Rohanó világunkban minden felgyorsult. Olyan gyorsan növekszik már a generációs szakadék, hogy a végzős egyetemisták és a pár éve diplomás, kisgyerekes szülők között is kölcsönös utálat és versengés feszül. Kivéve persze, amikor a „felnőtteknek” sikerül kicsit visszacsöppeni ifjúkorukba, és lazulni egy közös buliban, meg amikor a fiatalabbak is felnőttként viselkednek – mert olyankor meglátják egymásban is a jót. Közhelyek, eltúlzott közhelyek ezek, igaz? De hát a Rossz szomszédság éppen rossz közhelyek gigantikus eltúlzására van kihegyezve.
Meg persze az altesti, meg a szexszel kapcsolatos, meg az egyéb bunkó poénokra. A konfliktus egyszerű: a fiatal, de azért már kisgyerekes párocska szomszédságába egy egyetemi diákklub költözik. Az előbbieknek a karrierjük építgetése fontos, utóbbiaknak a csajozás, na meg a világ legjobb bulijának megrendezése. Mivel alapjában véve kedves emberekről van szó, eleinte egész jól megoldják az egymás mellett élést: közösen buliznak, szívnak, kölcsönösen megígérik, hogy jófejek lesznek – de aztán a „nyuggereknél” kicsapja a biztosítékot a folytonos bulizaj a szomszédból, és kihívják a zsarukat. Ez meg a srácoknál számít túlkapásnak, úgyhogy megindul a háború, amiben minden eszköz megengedett.
Jó, ez a sztori tényleg közhelyek karikírozására kell épüljön. De tényleg ennyire prosztó humor kell ma egy vígjátékba, hogy arasson? Igaz, többszintű humorról beszélhetünk: a kulturális és egyéb kikacsintások alapján például akár jó film is lehetne. És talán, bizonyos szemszögből nézve az is. Végülis, lehet rajta nevetni. Irtózatosan sok poénos dolog van belezsúfolva, és ha nem jön be, csak minden tizedik, akkor is nagyon gyakran fogsz rajta felvihogni, olyan nagy a poénsűrűség. Csak az a baj, hogy a másik kilenc általában még csak nem is gyenge, hanem inkább kínos, néha meg visszataszító.
De nem ezért nem jó film ez. Hanem mert harmatgyengék a karakterek. A színészek is – képzeljük el azt a filmet, amiben Seth Rogen a fénypont. Hát, igen… A szinkron kifejezetten borzalmas – szerintem nagyságrendeket ront az élvezhetőségén. A sztori, persze, iszonyatos, következetlen marhaság – nade végülis ez senkit sem érdekel, hiszen egy agyament vígjátékon senki sem kérheti számon a logikát, a szálak elvarrását, vagy hogy egyáltalán bármi hihető legyen belőle.
Szóval, szinte minden pocsék, kivéve Seth Rogent, az alapszituációt, meg minden tizedik poént. Biztos van, akinek ez így elég. Sőt, sokan vannak – a tengerentúlon kasszát robbantott ez a szomszédháborúsdi. Úgyhogy még az is lehet, hogy én öregedtem ki ebből az egészből, és húszévesnek kell lenni hozzá, vagy az igények mások odaát, nem tudom. Ha valaki úgy gondolja, hogy a rengeteg amerikai jegyvásárló nem tévedhet, akkor nyugodtan tegyen egy próbát – vannak azért ennél rosszabb filmek is. De azért én szóltam!
