Mert elvisz a medvezsidó

Elég a hollywoodi cukorszirupból, svájci keserédes finomságot a népnek!

Tobias Ineichen egy vele készült interjúban a családi filmeket is érintő kommercializálódásról beszélt, amely a nézői elvárások és szokások befolyásolásával megnehezíti a hozzá hasonló alkotók érvényesülését. A rendező állítása szerint olyan, kiskamaszoknak és felnőtteknek szóló filmet akart készíteni, amely – a hollywoodi gyakorlattal ellentétben – a szórakoztatáson túl aktuális társadalmi problémákkal is foglalkozik, és sematikus figurák helyett árnyalt jellemű, fejlődőképes karaktereket mozgat. A Clara valóban nem egy Disney családi mesedélután típusú darab: amellett, hogy hozza azokat a kötelező mesefilmalapokat, amelyek elősegítik a fiatal nézők azonosulását, tartózkodik a gyerekfilmes klisék használatától. Az eredmény egy különös hangulatú, néhol egészen sötét tónusokkal megfestett megváltástörténet Svájcból, melyben a rendező biztos kézzel állítja saját misztikus történetekhez való vonzódását a gyermeki fantáziavilág szolgálatába.

A Clarában Ineichen megkísérelt egy olyan mágikus realista cselekményvilágot teremteni, amelyet anélkül hat át a gyerekeknek tulajdonított elvárásoktól és előítéletektől mentes látásmód, hogy túlzottan leegyszerűsítené a karaktereket mesei archetípusokra. A 13 éves Clara anyjával és nevelőapjával lakik egy svájci falucska melletti tanyán, egy alpesi hegyekkel körülölelt házban. A lányt egyre jobban foglalkoztatja a környék sok száz éves hiedelemvilágának egyik meghatározó története, a medveasszony legendája, és ez misztikus események láncolatát idézi elő. Clarának különös látomásai lesznek a medveasszonyról és a házukban kétszáz évvel korábban élő család hozzá hasonló korú lányáról. Persze kiderül, hogy az ifjú hajadon nem korai elmezavarban szenved, csupán rendkívüli képességének köszönhetően fogékony az okkultizmusra, ami még az olyan szupercivilizált helyeken, mint Svájc is felveti a fejét. Clara karaktere nem próbál betagozódni a lúzer gyerekhősből megváltóvá avanzsáló, hollywoodi körökben igen divatos mesefilm-narratíva szereplői közé (részletesebben lásd: Hirsch Tibor: Meseterápia 1–3, Filmvilág 2012/9–11), hanem szerető családi háttér és az éber svájci közrendvédelem vigyázó pillantásától kísérve, önnön szórakoztatására állítja vissza a természet és társadalom között felbomlott egyensúlyt. A főhősnő angyali finomságát remekül ellensúlyozza a lány indulatos mostohaapját megformáló, minden bizonnyal viking ősökkel rendelkező Roland Wiesnekker. Ismétlődő dühkitöréseivel, feltűnő titkolózásaival szinte a film végéig fenyegető antagonistaként van jelen, és agresszióval reagál a Clara kiválasztottságát jelző stigmatikus történésekre.

A finomra hangolt karaktereken és az őket megjelenítő profi szereplőgárdán túl érdemes beszélni a film már említett – néhol a klasszikus horroreszköztár elemeit használó – sötét oldaláról is. Ineichen, aki saját bevallása szerint is vonzódik a kísértethistóriákhoz, misztikus történetekhez, biztos kézzel fűszerezi pikánsra a családi filmek hagyományosan rettegés- és suspense-mentes rágógumivilágát a pogány hagyományok boszorkányaival. Az aggódó szülők megnyugtatására mondom, ez persze nem azt jelenti, hogy gyermekük eddig féltve őrzött pszichéjét a film után éjjelente démoni erők és csecsemőket marcangoló barnamedvék fogják benépesíteni. A vásznon közvetlenül nem jelenik meg semmi olyan, amit egy 9-10 éves gyerek ne láthatna, Ineichen trükkösen csak az avatott szemeknek mutatja meg a lehetséges borzalmakat. Aki látott már elég horrorfilmet, az legalábbis fel van rá készülve, hogy az alvajárás közben a kenyér tésztájából kereszteket formázó kislány tizenöt percen belül már az ágy fölött lebegve fog sátáni hangon latin frázisokat hörögni.

Az élénk fantáziával megáldott felnőtteken túl, akik kétségtelenül jól fognak szórakozni a Clara műfaji filmes kikacsintásain, a svájci családi moziban az is kedvét lelheti, akit megragad az alpesi táj plasztikus megjelenítése. Az operatőr, Michael Schreitel szépen fotografált képei képesek megjeleníteni azt a köztességérzést, ami elfogja az embert, ha magas hegyen megtapasztalja föld és ég szimultán jelenlétét. A havasi gyopárok közt bukfencező medvebocs és a hegyormon két lábra ágaskodó medvemonstrum egyaránt jó kiegészítője a monumentális díszleteknek, erőltetettség nélküli szimbólumai a „kis ember, nagy kaland” mesetoposznak. Annak pedig, akit mackóval sem lehet levenni a lábáról, alternatív szórakozásként a kelet-európai szemmel már-már groteszknek tűnő svájci egzotikumokat ajánljuk figyelmébe. Kedvenc példánk egy, a helyi rendőrség éber figyelmét illusztráló jelenet, melyben két járőr azért ébreszti fel Claráékat egy viharos éjszaka közepén, hogy jelentsék: ismeretlen tettes megrongálta a család útszéli mézárusító standja elé kihelyezett maci alakú reklámtáblát. Mindent egybevetve a Clara összetett élményt kínál kicsiknek és nagyoknak, borzongásra éhes felnőtteknek és kalandvágyó kiskamaszoknak egyaránt. Elég a hollywoodi cukorszirupból, svájci keserédes finomságot a népnek!