Lendületben a magyar thriller


Újabb magyar thriller, mely a történelmi félmúltból meríti témáját, felismerve, hogy a koromsötét 50-es évek kitűnő terepe a fegyelmezett műfaji kísérletezésnek. Bergendy Péter kellemes darabja, A vizsga új ösvényt tört a magyar bűnügyi film kopár rengetegében, most pedig itt a televíziós testvérprodukció, mely magabiztosan tapossa tovább ugyanezt az ösvényt.

Egyre nagyobb az átjárás a moziforgalmazásra szánt és a televízió számára készített nagyjátékfilmek között – természetesen nemcsak Magyarországon, nemzetközi viszonylatban is. Ámde maradjunk csak A vizsga és A berni követ példájánál: mindkettő szerény pénzből, kevés helyszínen és egyszerű technikával forgott (Bergendy Péter moziját például digitális fényképezőgéppel rögzítették), mindkettő nagyjából ugyanazt a produkciós minőséget érte el; az előbbi mégis mozivásznon, az utóbbi pedig a Magyar Televízió képernyőjén debütált. Eredetileg Bergendy munkája is a tévében kötött volna ki, és nem is szerepelt ütősen a jegypénztáraknál. Másrészről Szász Attila A berni követe mind dramaturgiai szerkezetét, mind pedig vizuális világát tekintve filmszínházak kínálatába illő dolgozat. Egyszóval a lényeg nem a forgalmazási szisztéma, a formátum vagy a költségvetés, hanem az, hogy mindkét esetben erőteljes, a választott zsánermintát szabályosan követő történelmi thriller született.

Ez utóbbi jellemzőt azért fontos kiemelni, mert az elmúlt években, ha készült is egyáltalán magyar bűnügyi film, az sokszor tudatosan roncsolta az általa is képviselt műfaji hagyományt. (Sorolhatnánk a szemléletes példákat, kezdve Gigor Attila 2008-as A nyomozójával, egészen a tavaly ősszel mozikba került Isteni műszakig.) A berni követ nem így tesz, de nem is sorol be a műfaji iparosmunkák közé. Pontosan követi a zárt térben játszódó túszthriller megcementesedett irányelveit. A szövevényes történetalkotás, a feszültségkeltés és a krízishelyzetek halmozása nagyon olajozottan megy az alkotóknak, akárha könyvből lesték volna el a mesterség fortélyait. Ám A berni követ igazi érdeme nem ez, ahogy A vizsgáé sem. Ezek az alkotások valójában azért progresszívek, és azért nőhet ki belőlük később egy egész irányzat, mert az univerzális hatástechnikai összetevők köré nagy gonddal építettek jellegzetesen kelet-európai, sőt jellegzetesen magyar alaptémákat. Már a kommunista ügynöksors fonáksága is ilyen téma volt, ám A berni követ sokkal szorosabb szálakkal kötődik ’56 élményéhez (ne feledjük, a filmet ráadásul valós események ihlették), hiszen fiatal antihősei a bukás után Svájcba emigrált, megkésett szabadságharcosok. Az ’56 utáni kriptahangulat mindvégig érezteti hatását a képsorokon és a dialógusokon, arról nem is szólva, hogy a film dramaturgiai csúcspontján a címszereplő Koroknai Mihálynak (Kulka János) is Nagy Imre peréről, s annak örvén a forradalomról kell színt vallania. Magyar néző számára tehát azért kivételes kegy az ilyesfajta thriller, mert egyetemes sémákat csomagol hazai köntösbe. És jól csinálja.

Formanyelvi szempontból nem invenciózus darab A berni követ, de azért van benne néhány emlékezetes kép. Ilyen például az a fahrt, ami alsó kameraállásból mutatja a követség épülete felé igyekvő két fiatalembert, vagy szinte rögtön ezután az a hatásos lassítás, mely a nagykövetné és a túszejtők rövid találkozásába csempész feszültséget. Említésre méltók még a merész átélezések is, melyek a követségi épület és az utca térbeli pozícióját ellentétezik. Jó látni, ahogy ezeket a kifinomult vizuális megoldásokat alkalmazzák a hazai szakemberek, ám igazán látványos trouvaille után ezúttal nem érdemes kutatni (vö. A vizsga stilizált, szinte már neo-noirra emlékeztető képi világa). A tárgyi szféra ellenben szinte tökéletesen megidézi az ötvenes éveket, és a szűk cselekménytér okozta korlátozásokat is a saját hasznukra fordítják az alkotók. Mindazonáltal A berni követ kissé túl rövid, még a tévéfilmes sztenderdhez mérten is. A párbeszédek néha túl merevek, és elütnek a hétköznapi nyelvhasználat normáitól, az impulzív szabadságharcos és a tolmácslány köré összpontosuló érzelmi szál pedig kissé kiforratlan, s csak nagyon csekély mértékben építi a szüzsét. (Ugyanakkor a nagykövetné karakterét a forgatókönyvíró akár a cselekmény fősodrába is bevonhatta volna.)

Szerencsére a színészi alakításokról szinte csak pozitívumokat lehet elmondani. Kulka János A vizsga után ismét remekel, ezúttal kabátos-kalapos ügynök helyett opportunista diplomatát játszva. A tapasztalt színész éles vonásokkal rajzolja meg az izgalmas kettősséget felmutató Koroknai karakterét: az ÁVÓ-t és a kádárista rezsimet szimbolizáló Vermes elvtárstól undorodik, ám amikor igazán szorult helyzetbe kerül, mégsem kérdőjelezi meg az őt is gyanús elemként kezelő hatalom legitimitását. A hajdani forradalmárokat megszemélyesítő Szabó Kimmel Tamás és Kádas József sallangmentesen játszik, mindvégig őrizve karaktereik hitelességét, jóllehet Kádas – egy érzelmi azonosulást célzó telefonbeszélgetést leszámítva – a „félőrült fegyveres támadó” egysíkú szerepkörébe kényszerül. Kulka árnyalt és finom játékával mindazonáltal nem érnek fel, ugyanakkor a már említett Vermest alakító Szikszai Rémusz kitűnő negatív mellékhős. Sőt a kisebb szerepekben feltűnő színészek is egész jól megállják a helyüket.

Jelzésértékű, hogy a túszdráma érintettjei még a végefőcímet megelőző inzerteken is a filmbeli nevükön szerepelnek. Ez is nyomatékosítja, hogy a készítők csak inspirációt merítettek a valós eseményekből, s azokat erőteljesen átdolgozva emelték bele történetükbe. Köbli Norbert forgatókönyvíró és a többiek nem foglalnak állást, nem moralizálnak, nem fullasztják pátoszba a cselekményt. Csupán megmutatnak egy kiélezett élethelyzetet, felvillantják egy zavaros történelmi korszak néhány apró szeletét, és közel hoznak a nézőhöz egy csapat érdekes figurát, akik egy pillanatra sem hagyják el a jó és a rossz árnyalatokban gazdag határsávját. Összességében A berni követ korrekt, szórakoztató és stílusos alkotás. A magyar filmgyártást nem fogja megreformálni, ám talán hozzájárul ahhoz, hogy többekben is realizálódjon: western, horror vagy sci-fi helyett a bűnügyi műfajok meghonosítására volna érdemes koncentrálni. Megérné – miként a mellékelt ábra is mutatja.