Silviu négyévnyi büntetésének nagy részét már letöltötte a fiatalkorúak börtönében, két hete van hátra a szabadulásig. Nem tudjuk meg, hogy miért ítélték el, de nem is ez a fontos. A börtön lakóit és személyzetét, de a nézőt is inkább az érdekli, kicsoda ő most, két héttel a szabadulása előtt. Silviu pedig jó gyerek – akárhonnan nézzük.
Kint és bent
Tisztességes, erős, büszke, aránylag visszahúzódó, gond nélkül alkalmazkodik a börtönélet írott és íratlan szabályaihoz. Becsülete van, a többiek tiszteletben tartják. Egyszer csak hírt kap odakintről, és úgy érzi, nem várhat egy napot sem, azonnal cselekednie kell.
Családi ügy. Meg kell akadályoznia, hogy az öccsét elvigye magával az anyjuk, ahogy azt vele tette annak idején. Saját sorsától félti a kisfiút. Az öccse iránt érzett felelősség megváltoztatja a viselkedését, ami összeférhetetlennek bizonyul az eddigi, börtönbeli önmagával. A benti életen túli, a külvilágra irányuló szándék sebezhetővé, kiszolgáltatottá teszi. A szabadulás időpontjának közelsége csak emeli a tétet, Silviu egyre gyakrabban vét a börtönbeli rend ellen, vészesen közel kerül a határhoz, ameddig még elmehet anélkül, hogy örökre bent ragadjon.
Vagy-vagy
[img id=284119 instance=1 align=left img]Silviu kétségbeesett küzdelme nagyjából a film feléig tart. Miközben arra törekszik, hogy szorult helyzetével dacolva megoldja a kinti világhoz tartozó problémát, ellehetetleníti saját helyzetét, védtelenné válik a kóstolgatásokkal szemben. Egy hét leforgása alatt társai szemében egyenlő partnerből utolsó csicskássá süllyed. A fordulópont a film felénél érkezik el, Silviut sarokba szorítják a külső és belső elvárások, összeomlik, végzetes hibát követ el. A börtönfilm túszdrámába vált.
Innentől kezdve nincs mit veszítenie, búcsút mondhat a szabadságának. Viszont önmaga feláldozásával talán képes lesz megóvni öccsét, és azzal, hogy tragikus hőssé válik, visszanyeri a betyárbecsületét. Egyszerre megható és elszomorító, amikor a szorult helyzetben lévő Silviunak egyik társa, aki korábban elfordult tőle, sok sikert kíván.
Valódi játék
A cselekmény – főleg a film második részében – tulajdonképpen teljesen kiszámítható, az eseményeket a tragikus szükségszerűség irányítja. Az ehhez tartozó jól ismert dramaturgiai elemeket viszont gyönyörűen egyensúlyozza a karakterek és a csoportdinamika ábrázolásának bámulatos hitelessége. A nézőnek újra és újra emlékeztetnie kell magát, hogy amit lát, az játékfilm, nem pedig valóságos személyek valóságos életének dokumentációja. A főhős George Pistereanu mintha nem is játszaná, hanem élné a szerepét, és a többiek is teljes természetességgel lakják be a kamera előtti teret. Florin Serban börtönvilága puritán, a részletek viszont mesterien kidolgozottak. A beszédstílustól a ruhákon át az ebédlőben szóló zenéig minden összetartozik, Serban kompakt világot teremt a történet köré.
Forma
Az néző valóság-érzete mégis elsősorban az operatőri munkának köszönhető. Marius Panduru kamerája dokumentarista módon követi Pistereanut és a többieket, sokszor mintha egy ismeretlen intézetlakó nézőpontjából rögzítené az eseményeket. Néha ugyan alig észrevehetően, de állandóan mozog a kamera, még a fix beállítású képek is lötyögnek egy kicsit. Csak az utolsó percekben, a börtön falain kívüli jelenetekre nyugszik meg a felvevőgép, eltávolodik a szereplőktől, nem mozog velük többé. Ők pedig szokatlanul egyedül maradnak a börtönbeli védettség és korlátok, meg a szubjektív kamera nélkül. A záró sor utolsó, fix kamerával felvett nagytotáljára kegyetlenül személytelen képet ad Silviu bukásáról. Drámai gesztusok, könnyek nélkül, rutinszerűen zajlik a tragédia. A jó gyerek egy perc alatt eltűnik a színről, mintha ott sem lett volna.
Kinek ajánljuk?
- Lányoknak, fiúknak.
- Nőknek, férfiaknak.
- Néniknek, bácsiknak.
Kinek nem?
- Csecsemőknek.
- Vakvezető kutyáknak.
- Konyhai robotgépeknek.
9/10
