Walt Disney álma volt egy több önálló epizódból összefűzött "koncertfilm", folyamatosan változó repertoárú klasszikus zenei részletekre. Az unokaöcs, Roy Disney érezte kötelességének az álmot valóra váltani, folytatni a Fantázia-sorozatot. Hatvan éve Leopold Stokovski állt bátorítóan a vállalkozás mellé, a Fantázia 2000-hez James Levin vezényletével játszotta fel a hét zenei részletet a Chicagói Szimfonikus Zenekar. Így került a mai néző elé az egykori Bűvészinas és a hét új epizód. A Beethoven, Respighi, Gershwin, Sosztakovics, Sztravinszkij és mások zenéjére komponált, és hét különböző alkotócsoport által rendezett rajzfilmlátvány épp a sokféleségével szórakoztat. A rózsaszín flamingók táncában például a képi és a zenei ritmus találkozása kedves humort közvetít, míg a Tűzmadár drámai képeiből az életet jelképező vadon élő világ pusztulásának látomása, megmenekülésének poétikus reménye sugárzik elő. A Disney-stílusra jellemző behízelgő érzelmességtől nem mentes ez az új évezredre utaló változat sem, de a humornak már a modernebb észjárást és ízlést sugalló rajzos kifejezése is jelet hagyhatott a filmben. Módomban volt a tiszteletre méltó új Disney-vállalkozás néhány részletét Imax-formátumban megnézni. Fantasztikus volt a hatás - a rózsaszín flamingók valósággal beletáncoltak az arcomba, a Földet felfalni készülő lángtenger a fejem fölé borult. Majd ha nálunk is megnyílik a meghökkentő élményt nyújtó háromdimenziós Imax-mozi, érdemes lesz kipróbálni benne a Fantázia 2000 fantáziavilágát.
