Érdekes véletlen: Magyarországon a mozik május elsején, a munka ünnepén kezdik vetíteni a legújabb, a szerencsejáték fellegvárában játszódó kaszinókopasztó filmet. A film a bostoni egyetemisták szürke világából ível át a blackjackasztalokig és Las Vegas színes forgatagáig. 21 - Las Vegas ostroma következik. Mert Szélesi Sándor, Európa 2007-es legjobb sci-fi írója szerint ez is mindennapi betevő - ha el nem veszítjük kártyán.
Azon töprengek, hogy a szerencsejáték-ipar felfutása nem az évezred végi boldog békeidőknek köszönhető-e. Az ember vágyik az izgalomra, és alapvetően konfliktusok közé lett teremtve. (Ha nem így lenne, megmaradt volna a paradicsomi ősállapotok között.) A békés élet szabályozottsága és nyugalma egyenesen ingerli a pszichénket, ezért aztán izgalomra vágyunk, amit akárhogy is, de megteremtünk magunknak. Két dologra tehát mérget vehetünk: nem lesz a Földön soha utópia, és nem lesznek bezárva egy pillanatra sem a Las Vegas-i kaszinók.
Még akkor sem, ha ott forgatnak.
Az Ocean's Thirteen után nehezen tudom elképzelni, hogy a Las Vegas-i kaszinók kirablásáról valami még nagyobb szabású film készüljön, legalábbis olyan, ami a mai, modern, hiperszuper technikával felhúzott, bedrótozott, bekamerázott, számítógéppel kiegyensúlyozott szerencsejáték-asztaloknál játszódik. Ehhez talán már űrhajók kellenének vagy egy meteoritbecsapódás, amely fedezi a tolvajokat. Viszont a múltba visszanyúlni mindig hálás lesz, mert a szerencsejáték jó téma, és örökzöld marad, akárcsak - stílusosan hazai példát keresek - Korda György dalai.
A megtörtént eseményeket feldolgozó 21 - Las Vegas ostroma nem is akar túltenni az eddigieken, csak elmesél egy sztorit. A magyar címével ellentétben (eredeti címe csak 21) tehát nem háborús film, és nem a 21. században, hanem a 20. század utolsó éveiben játszódik, azon a határon, ahol az éles szemű biztonsági őröket még nem váltotta fel mindenütt az arcfelismerő rendszer. A kilencvenes években pár matematikai zseninek számító M. I. T.-s hallgató egy tanár vezetése alatt elindult szerencsét próbálni a szerencsejáték fővárosába. A merész egyetemisták az utolsó pillanatban próbálták kamatoztatni tudásukat, akkor még, amikor nem gépek elemezték ki mozdulataikat, arcukat, pupillatágulásuk mértékét és vérnyomásukat. (Persze megeshet, hogy most is lehet tarolni lapszámolással a blackjackasztal mellett, csak nem ildomos ezt egy eredeti helyszínen felvett kaszinófilmben bemutatni.) Szigorú kód- és testnyelv segítségével értesítették egymást a blackjackasztalok esélyeiről és memóriájukat, illetve a matematikát hívták segítségül az osztók legyőzésében.
A szerencséjüket a fejükben hordták, ám gyanítom, hogy ebből a sztoriból sehol másutt nem lett volna film, mint Hollywoodban, Kevin Spacey, Jim Sturgess, Kate Bosworth és a testben komolyan megerősödött Laurence Fishburne főszereplésével. Egyszerű nyelven elbeszélt történet, amelyet sikerült megbolondítani kisebb emberi motivációkkal és némi svédcsavarral. Amiért élvezhető, az a bennünk lévő hajlam a rizikóra és a játékra. És mert ki ne akarna könnyen pénzt keresni, úgy, hogy még a felmentést is megkapja hozzá?
A film igaz történet alapján készült, de hollywoodi eszközökkel. Az élet nem ilyen, ez mozi. Annak azért nem rossz. Akárcsak az élet Las Vegasban.
