Konfliktuskerülők kíméljenek

Sokat sejtető, és kissé túlértékelt kamaradráma, nemi szerepekről, elvárásokról és arról, mi mindenre adnak manapság zsűri-nagydíjat a Berlinálén.

Van itthon valaki?
A cím, és ezúttal nem csak a magyar, hanem az eredeti is, nyilván nem minden figyelemfelkeltő szándék nélkül valamiféle homoszexualitás-tematikát sejtet, és végeredményben egy megfelelően tág értelmezéssel nem is lövünk annyira fölé. Noha egy meleg nem sok, annyi sincs a filmben, mégis az alapvető, ismert és a mindennapokban alkalmazott nemi szerepeket körüllengő viszonyainkat kezdi ki. Vagy éppen igazolja, ezt még nem sikerült eldöntenem.

Gitti és Chris fiatalok és szerelmesek, épp Szardínián töltik a nyarat. A lány kicsit vadóc, a fiú viszont nem épp egy germán harcos. Kicsit félénk, kicsit magának való, nehezen képzeli el az ember, ahogy odacsap az asztalra egy müncheni sörfesztiválon. A szomszédban lakik régi barátja, akivel eleinte kerüli a találkozást, s hamarosan ki is derül, miért. Hans sokkal inkább kan-alkat, Chris mellett konkrétan alfahímnek tűnik, aki ki is használja dominanciáját. Kicsit olyanok ők, mint George McFly és Biff Tannen kettőse a Vissza a jövőbe-ben, ahogy előbbi kénytelen-kelletlen mindig igazat ad az erősebb kutyának, miközben az megalázóan kopogtatja a fejét, hogy "halló, van itthon valaki, McFly?" Csak persze nem annyira sarkosan, és végképp nem viccesen, viszont egészen életszerűen vázolva egy ilyen viszonyt, amelyben az egyik betegesen kerüli a konfliktus és a kockázatot. Csakhogy épp ez, a "nyusziság" az, amit barátnője először finoman, aztán egyre határozottabban számon kér. Gitti és Chris mindketten feladnak valamit igényeikből a másik kedvéért, ám a tolerancia húrja sem feszíthető a végtelenségig.

Mi kell a nőnek?
Szaladtam már bele, mintha a késbe, olyan filmekbe és utána a saját elmarasztaló kritikámba, hogy végül csak kisült, én vagyok a bunkó, mert egyébként száz díjat nyert és ezer helyen várják lélegzetvisszafojtva a bemutatót. Ezért aztán mielőtt elkezdeném kifejteni, mitől is unalmas a Mások vagyunk, lássuk, ki mindenki dobta hanyatt magát a gyönyörűségtől Maren Ade filmje láttán. Mindenek előtt ugye a Berlini Nemzetközi Filmfesztivál zsűrije: akkora nagydíjat vágott hozzá, hogy a fal adta a másikat. Emellett a női főszereplők között sem találtak a díjra érdemesebbet Birgit Minichmayrnél. Ezt speciel aláírom.

Miről szól tehát a Mások vagyunk? Szól a párkapcsolatokról, az egyén önértékeléséről, a másik elvárásainak való megfelelés béklyójáról, kényszeres akarásáról és kicsit annak lehetetlenségéről. Szól arról, milyen tud/akar lenni egy férfi, és hogy milyennek akarja látni őt a nő. Így visszaolvasva végül is elég sok mindenről.

Ahány ember, annyi féle...
Mitől tartom mégis indokolatlannak a filmet körülvevő lelkesedést? Attól, hogy amennyire érdekfeszítőek ezek a felvetések, még ha számos alkalommal találkoztunk is már velük (jóllehet inkább Woody Allen-es vígjátékokban), annyira nem lett izgalmas maga a film. Ideig-óráig lehet csak elmaszatolni azzal, hogy ez a rendezés minimál és nem ötlettelen, Eidinger játéka pedig letisztult és nem vérszegény. Valójában fájóan unalmas hullámvölgyek és élénkítő magasságok váltakoznak a történetmesélésben. Példának okáért a fentebb taglalt kérdések nem csak úgy körmönfont módon csúsznak be, hanem egyik-másik konkrétan el is hangzik. A konfliktusok időnkénti fel- és fellángolása tartja csak fent tehát a nézői érdeklődést, igazán emlékezetesnek pedig, ahogy mondtuk, csak Minichmayr sziporkái nevezhetőek. Biztos vagyok benne, hogy színházban az ilyen kamradarabok megérdemelt sikert aratnak, filmként viszont maradt bennem hiányérzet. Akkor is, ha Berlinben nálam nagyobb szakik ünnepelték. Hiába, mások vagyunk.

Kinek ajánljuk?
- Először azt akartam ide írni, hogy akit ukrán behajtók kergetnek a körúton, és egyedüli menedékként egy mozi mutatkozik,
- de másodszorra beláttam, érdekelheti a hagyományos férfi-szerepnek való megfelelésükben bizonytalanokat is,
- illetve azokat a nőket, akiknek gyanús, hogy ilyen pasi mellett élnek.

Kinek nem?
- Akiknek nem elég egy-két fesztiváldíj az érdeklődés felkeltéséhez.
- Akik kézzelfoghatóbb, átláthatóbb, nagyobb ívű történéseket várnak el.
- Magabiztos melegeknek, akiket marhára nem érdekel, mik azok a hagyományos férfi-szerepek.


5/10