A regény középpontjában két ember egymás mellé állított sorsa áll. Egyikük Jakov Oszeckij, a könyvek embere, a XIX. század végén született értelmiségi, a másik az 1943-ban született Nora, Jakov unokája, aki Ibsen hősnőjéről kapta a nevét, színházi tervezőművész, öntörvényű és tettre kész személyiség. „Találkozásukra” a XXI. század elején kerül sor, amikor Nora végigolvassa a nagyszülei, Jakov és Marija ifjúkori és felnőttkori levelezését, majd a KGB archívumában a nagyapja aktája is a kezébe kerül...

(Az írónővel készült interjút itt olvashatja.)

Az 1943-ban született Ljudmila Ulickaja meglehetősen későn került be az orosz irodalmi életbe. Végzettségét tekintve genetikus, kényszerűségből hagyta el eredeti pályáját. Miután munkahelyéről kirúgták, három éven át a moszkvai Zsidó Színház irodalmi vezetőjeként dolgozott. Közben rendületlenül írt is: előbb verseket, aztán filmforgatókönyveket, majd prózát.

Előbb csak az asztalfióknak, aztán a nyilvánosság számára. Ulickaja a kilencvenes évek elején megküzdött az irodalmi nyilvánosságért, az oroszországi folyóiratok rendre visszautasították elbeszéléseit (előbb jelent meg könyve Franciaországban, mint odahaza), mígnem a Szonyecska című kisregény meghozta számára a várva várt sikert. Aztán következett az a két mű (a Médea és gyermekei, valamint a Vidám temetés), amelyek valódi rangra emelték szerzőjüket a kortárs prózában, a 2000-ben megjelent Kukockij eseteiért neki ítélték az orosz Booker-díjat.
Ljudmila Ulickaja a XVI. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendége volt 2009-ben, erre az alkalomra jelent meg magyarul Daniel Stein, tolmács című kötete. Népszerűsége hazánkban is töretlen, amit mi sem jellemezhetne jobban, mint hogy azóta is minden évben megjelenik legalább egy könyve magyarul: az Elsők és utolsók című kötet 2010-ben, az Imágó című regénye 2011-ben látott napvilágot; ezt A mi Urunk népe című elbeszélésgyűjtemény, majd 2013-ban az Örökbecsű limlom című esszé- és interjúkötet követte.

Az 1943-ban született Ljudmila Ulickaja meglehetősen későn került be az orosz irodalmi életbe. Végzettségét tekintve genetikus, kényszerűségből hagyta el eredeti pályáját. Miután munkahelyéről kirúgták, három éven át a moszkvai Zsidó Színház irodalmi vezetőjeként dolgozott. Közben rendületlenül írt is: előbb verseket, aztán filmforgatókönyveket, majd prózát.

Előbb csak az asztalfióknak, aztán a nyilvánosság számára. Ulickaja a kilencvenes évek elején megküzdött az irodalmi nyilvánosságért, az oroszországi folyóiratok rendre visszautasították elbeszéléseit (előbb jelent meg könyve Franciaországban, mint odahaza), mígnem a Szonyecska című kisregény meghozta számára a várva várt sikert. Aztán következett az a két mű (a Médea és gyermekei, valamint a Vidám temetés), amelyek valódi rangra emelték szerzőjüket a kortárs prózában, a 2000-ben megjelent Kukockij eseteiért neki ítélték az orosz Booker-díjat.
Ljudmila Ulickaja a XVI. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendége volt 2009-ben, erre az alkalomra jelent meg magyarul Daniel Stein, tolmács című kötete. Népszerűsége hazánkban is töretlen, amit mi sem jellemezhetne jobban, mint hogy azóta is minden évben megjelenik legalább egy könyve magyarul: az Elsők és utolsók című kötet 2010-ben, az Imágó című regénye 2011-ben látott napvilágot; ezt A mi Urunk népe című elbeszélésgyűjtemény, majd 2013-ban az Örökbecsű limlom című esszé- és interjúkötet követte.

A Magvető Kiadónál megjelent művei
Médea és gyermekei (2003), Életművésznők (2004), Vidám temetés (2005), Szonyecska (2006), Odaadó hívetek, Surik (2007), Kukockij esetei (2008), Daniel Stein, tolmács (2009), Történetek állatokról és emberekről (2009), Elsők és utolsók - Válogatott elbeszélések (2010), Imágó (2011), Történetek gyerekekről és felnőttekről (2012), A mi Urunk népe - elbeszélések (2012), Örökbecsű limlom (2013), Jákob lajtorjája (2016)
 

Díjai
Medici-díj (1996), „Citta di Penne”-díj (1998, 2006), Giuseppe Acerbi-díj (1998), Booker-díj (2002), Az Év Könyve nemzeti verseny díjazottja (2004), Az év regénye-díj (2004), Az Ivanuska nemzeti könyvverseny legjobb író kategóriájának díjazottja (2004), Olimpia Nemzeti Díj (az oroszországi Üzleti- és Vállalkozási Akadémia által alapított, az orosz nők sikereit elismerő díja, 2007), A legjobb színdarab: A fehér elefánt éve (a moszkvai Kulturális Bizottság díja, 2007) Nagy Könyv nemzeti irodalmi díj (2007), Grinzane Cavour-díj (2008), Alekszandr Meny-díj (2009), Budapest Nagydíj (2009), A Znamya magazin irodalmi díja (a Yukos bebörtönzött vezérigazgatójával, Mihail Khodorkovszkijjal folytatott levelezésért) (2010), Simone de Beauvoir Díj (2010), Park Kyung-ni Díj (2012)