Jön a Mumus – most úgy hívják, Szurok –, és a gyerekek álmainak sötétté tételével, örök kedvenceikből való kiábrándítással világuralomra tör. A harcos bajnokokká avanzsáló jó mesefigurák persze nem hagyják annyiban. Hogy a szeretett történetek átalakulása üdvös-e, azt nem tudjuk megítélni, csupán a változás tényét konstatáljuk.
Új idők, új hősök
Az új idők új hősöket kívánnak meg, a mesékben is, Piroska vérfarkasokkal kokettál (A lány és a farkas), Hófehérke amazonként harcol (Hófehér és a vadász), nemsokára azt is láthatjuk, ahogyan Jancsi és Juliska mesterségszerűen űzi a banyaaprítást (Boszorkányvadászok), és jövőre tervbe van véve egy sötét tónusú Hamupipőke-mozi (balsejtelmünk szerint: vámpírokkal). Igaz, már a (német) néphagyományokon alapuló Grimm-mesék is erőteljesen alkalmazták a feketeszínt – egy újvilági (vagy brit) felmérés szerint a tíz legborzongatóbb mese listáján a Grimm testvérektől elhíresült történetek viszik a prímet –, jól tudták eleink, a gyermekeket nem izolálni kell a félelmeiktől, hanem segíteni nekik abban, hogy feldolgozzák azokat. Emberevő farkasokkal, gonosz boszorkányokkal, gyermekcsábító és/vagy evő szörnyekkel – és így tovább. Részben ehhez a tradícióhoz csatlakozik a DreamWorks stúdió, amikor klasszikus mesei figurákat akcióhősökként szerepeltet, bár tagadhatatlan egyfajta Bosszúállók-áthallás, amikor is szuperképességű emberfeletti lények csoportja menti meg a világot. Itt emelve a tétet: a gyermekek lelkét (álmait).
[img id=434650 instance=1 align=left img]Szurok kontra Télapó és társai
Az öt legenda című amerikai animáció története szerint a mitikus "Holdbéli Ember" azért választ különféle lényeket, hogy vigyázzák a kicsik álmait, gondoskodjanak arról, hogy biztonságban nőjenek fel. A Télapó, a Húsvéti Nyuszi, a Fogtündér és a Homokember négyes-fogatához így csatlakozik Dér Jankó. S (kezdetben: eposzi hezitáló főhős módjára) társul a "kollégák" később küldetéséhez is: ugyanis a rémálmok ura, Szurok (alias: Mumus) – kissé A Gyűrűk Urának feltámadó Szauronjához hasonlatosan – visszatér a száműzetéséből, és azt akarja, hogy miközben az aprónép éjsötéteket álmodva hizlalja a hatalmát, elfeledkezzen a kedvenceiről, mert így diadalmaskodhat felettük (és persze a világon). Az "öt legenda" azonban nem engedheti, hogy mindez megtörténjen, és ádáz küzdelemben dacolnak Szurokkal, bár híveik száma, s így esélyük egyre fogyatkozik. Ám amíg egyetlen kissrác is akad, aki hittel és jó szívvel gondol rájuk, még nincs veszve minden…
Filmes rutinok – és tévedések
A rendező, Peter Ramsey eddig egy félórás tévéfilmet jegyez direktorként (Szörnyek az Űrlények ellen: A mutáns tökök inváziója). Storyboard-munkássága ellenben igen terjedelmes és változatos. Rajzolt cselekményvázlatot népszerű sci-fi–akciófilmekhez (A függetlenség napja, Men in Black – Sötét Zsaruk, Godzilla, Különvélemény), a jelenben és a jövőben játszódó sorsdrámákhoz (Számkivetett, illetve A. I. – Mesterséges értelem), thrillerhez (Pánikszoba), kultikus szerzői filmekhez (Drakula, A John Malkovich-menet, Harcosok klubja, Adaptáció), meséhez (A Grincs) és animációhoz (Cápamese). Az öt legenda kapcsán utóbbiak tapasztalatát ötvözte bőséges akciófilmes rutinjával. A főleg gyermekkönyveket publikáló író, William Joyce és David Lindsay-Abaire (Robotok, Tintaszív, Engedd el!, illetőleg a hamarosan a mozikba kerülő Óz, a hatalmas) forgatókönyve azonban több problémát is felvet. A magyar közönség számára talán a legszembetűnőbb, hogy amerikanizált mesealakok jelennek itt meg. A tejfogakért aprópénzzel fizető Fogtündér, a Homokember – aki az Álommanóval rokonítható, őt az idősebb generáció az azonos című egykori NDK-s bábfilm-sorozatból (és a keletnémet estimese-főcímből) ismerheti – és Dér Jankó errefelé tájidegen. Pontosabban: nem része a (mese-) kultúrának, bár ennek jelentősége a világfaluvá válás során nagymértékben apad. Ehhez képest nagyobb átgondolatlanságot takar az oroszmatróz-szerű, akcentussal beszélő (és tetovált) Télapó szerepeltetése, akinek végképp nincs köze a Szent Miklós nevével fémjelzett Mikuláshoz, sokkal inkább a tundrai Gyed Marózhoz ("Fagy Apóhoz"), s nem tudni miért, pánikhelyzetben klasszikus orosz zeneszerzőket hangoztatva káromkodik. Pedig (például) Rimszkij-Korszakov neve egy kisiskolásnak, pláne egy óvodásnak nem mond semmit, a felnőttekhez szóló, "kikacsintós" poénok színvonalához mérve pedig gyenge. Nem vicces. Ugyanígy nehezen dolgozható fel, hogy a simogatnivaló plüssállati státuszból a Húsvéti Nyuszi miért éppen egy ausztráliai óriáskengurura hajazó, bumeránggal verekedő sportoló fizimiskáját öltötte magára.
Az ellenben jó, ahogy a tulajdonképpeni főszereplő, Dér Jankó szemszögével jól azonosulhat a (gyerek-) mozi-néző, személyiségében egyszerre fedezhető fel a túlzott könnyedség és felelőtlenség, illetve a felelősségvállalás, a nehézségékkel – kihívásokkal, a rosszal stb. – történő szembenézés; azazhogy a szíve azért tökéletesen a helyén dobog.
Nem tisztázott a célközönség
Az öt legenda látványvilágában és "mesei akciójeleneteiben" kidolgozott (bár ez a film is azok közé tartozik, ahol nem indokolt a térdimenzió használata). A történetvezetéssel és a tanulság levonásával sincs semmi baj. Azonban a kidolgozatlan – elnagyolt – karakterek nem tudták igazolni a szokatlan alapszituációt, miszerint itt klasszikus mesei alakok válnak képregény-szuperhősöket idéző figurákhoz. A visszafogott viccfaktor sem segítette elő a sztori befoghatóságát, mint ahogy az sem, hogy nem gondolták át világosan, kinek is szól ez a film.
Kinek ajánljuk?
- Akik új szerepkörben szeretnék látni a régi mese-kedvenceiket.
- Akik hisznek a változásban.
- Az újabb képregény-filmek kedvelőinek.
Kinek nem?
- Akik szerint a "krumplileves legyen krumplileves", a Télapó pirospozsgás öregapó, a Húsvéti Nyuszi édes kis szőrmók stb.
- Az amerikai (mese-) hagyományokat ellenzőknek.
- Óvodásoknak – vagyis, hogy nem tudjuk igazán, milyen korú gyerekeknek való.
6/10
