Az vagy, amit cselekszel

Állítólag a másik embert nem is annyira a nyilvánvaló külső jegyei, mint arc, öltözködés, testalkat alapján ítéljük meg, hanem valami sokkal nehezebben megfogható, inkább csak finoman érzékelhető kisugárzás, amit észlelünk, s amit az egyszerűség kedvéért nevezzünk fellépésnek. Ha berúgja az ajtót, ha feszesen végigmasíroz az irodán, ha végtelen magabiztossággal néz a titkárnő szemébe – akkor ezt nem csak utóbbi veszi ám észre, de mindenki a környezetében. Két tökéletesen ugyanúgy kinéző férfi közül a főnökünk, a kollégáink és a fénymásoló kislány az emeletről pontosan tudni fogja, hogy aki épp belépett a szobába, az ikerpár rámenős maszkulinabb vagy visszahúzódó félénk tagja. Ez persze inkább csak elmélet, a Két Lotti-effektus azért elég jól működhet a gyakorlatban, de így is elég jól érthető a mögöttes üzenet. (Emlékezzünk George McFly-ra a Vissza a jövőbéből, ő sem lett ám szebb, amikor egyszer csak úgy döntött, igenis ökölbe szorítja a kezét és megpörgeti Biffet a tengelye körül.) Egy szó mint száz, az embert a tettei határozzák meg, nem a fodrásza, s bizony ha valaki egész életében jelentéktelensége biztos tudatában ténfergett a világban, hogy még közvetlen munkatársai sem jegyezték meg maguknak, bizony rá tud csodálkozni, milyen könnyedén pótolható.

Brazil-party

Dosztojevszkij kisregénye természetesen nem sci-fi, ahogy azt a hasonmás-tematika esetleg sejtetné, érdekelte viszont az emberi lélek vívódásai és a szinte ponttá zsugorodott egójú kisemberek drámája, fokozatos megsemmisülése. Főhőse értelemszerűen önmagával találja magát szemben, egy olyan valakivel, aki minden további nélkül lehetett volna, ha van elég vér a pucájában. Nem a körülmények, nem a rendszer, nem a házmester okolható a sorsért, hanem mindig az egyén. A hasonmást Richard Ayoade egy igen futurisztikus-groteszk, leginkább Terry Gilliam vizualitását idéző világba helyezte át, amit egyszerre mar évszázados rozsda és telít meg a posztmodern és a technicizmus. Egy alternatív múlt vagy jövő, amelyben az emberi viszonyok hullamerevségét az örökös félhomály, a konstans éjszaka festi még viszolyogtatóbbá. Ayode tehát ismét igen stilizált környezetet teremt, ahogy tette ezt az egyébként egészen más jellegű Submarine című filmjében (mindkét főszereplője kapott apró szerepet A hasonmásban is); ott a tinik mégiscsak egy valós, bár szintén kissé groteszk világban keresték egymást, itt viszont gyakorlatilag négyzetre emelt mindent, így alkotva meg ezt a valószínűtlen, ijesztő, Dark City-s sohaországot, ahol miért, miért nem, de 19. századi orosz próza felolvasását találta a legadekvátabbnak.

A két Jesse

A néző tehát semmiképpen nincs könnyű helyzetben, leginkább azok fogják élvezni a filmet, akik egyrészt Dosztojevszkij sötét tónusú világa felé is mutatnak némi szimpátiát, másrészt a klasszikusokat igen-igen szabadon kezelő, a filmnyelvvel való bátor kísérletezést végző alkotók munkáin sem szoktak nagyon meglepődni. Előremutatónak ugyan nem nevezném Ayoade filmjét, hiszen ahogy fentebb is említettem, a jeleneteket látva bizony felsejlenek bőven elő- és példaképek, de ettől még profi munkáról van szó. A kölyökarcú Jesse Eisenberg viszont kissé talán csálén oldotta meg a feladatát. Eredeti karakterének esetlenségét, szerencsétlenségét itt-ott mintha túljátszaná, bár így is meggyőző tud maradni. Rámenős sőt arrogáns tükörképe viszont épp ma-született-bárány ábrázata miatt működik jól, elég kis szemétségeket is beszúrnia ahhoz, hogy elhiggyem, nála romlottabb mocsadék a világon nincs még egy. Különösebben nem fogunk meglepődni a történetszövésen, nyilván ők ketten előbb jóban, majd inkább rosszban lesznek, a szerepcserék megbonyolódnak, s mindez természetesen a női szereplő viszonyában éri el csúcspontját. A meghasadt elmének pedig egyszer csak ki kell lyukadnia valahova.

Kinek ajánljuk?
- A gondolkodós, elvont, sötét hangulatú filmek kedvelőinek.
- Bölcsészeknek, legyenek irodalmárok, filmesek, filozófusok, vagy pszichológusok.
- Akik nincsenek kibékülve önmagukkal.

Kinek nem?
- Akik félnek a sötétben.
- Akik utálták a Dark City-t.
- Ortodox műértőknek, akik szerint Dosztojevszkijt olvasni kell.

7/10