Az igazi alvilág, ahogyan eddig még sosem láttad, harangozták be a filmet, pedig az is elég lett volna, ha azt mondják: magyar narkós thriller a mozikban. Ez sem hangzik annyira rosszul és legalább igaz. De kezdjük ott, hogy a beharangozás miatt az 1999-ben indított Maffiózók története jutott eszembe: a nagyfőnök pánikbeteg lesz, pszichológushoz kell járnia, és új megvilágításból látja a munkáját, ami hivatalosan szemétszállítás vagy micsoda. Nem azt vártam, hogy az első magyar gengszterfilm díler főszereplője a börtönből kikerülve szokatlan módon a Népszabadságba menjen dolgozni és felforgassa a szerkesztőség unalmas életét, csak azt, hogy annál eredetibb történetet kapjunk, minthogy egy fiú kikerül a börtönből, és hiába vágyik jobb életre, menne el egy óceánjáróra mixernek, nem tesz semmit érte és az alvilág visszahúzza.
A film első öt perce mégis ütős, amikor Theo a börtönből kalandozik kifele, és egy sztiptízbárszerűségben üdvözlik az éjszakai figurák. A helyszín és a karakterek hitelesek, legalábbis filmélményeink szerint így képzeljük el ezt a zúzós estét, főleg, mert tudjuk, hogy önéletrajzi ihletése van a történetnek. Ami viszont hiba: nem szeretjük meg a figurákat sem most, sem később. Értem, hogy a Nagy Zsolt által megformált főhős valamikor jó fej volt és hogy a színész baromi tehetséges, de ezt jelezni kéne azon kívül, hogy mindenen elröhögi magát és úgy hadar, hogy feliratozásra lenne szüksége. És azt, hogy a barátnője a látszat ellenére nem egy transzvesztita, aki harisnyára húzza a bugyit, csak onnan tudjuk, hogy ismerjük az őt megformáló Gryllus Dorkát. Akkor miért is drukkolnánk nekik? Mert jól mosódnak el a zenei aláfestésekben, amikor - huhú - a kokaintól el vannak szállva és poros az orruk? Egy idő után már ez sem marad meg, sőt a sablonok teljesen bekebelezik a körülöttük lévő - amúgy civilben szintén tehetséges - mellékszereplőket: a japán szamurájkardozik, az orosz nagyfőnök uborkát eszik (Törköly Levente akkor is a kedvencünk), a szűzies lány pedig ingben és pulóverben lép be a bárba, majd gyertyafényben hosszan szexelnek, mert az igazival az előjáték kötelező. Ez még viccnek is rossz.
Itthon mégiscsak újdonság mindez, hisz ugye ez az egyik első igazi magyar gengszterfilm, hiába sematikus a nemzetközi maffiavilág (van itt öreg Kymérától kezdve Pesti Igorig mindenki) és hiába megszokottak a jelenetek (Kutyaszorítóbantól a Sebhelyesarcúig). Nem véletlen, hogy két éve az első szinglifilmnek is nagyon örültünk, de a Zuhanórepülésbe nem kellett volna a nagy mohóságban mindjárt öt thrillerrevalót belesűríteni, ráadásul következetesen csak duplacsavarokat alkalmazva. Így még Miss Murple is lelkesen bekiabálhatott volna valami olyasmit: "haha, a kommandósok úgysem oda fognak menni", hogy nagyobb spoilert most ne is ejtsünk. A moziban úgyis előre ki lehet majd találni mindent, kivéve azokat a rejtélyes dolgokat, amiket tévedésből hagytak benne.
