Az előzmény derűs kis francia komédia, pár éve ment idehaza. Barcelonában béreltek benne lakást a nyugat-európai nemzetek Erasmus-ösztöndíjas, egyetemista-korú sarjai. Dán, német, olasz, brit, katalán ugrott egymás torkának, verekedett össze a hűtő tartalmán, hogy aztán együtt beszíva rommá hemperegjék az albérletet vagy spiccesen zaklassák a spanyol utcák embereit. A bérlőknek bekavart a zsenge párizsi legény (Romain Duris - Arséne Lupin), végképp összekutyulva a lelkek, testek és nyelvek eme multikulturális halmazát. Életszagú komédiának szánták, az is lett, no meg nagy nemzetközi siker. Várható volt, hogy jön a második rész. Reméltem, nálunk forgatják, az egyik pesti koleszba zsúfolt románok, horvátok, szlovénok, osztrákok és szlovákok mennek egymás idegeire, netán a tokaji név használata feletti jogvita apropóján inzultálják a másikat. Nem ez történt, az új leosztás - mostanság még keletebbre illik kacsintani - az oroszokat (nép, nyelv, ország) veszi be a játékba. Két megközelítés lehetséges.
1. A film vadonatúj értekezés a harmincas pályakezdők partner, életcél és ki tudja, még mi egyéb utáni kutatásáról, franciásan édes sziruppal nyakon öntve.
2. Elődjének hátszelén sodródó, szimpla folytatás.
Ha az első eset állna, mi a fenének játszik az összes régi lakótárs, miért ugyanaz a rendező, a főszereplő, és miért flashbackelnek benne állandóan? A második szolúció marad hát, ami akkor lenne közepesnél jobb, ha a formáját zsigerből hozó Romain Duris filmbéli leszbikus barátnőjének Jacques nevű gyermeke születne. Azaz soha.
