Csőd után

Hogy Izland ezt küldte harcba legutóbb a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Oscarért – bevallom, számomra nem túl érdekes adat. Legfeljebb sejthető belőle, hogy nem két junkie kolbászol benne egy vegyesbolt előtt fekete-fehérben és mesélnek disznó vicceket, hanem erősen a dráma, a hatáskeltés felé fodrozódnak a hullámok. Az viszont már sokkal inkább értelmezhető bizonyos garanciának, ha a rendezőt Baltasar Kormákurnak hívják. Még ha az ő hűvös, néha rideg kifejezésmódjához bizony kell is egyfajta nézői alkat, mert ezek a filmek tényleg nem törik össze magukat, hogy kivívják a közönség szimpátiáját. De valamiért a legtöbb esetben mégis megvan a kémia alkotó és néző között. Talán csak akkor leszünk kicsit távolságtartóbbak Kormákurral, amikor elmegy Amerikába pénzt keresni Mark Wahlberg oldalán. Olyankor úgy vagyunk vele, persze, megérdemli, annyi jót letett már az asztalra, de aztán a leforgatott filmet, legyen az akár egy izlandi thriller remake-je, már nem feltétlenül búcsúztatjuk állva tapsolással. Ezúttal nincs szó nyugati kiruccanásról, a Dermesztő mélység kifejezetten nemzeti szimbólum ott, ahol a pénzügyi vihar bizony felborította Izland hajóját, s ha csodával határos módon is, de akadtak túlélők. (Ok, csak blöfföltem, ezt az allegóriát most találtam ki.)

Hétköznapi szuperhős

[img id=480959 instance=1 align=left img]Gulli halász, társaival most is kihajóznak a tengerre, aztán bíznak benne, hogy egy A cápa VHS-sel, meg némi szerencsével kihúzzák azt a pár napot, amit a vízen töltenek. Egyikük sem valami lobbanékony alkat, meglehetősen rezignáltan végzik a napi rutint, igaz, nem is akad semmi, ami lelkesítené őket. Túl nagy meglepetés nem történik, legalábbis a néző számára: a hajó viharba kerül, felborul, elsüllyed. Egy ideig még ketten-hárman is kapaszkodnak egy deszkába a felszínen, de aztán a fizika teszi a dolgát, s az ember számára élhetetlen hideg percek alatt végez velük. Kivéve Gullit, ő ugyanis halálra rémülten, iszonyú kínok között, de még mindig él. A part kilométerekre van, a víz fagypont közeli, neki azonban nem marad más választása, mint tíz körömmel kapaszkodni az életbe és menni a hullámokkal.
Ezen a ponton a Dermesztő mélység eszünkbe juttathatja a low-budget Nyílt tengeren című filmet, amikor is a játékidő túlnyomó többségét két szereplő a vízen lebegve töltötte el, s az érdeklődésünk mégsem lankadt. Kormákur azonban – ezúttal legalábbis – nem ennyire radikális, a film felénél megmenekíti főhősét, hogy aztán az egész tragédia/csoda utóéletét helyezze fókuszba. Gulli tudniillik az orvostudomány számára nonszensz, a kisembereknek csodatevő, a médiának Győzike-show.

Katarzis nélkül

Leginkább azért nem tudom hova tenni Kormákur filmjét, mert már a tragédiát, valamint a túlélő Gulli mesés megmenekülését elmesélő kvázi első részt sem az emelkedett hangnem vagy az emocionálisan felfűtöttség jellemzi, a fordulat után meg aztán már izgulni sem nagyon van miért. Bár válhatna a film metsző médiakritikává, esze ágában sincs elmenni ebbe az irányba, mint ahogy a főhőssel kísérletező fehérköpenyesek sem találnak szervezetében kriptoni eredetű DNS-eket. Nem maradna más hátra, mint hogy a poszttraumát helyezzük középpontba, ami hellyel-közzel meg is történik, de eddigre már nem igazán van a filmnek kézzelfogható történetíve. Ráadásul, ha lehet, még az addigiakhoz képest is visszafogottabb hangot üt meg. A Dermesztő mélység tehát ismét elég sajátosan bánik a nézőivel, akik meglehet, itt már annyira nem voltak elalélva a rendező nevétől. Nem született tehát újabb Kormákur-remek, ezzel együtt ez a sajátos hang és attitűd, mint általában, mégiscsak unikumot teremtett. Jó is az, ha nyakig állunk a hideg vízben.

Kinek ajánljuk?
- Skandináv és egyéb, nehezen besorolható északi filmek kedvelőinek.
- Halászoknak, matrózoknak, időjárás-jelentőknek.
- Fiatal fesztiválközönségnek.

Kinek nem?
- Randira, szülinapi zsúrra és házibuliba kifejezetten ellenjavallt.
- Akik inkább a műfaji filmeket kedvelik.
- Akiket az eső látványától is kiráz a hideg.

6/10