Angelo egy rég nem látott gyerekkori barátjával kirándulni megy. Hazatérésük után a két fiú összeköltözik. A köztük lévő viszony már nem több és nem kevesebb, mint szerelem. Angelo sokféle utat választhatna ezután. Eltitkolhatná kapcsolatukat, női hormonokat szedhetne, meg elvonulhatna a melegfaluba, de nem ezt teszi. Úgy dönt, közli családjával az eseményt, s feltárja színes külsőségek közt ébredő meleg öntudatát. Nem könnyű a dolga.
A homofóbiát oldani szándékozó tanmese a zárt családi idill kudarcairól is szól. Korántsem nyomasztó pszichologizálásról van szó. A kanadai rendező, Émile Gaudreault a történetet könnyed humorral tálalja, minden pillanatban képes nevetségesen abszurd helyzetben láttatni hőseit, felszabadítani és szórakoztatni is akar. Nem elégszik meg csupán idétlen poénokkal, hanem megpróbálja felkutatni az olasz származású család múltjában Angelo döntésének előzményeit. Igaz, nem ereszkedik túl mélyre sem. A problémák megvitatása helyett elcsattanó pofonokról, nyalókás-neurotikus nővérről meg az Angelo-t kiközösítő osztálytársakról beszél. S azt sugallja, hogy egy olyan kispolgári családban, melyet a középszerűség szentségében való hit és a megújulást és változást elfojtó hitetlenség vezérel, úgy tűnik nem marad más hátra, mint őszintén sokkolni a rendszert.
A quebec-i Kis Itáliában játszódó könnyed vígjátékban a hetvenes évek divatos dizájnja közel olyan fontos szerepet kap, mint maga a történet. De nem kell sem melegnek, sem kanadai olasznak lennünk ahhoz, hogy megsejtsük e csinos tanmese mondandóját, a másság tudomásul nem vétele, megalázása, agyonhallgatása nem jelent megoldást egy közösség számára még akkor sem, ha maga is kisebbséget alkot egy társadalomban.
