Clint Eastwood filmjéről már az amerikai bemutatóval egy időben beszámolt a Heti Válasz kaliforniai tudósítója, mozitörténeti összefüggésbe ágyazva elemezte az alkotást, méltatta a rendező-színész pályafutását, s az új műről mint az Oscar-díj legfőbb várományosáról szólt. Ezt a véleményt már csak meg kellett erősíteni az amerikai filmakadémia gálájának beharangozójában. De miként szól a legfontosabb négy Oscar-díjat elnyert alkotás a magyar mozikban, milyen hatást vált ki a magyar nézőkből?
Frankie Dunn, egykori szorítósegéd tizenhét éve vezeti a Le-verem nevű külvárosi edzőtermet, ahol többnyire színes fiatalok próbálják megalapozni jövendő karrierjüket. Néhány ki is tűnik közülük, akik aztán gyorsan meg is válnak Dunntól, egy-egy rámenős menedzser ígéretében bízva. A férfi ugyanis visszatartja tanítványait egészen addig, míg meg nem tanulták a terem falára is kiírt legfontosabb szabályt: Védd magad! Ám az intelem csak egy öregedő férfi bölcselkedésének hat a fiatalok szemében. Dunn immár több mint két évtizede mindennap eljár szentmisére a Szent Márk-templomba, hogy megkapja a belső megnyugvást és kegyelmet. De amíg ez késik, a plébánossal perlekedik nap mint nap. Aztán egyszer beállít az edzőterembe egy lány. Maggie Fitzgerald tizenhárom éves kora óta pincérnő, s most harmincegyedik születésnapja körül elhatározta, hogy profi bokszvilágbajnok lesz. Dunn kezdetben elutasítóan fogadja, s csak azért tűri meg a lányt, mert az előre kifizette az edzőterem díját. De Maggie elszántságát, kitartását látva végül elvállalja a felkészítést. A férfi lassan, fokozatosan vezeti be a tanítványát a profi boksz világába, lépcsőfokról lépcsőfokra haladva jutnak el a célig, az egymillió dolláros világbajnoki címmeccsig. De a szabályokat az életben, a sportban nem mindenki tartja be, s a lány a legfontosabb pillanatban feledkezik meg a legfőbbről...
A Millió dolláros bébi sikere azt bizonyítja, hogy az Oscar elsősorban szakmai díj, mert a nézőt elsőként a látszólag alapkövetelménynek, valójában a mai mozipiacon szerte a világon hiánycikknek számító professzionalizmus fogja meg. Clint Eastwoodnak egy középkategóriás hollywoodi film költségvetésének a negyede állt a rendelkezésére. (Csak a hazai nézők tájékoztatására: ez a szerény összeg majd a kétszerese a Sorstalanság horribilis gyártási költségének.) Ennek megfelelően keresett egy mellékszálak nélkül futó, célratörő történetet, mely alapvetően két ember kapcsolatának ábrázolására épül. Csak annyi mellékszereplőt telepített köréjük, amennyi nem vonja el a központi figurákról a figyelmet. A kiválasztott történet, a megíratott forgatókönyv alapján a rendező meghatározta a műfajt, egy idősödő, a múlt árnyaival viaskodó férfi és egy, a jövőt alakítani és az utolsó esélyt megragadni akaró lány érzelemmel teli kamaradrámáját. A két szereplő tetteinek motivációi - a férfi katolicizmusa, ír identitásának megtalálása, a lányával való kapcsolat megszakadása; Maggie részéről az apa elvesztése, a prolilétből való kitörés vágya - csak a központi viszony árnyalását szolgálják.
A rendező tudta, hogy a lecsupaszított történet elmondásakor minden mozzanatot fel kell erősítenie, elsősorban képi eszközökkel. Tom Stern operatőr és Henry Bumstead látványtervező lenyűgözően egységes és hatásos vizuális világot teremtett. A meghatározó helyszínen, az edzőteremben elsősorban a fénynek és az árnyéknak szinte a német expresszionista filmekre emlékeztető erőteljes ellenpontozásával élnek az alkotók, a külső teret kékes hidegség hatja át. Bár narrátor szerepel, keveset beszélnek a filmben, részben az ökölvívással, részben a rendező-színész személyiségével is összefüggésben. Eastwood ugyanis a szó hagyományos értelmében rossz színész, évtizedek óta ugyanazt a hallgatag karaktert alakítja, viszont átütő egyéniség, aki sugárzásával és társai iránti alázatával kihagyhatatlan helyzetbe hozza kollégáit. A film pedig a szakma dicsérete, a mozi ünnepe.
