Egy nappal a Mediawave startja előtt emlékezünk vissza a fesztivál egyik tavalyi díjazottjára. A mongol sztyeppéken játszódó A sasvadász fia az Országos Diákzsűri díjával távozott Szombathelyről.
A svéd René Bo Hansen nem először kalandozott az Altaj vidékén, korábban már több dokumentumfilmet forgatott a hagyományaikat rendíthetetlenül őrző nomádokról. A sasvadász fia kapcsán fikciós talajra tévedt, de ifjúsági kalandfilmjébe is utazási élményeit építette be.
Basarbai a kamasz lélek háborgásával indul az Ulánbátorban szerencsét próbáló bátyja után, természetesen számos kalandba keveredik, hogy végül néhány ősi norma elsajátítása útján érettebb fejjel vállalja fel a közösségen belül a sasvadász pozícióját. René Bo Hansen filmje korántsem tipikus road-movie, a rendező a fiú vándorlását leheletnyi misztikummal itatja át. A felsőbb erők vezérelte sorsszerűség első látásra sántít is a sztoriban, azonban az istenként tisztelt ragadozó madarat olyan következetesen ágyazza bele a történetbe, hogy a lezáráskor kétkedés nélkül nyugtázzuk a generációs konfliktus kámforrá válását.
A filmet a havas hegyvidék költői szépsége mellett a kalandok működtetik, amelyek úgyszintén fél lábbal föld felett érvényesülnek. Basarbai vadorzókon kerekedik felül, leányszöktetés útján megismeri a szerelmet, s még egy gaz cirkuszigazgató eszén is túljár. Azonban bármennyire szívmelengetőek hőstettei, s bármennyire fenséges élmény az apró tatár paripák ügetését szemlélni, mégis csak a mongol főváros paneltömbjei között elkárhozott munkásokon akad meg az ember szeme. Egyesek abból űznek ipart, hogy a kudarcot vallott vidéki ifjak számára készítenek vágyálom-fényképeket, hogy azok szerető családjuk aggodalmát elűzhessék. Az urbánus környezet hasonló drámái hiányoznak nagyon A sasvadász fiából, pedig René Bo Hansen a serdülő főhős városi civilizáció iránti kíváncsiságát még a fiú utolsó szavaival is pedzegeti. Ha a példamese misztikumát el is fogadtuk, utóbbi mulasztást már joggal vethetjük szemére.
