A dán első filmes rendező munkája kezdetben kisrealista életképeket ígér, de aztán egyre sokasodnak a gyanús elemek. Az átlagembernek látszó figurákról, legyenek bár fő- vagy mellékszereplők, fiatalok, középkorúak vagy nyugdíjasok, rendre kiderül valamilyen szexuális aberráció vagy legalábbis eltérés a szokott üzletmenettől. Egy idő után a néző hajlik arra, hogy ez bizony abszurd lesz, akárki meglássa. De nem lesz az (sem).
A négy főalak a következő: Anna, a mellrákból gyógyult tanárnő, aki ódzkodik a szilikonból és saját egyéb szerveiből megalkotandó, majd tetoválással valósághűvé tett műcickótól, és inkább máshol keresné a megoldást a hiányra. Amikor még a pornómozi éhező kivert kutyái között sem talál magának partnert, a szexbolt "Invalidusok és csonkoltak" polcáról válogat filmes szakirodalmat, majd egy nagy ugrással szereplőnek ajánlkozik. (Ennek kapcsán megnyugvással állapíthatjuk meg, hogy a hajdan legendás dán pornónak nem tudott betenni a nyolcvanas évek újkonzi ellencsapása, tisztes és legális kisiparként zavartalanul virágzik tovább.) Ingeborg ugyanegy napon vonul nyugdíjba és veszíti el a férjét szívroham következtében, így bingózással és magányűző próbálkozásokkal - telefonszex, fiúprostituált, autókázás vadidegennel - tengeti napjait, kudarcok és félsikerek közt lavírozva. A prostituáltat Jonasnak hívják, húsz körüli Adonisz ellenállhatatlan mosollyal, aki senkire és semmire nem mond nemet, öreg, fiatal, férfi, nő, magányos ördög és összeszokott házaspár egyaránt jöhet. A négy embert nem a puszta véletlen sodorja össze - de nem is a szomszédság. Annyi bátran elárulható, hiszen ezt a film is igen korán felfedi, hogy a negyedik főhős Jonas apja. ' Anders, a zaklatott lelkületű könyvelő, aki sem szabadulni, sem megbékélni nem tud "másságával", a kényszeres mutogathatnékkal, amely rendszerint közparkokban veszi elő. Az exhibicionizmusra rámegy a házassága, szerencsére a fiának annyi egyéb mellett ez is belefér.
A filmben akadnak egész jó, életszagú jelenetek, s nem hiányoznak a groteszk és humoros mozzanatok sem. A színészi játékot skandináv filmben dicsérni már közhelyszámba megy, engem az Ingeborgot adó Bodil Jorgensen nyűgözött le, aki a forgatókönyvet és a rendezőt messze lekörözve adott húst, vért és mélységet a figurájának. A kedves szomszéd tervezőasztalnál kiagyalt, körzővel-vonalzóval meghúzott, aztán kiáltó színekkel megküldött története pont olyan lett, mint egy első film, ami nagyon akar ütni, és ami azt illeti, üt is, csak nem talál.
