- Egy éve vagy itt, Magyarországon, a cigit otthonról hozod, más szokásaidon meg kicsit változtattál. Az előző interjúdban beszélsz arról, hogy mióta a Bárkán játszol, folyamatosan mozgás és ének próbákra jársz - Rómeó és Júlia, Theomachia, Operett - te, aki otthon, kifejezetten prózai színész voltál, és nem nagyon mentél bele ilyesmibe. Hát most itt van neked Zsótér a másik véglet.

- Igen, amit vele csinálunk az idei előadásoknak tökéletesen az ellenkezője: minimális színjátszást, redukált szerepformálást kér. De jót is tesz a lelkemnek, évad végére az ember kicsit elfárad. Annak is örülök, hogy pici tér lesz, az idei mega-produkciók után - én így hívom őket - vagy statiszták, vagy zenekar, vagy valami más "hacacáré", nagyon kellemes, hogy bemegyek a próbaterembe, és rendezőstül dramaturgostul, mindenestül vagyunk nyolcan. Családias, nyugodt hangulatban folynak a próbák. Réges-régi vágyam, hogy egyszer egy rendező, ülve mondasson el velem egy monológot, és most ez nagyon úgy tűnik, hogy összejön.

- A Stuárt Mária hasonlítani fog Zsótér előző rendezéséhez, a Csongor és Tündéhez, ahol kis asztalok mellett ülnek a szereplők, és legtöbbjük még csak fel sem áll egész előadás alatt?

- Ebben azért több mozgás lesz, vannak például bejövetelek és kimenetelek, és különböző - fekvő, álló és ülő - pózok, de nem sok történik a színpadon.

- Egyértelműen a szövegen van a hangsúly?

- Igen. Tréningnek is nagyon jó ez a próbafolyamat. Az alapokig megyünk vissza."Vesszőt le, jelző - jelzett szó, nem angol királynő, hanem királynő angol"- hogy valami hülyeséget is mondjak. De a szövegnek az ilyen erős előtérbe helyezése, és az, hogy bizonyos eszközöktől meg vagyunk fosztva végtelenül nehézzé teszi a játékot. Más előadásokban ha megoldatlanságok, tisztázatlanságok maradnak benned, csak egy kis látványt varázsolsz magad köré, amivel le tudod fedni a hiányokat. A Zsótér - féle stílus ezt az egérutat elvágja. Itt a szöveg mélyére, a primer tudat alá kell ásni. Nem elég, ha egy dolog eszedbe jut az adott mondatról, legyen mellette még legalább két-három vele párhuzamos gondolat, és ebben a polifóniában kell életre kelteni a szöveget.

- Nem hiányzik, hogy a testeddel, az arcoddal is hozzáadj valamit, eddig bármiben láttalak folyamatosan minden porcikáddal játszottál.

- Eléggé izgága emberke vagyok. Sokszor bennem van a késztetés, hogy "jaj, már úgy megmozdulnék". De Zsótér nem engedi, és igaza van. "Ne-ne-ne, ott álljál, üljél, mondjad". Néha már rajzfilmfigurának képzelem magam, bújik ki a mozdulat a kezemből, a lábamból, nem tudom honnan, és nyomkodom, próbálom visszatuszkolni, mert ez a stílus ezt nem tűri meg. Nánay Istvánnal sokat beszélgettünk erről a kisvárdai fesztiválokon. Hihetetlen fontos nekem, hogy évente egyszer beszélgethetek vele, nagyon jó dolgokat mond, csak negatívat természetesen?

- Azt hallottam, hogy a Trepljov alakításodat Jimm Carreyhez hasonlította.

- Rémlik, hogy volt valami ilyesmi, de ezt nekem nem mondta, én is csak visszahallottam valahonnan. Mindenesetre a fesztiválon nem szokott dicsérgetni.

- Engem tanít, tudom milyen.

- A dicséret jól esik, de nem ad semmit, a negatív vélemény az amit fel tudsz dolgozni, és segít, hogy esetleg korrigáld a hibáidat. Ő talán az egyetlen - számomra legalábbis - aki úgy igazán megmondja a véleményét, mindezt persze keresetlen, nánay-s módon, de nekem nagyon megtisztelő, hogy egyáltalán évi két órát rám szán. Kíváncsi leszek mit fog szólni az előadáshoz. Ő mondta, hogy ne nagyon számítsak rá, hogy egy rendező a szöveg, a letisztultság irányába fog terelni, és nem a nyegleségemet, mozgékonyságomat, akarja majd használni - ezeket hozom magammal. Ehhez képest jön egy Zsótér és leültet.

- És hogy megy? Más interjúdban beszélsz erről, de az alakításaidon is látszik, hogy Sztanyiszlavszkij- iskolából jöttél. Zsótér lecsupaszítós, stilizálós módszere, ennek éppen ellene megy.

- Pontosan azért, mert én "sztanyi"- iskola vagyok, és ösztönösen is inkább efelé nyúlok, jó magam kipróbálni egy teljesen más technikában.

- Te mit csinálsz másképp? Ugyanúgy éled át ezt a szerepet, mint a korábbiakat?

- Belülről ugyan az. Ugyanúgy közelítek Mortimerhez, ahogy igyekeztem más szerepeket is elkapni. Csak megoldásaiban más, mindent finomabban, kevesebb gesztussal jelenítek meg. A lényeg, hogy ne játssz erős érzelmeket, pontosan mondd a szöveget, a gondolatra koncentrálj.

- De hát mi marad Mortimernek érzelmek nélkül? Az ő fő motivációja a szerelem.

- Erőteljesen ott van ez is, Mortimerben van királydrámás svung, és középkori hevület, de nem hősszerelmes. Van fontosabb eszméje a szerelemnél: vallás - haza - trón. Az angolok katolikusok, a skótok protestánsok, és ez nem csak vallási, hanem kulturális és területi ellentétekhez is vezet. A hitvita az egész darabon végigvonul. Mortimernek van egy monológja - pont az a bizonyos ülős, amit már említettem - ahol elmondja, hogy tért át katolikus hitre. Az ő életében ez a meghatározó fordulat, ez viszi Angliába is.

- Te magad is voltál Angliában.

- Igen, négy hónapot töltöttem kint, amikor megszakítottam a sulit, második után. Egy francia étteremben dolgoztam.

- Pincérkedtél?

- Nem, mosogatófiú voltam, aztán szép fokozatosan elkezdtem az ételkészítésben is segíteni. Lassanként az előételek, saláták, fagylaltpoharak elkészítése az én feladatommá vált. De mosogatni is érdekes módon mindig szerettem...

- Komolyan?

- Porszívóhoz nem nyúlok, de a mosogatással abszolút semmi problémám. Már London előtt érlelődött, de ott jött elő igazán a főzés szenvedélyem. Ha valaki szeret főzni, az szerintem nagyon jó emberi tulajdonság. Egy étel elkészítését pedig komoly tettnek tartom.

- Magadnak is főzöl?

- Most is ki van véve a hús a fagyasztóból.

- Gondolom Zsótérnál nincs nagy Angliázás, meg Skóciázás, nem hiszem, hogy a helyszínek konkrétsága különösebben fontos lenne neki, de azért kerül valami abból az Angliádból ebbe az előadásba?

- Hát nagyon rejtetten. Ez más, történelmi Anglia, amitől nagyon messze van az én francia vendéglős élményem a Gelbert town mellől.

- Mortimer egy olyan alakja a darabnak, aki éppen a múltjánál fogva, mindkét táborhoz a skótokhoz és az angolokhoz is kötődik.

- Különös figura, egy kettős ügynök, aki a rheimsi érseknél töltött évek alatt olyan megpróbáltatáson ment keresztül, ami körülbelül egy alkaida kiképzőtábornak felel meg. Zsótérral öngyilkos merénylőnek hívjuk. A "nemes cél érdekében" bármire képes, egy fanatikus kamikáze-hős.

- Ő azért nem annyira kettős ügynök mint Leicester, (akit az előadásban Balázs Zoltán játszik) hiszen el van kötelezve a skót királynő, Mária oldalán.

- Igen, Leicester régebb óta van a nagy politikában, rutinosabb, körmönfontabb, számára mindegy, hogy melyik királynő győz, lényeg, hogy ő jól járjon. Én Kossuth - Széchenyi párhuzamot látok az ő kettősükben. Leicester lenne a kiskapuk, és különböző tárgyalások útján járó Széchenyi, Mortimer éppen az ellenkezője: durr bele, gyerünk, támadjunk, verjünk, öljünk, mentsünk, szabadítsunk.

- Meg is lesz az eredménye, a halálba fut bele. Amadeus, Trepljov és Mercutio után még eggyel bővült azoknak a szerepeidnek a száma, ahol színpadon halsz meg .

- Itt talán annyiban lesz más, mint eddig, hogy nyílt színen halok meg, a többiben - az Amadeust kivéve, mert az szintén online halál volt - a színfalak mögött múltam ki. Iszonyú nehéz megoldani egy haldoklást, kiszámítani, hogy, ne legyen se túl hosszú, se túl rövid, élvezetes, úgymond konzum halál legyen. Ráadásul Mortimer öngyilkosságánál tényleg patetikus a schilleri jambikus szöveg "szerelmem férfias példát kell mutatnia annak, ki nem bírt megmenteni mégse" ehhez a mondathoz egyszerű halált produkálni, kemény feladat lesz. Egyelőre még nem áll túl jól a dolog, mondogatja is nekem Zsótér, hogy látom nem szeretsz meghalni. Még a módja sincs igazán kitalálva, próbálgatok valamit, de lehet, hogy teljesen más lesz.

- Milyen halállal kísérletezel?

- Injekcióval. Felmerült már a méreg, vagy hogy felkötöm magam, de egyelőre még csak nézelődök, hogy mi lenne a legmegfelelőbb halálnem. Egy nagyon picike térbe vagyok beszorítva, annyi helyem van mint most itt (egy fél iskolapadnyi) tehát nincs megkönnyítve a helyzetem, illetve lehet, hogy megvan, és pont ebből a speciális térből fog egyszer csak egyértelműen megszületni a megoldás, csak még nem látom. Három hét van még a bemutatóig, az rengeteg idő. Egyébként a negyedik felvonás közepén halok meg, de az előadás végéig a színen kell maradnom. Felvetettem Zsótérnak, hogy mi lenne, ha Leicester kivinné a testem, végül is ő árul el, miatta halok meg, de Zsótér nem fogadta el a javaslatomat.

- És mit csinálsz ott miután meghaltál?

- Semmit, fekszem hullaként, de exponálva vagyok a többiek által. Fontos hogy ott legyek, bizonyos poénok miatt.

- A darab nem túl vicces- szomorújáték, az előadás humoros lesz?

- Nagyon fárasztó és száraz lenne poénok nélkül az előadás, ha csak ülnénk, mesélnénk? kell bele néha egy-egy vicc gondolván a nézőre és magunkra is. Keressük azokat a helyeket, ahol a darab ezt megengedi, vagy éppen hogy ellene megyünk a szövegnek, ahol túl pátoszosnak érezzük.

- Van valami olyan poén, amit nem lősz le, és el tudsz mondani.

- Nem tudom, hogy lelövöm-e? de például, az államtanácsok - ennek a korszaknak a drámái tele vannak hosszú és unalmas államtanácsokkal - az előadásban mindig valami furcsa helyzetbe vannak hozva, guggolva, félig fekve tárgyalnak a résztvevők.

- Korábban mondtad, hogy Zsótér nem fogadta el az egyik ötletedet. Ez jellemző rá? Mennyire veszi be, vagy kérdez rá a ti ötleteitekre?

- Lát maga előtt egy vázlatos szerkezetet, ami fix, de hagy teret nekünk is. Bár mivel nem akcióban kell gondolkodni, ezért sokszor érzem azt, hogy nincs is annyi ötletem, mint lehetne, vagy máskor szokott lenni. Most tartok ott, hogy elkezdem érteni, hogy mit akar, merrefele visz, eddig azt a világot kellett feldolgoznom, amiben ő gondolkodik. Kevés javaslatom volt, mert azok szomszéd szobából jött ötletek lettek volna.