A jelek szerint, korunk egyik legnagyobb mesélőjének gyermekei végleg felcseperedtek. Vége a habos-rózsaszín, megható tündérmeséknek, egy ideje már a történelem meghatározó, de jobbára véres, tragikus és valóságos meséit meséli Steven Spielberg. Mindent, amit a gyerekeknek tudniuk kell. Mindent a holocaustról, mindent a rabszolgaságról, mindent a második világháborúról és mindenféle más háborúkról. München című új filmjében a legmodernebb és talán minden eddiginél szörnyűbb háborúról, a terrorizmusról mesél.
A terrorizmus a huszadik század "találmánya", tökéletes érdekérvényesítő eszköze gyenge és kis létszámú csoportoknak, nemzeteknek és nemzetiségeknek. A dolog igazi szörnyűsége abban rejlik, hogy mindezt az ártatlan civil lakosság terrorizálásával, rettegésben tartásával próbálják elérni. A hivatalos kormányok mind a mai napig bűnözőknek, vérszomjas és likvidálandó gazembereknek tartják a terroristákat, és mereven elzárkóznak mindenféle tárgyalástól. A hatvanas évek diákmozgalmaiban gyökeret vert és nemzeti, vagy éppen radikális, anarchista ideológiákat követő terrorcsoportok gomba módra szaporodtak el a hetvenes évek elején. Az IRA Írországban, az ETA Baszkföldön, a Baader-Meinhof-csoport az NSZK-ban, a sor hosszú.
Nem e cikk feladata felvázolni a palesztin(arab)-izraeli konfliktus történetét, található erről háttéranyag bőven az interneten vagy a könyvtárban, s nem feladata minősítenie bármelyik felet sem. A film szempontjából ebből annyi lényeges, hogy a palesztin terrorizmus első igazán és véresen komoly merénylete volt az 1972-e müncheni. A Golda Meir vezette izraeli kormány, tapasztalva a nyugatnémet kormány az ügyben tanúsított teszetosza magatartását, olyan akció végrehajtásába kezdett, amelynek létjogosultsága máig vitatott. Egy jólképzett, titkos csoport sorra likvidálta a terrorcselekményért felelősöket, azzal a céllal, hogy egyszer és mindenkorra elriasszon mindenkit a hasonló cselekedetektől. Az ő titkos hadjáratuk feltételezett története a film.
Nyilvánvaló, hogy az efféle titkosszolgálatos témájú filmek valóságalapját erős szkepszissel kell vizsgálni, hiszen ebben a témában örök szabály: amit már két ember tud, az már nem titok. Továbbá, az a legtitkosabb titkos ügynök, aki magáról sem tudja, hogy titkos ügynök. A München főhőse is ilyen ügynöke a MOSZAD-nak, a néha radikális eszközeiről is híres izraeli titkosszolgálatnak. Avnert (Eric Bana) várandós felesége mellől hívják be, ahol néhány tábornok, valamint maga Golda Meir előtt közlik vele, mi a kötelessége Izrael védelmében. Semmiről semmit nem tud, eddig még nem ölt embert, most pedig éppen ezt várják el tőle, a Haza nevében. A film egyrészről az ő erkölcsi fejlődése, amelyen a hosszú és a végére paranoiddá váló öldöklés alatt végigmegy.
A témában közismerten elkötelezett Spielberg sem igazolja egyértelműen az Izrael által titokban inspirált és támogatott tettet filmjében. Természetesen szimpátiája az ügynököké, ám az is egyértelmű, ők csak egy oktalan és értelmetlen háborúnak katonái. De egy faramuci jelenetben, amikor az Avner-féle kommandót informáló meglehetősen gyanús és hovatartozásában bizonytalan megítélhetőségű Nagypapa és családja (vicces utalás a Keresztapára) egy szuperbiztos lakásba küldi a izraelieket egy más ügyben tevékenykedő arab terrorista-csapattal, az egyik arab meggyőzőnek tűnően érvel az akkor magát az akció sikere érdekében ETÁ-snak kiadó Avnernek, ha úgy tetszik, indoklását adja a palesztinok harcának. Igaza van, de igaza van Avnernek is. Ez tán az egész konfliktus magja is, hogy mindkét félnek igaza van. Nem sokkal később, nyílt tűzharcban áll szemben a két ellenség, jelzésértékű, hogy egy harmadik oldalról érkező golyó végez az arabbal. Egyedül a háború nem igazságos. A harcban Avner sorra veszti el harcostársait, közben döbben rá, milyen erők vetélkedése játszik össze a háttérben. A CIA, a KGB, mint a két nagyhatalmi titkosszolgálat, amely mindent mozgat, a maffia, amelynek mindenben benne van a keze és mindenből hasznot húz, a Haza, amely nem vállalja a felelősséget... A valaha hazájához feltétlenül hű Avner lelkiállapotát az mutatja legjobban, hogy családját New Yorkba menekíti.
Fővárosunkból avatott kezek (Janusz Kaminski operatőr és Rick Carter díszlettervező) gond nélkül varázsolnak bármilyen világvárost, Párizstól Rómáig. A München pedig a mai, a világot néhol meghökkentően véresen látó Spielberg huszadik századi képes enciklopédiájának Terrorizmus című új cikke, többé-kevésbé jól kitöltött két és fél órában.
