehezen tanul, egyetlen mentsége, hogy végül mégis profivá érik. Ahogy Martin McDonagh is. Színészvezetésileg, operatőrileg, művészileg.
A cím bárgyúságától most tekintsünk el.
Kinek ajánljuk
- azoknak, akik a Titanicon lemaradtak róla
- a sajátos (angol) humor kedvelőinek
- akik szerint egy film elképzelhetetlen fegyver nélkül
Kinek nem
- azoknak, akik a cím alapján ítélnek
- a végzetesen pesszimistáknak
- akik szerint: "úgyis tudjuk mi lesz a vége"
