Nem a Coming Out fogja megváltani a mainstream magyar filmeket, de sima limonádéként teljesen rendben van, az elmúlt évek hasonló próbálkozásainál sokkal jobb.
A Coming Out kapcsán már jó két hónappal a premier előtt izzott a levegő, mindenki jó előre fel volt háborodva, hogy ez a film homofób, hisz azt az üzenetet közvetíti, hogy addig üsd a buzit, amíg meleg, meg egy jó nő a gyógymód a homoszexualitásra, és egyéb, ehhez hasonlóan erőltetett belemagyarázás – mindezt persze úgy, hogy még nem is látták a filmet. Pont ezért könnyű volt a filmet a kritikákban erről az oldalról támadni, hisz az olvasók akkor is azonnal egyetértenek vele, ha nem is látták a filmet. Ahogy én látom, van két oldal, az egyik azt mondja, hogy fúj, film buzikról, micsoda fertő, a másik meg azt, hogy egy homofób film, skandalum! Na most akkor melyik? Igazából egyik sem – bár kétségtelen, a film reklámkampánya teljesen el lett rontva, így annyira nem meglepő, hogy így fogadják a Vajna-éra első moziba küldött közönségfilmjét. Pedig a film kapcsán tényleg tök lényegtelen, hogy amúgy melegekről szól – ezt próbálták is utólag lekommunikálni, csak ezt is nagyon rosszul.
Mert miről is szól a film? Nem, nem arról, hogy Csányi Sándort elcsapja motorral Tompos Kátya, amire pikk-pakk kibuzul. A történet főhőse Erik (Csányi Sándor), Magyarország egyik leghíresebb meleg közéleti figurája, Coming Out című rádiós műsora borzasztóan népszerű, meleg körökben pedig valóságos hősként kezelik. Barátjával, Balázzsal (Karalyos Gábor) éppen készülnek összeházasodni, amikor is váratlanul elbizonytalanodik a saját szexuális orientációjában: egy baleset után szép lassan elkezd rádöbbeni arra, hogy beleszeretett kezelőorvosába, Lindába (Tompos Kátya). Igen, ez egy fordított coming out története, ami szerintem kifejezetten érdekes alapötlet, a nemi identitásban való elbizonytalanodás pedig univerzális téma, és mindegy kellene legyen, hogy a hős itt éppen melyik nemhez vonzódik, már ha az egyenlőség a cél. Szóval ez az egész díszhiszti az egyik legérdektelenebb aspektusán lovagol a filmnek, lendüljünk is túl ezen és kezdjünk el végre magáról a filmről beszélni.
Merthogy vannak ám tényleges problémái is a filmnek. Nem fogja egy csapásra kirángatni a magyar filmet a gödörből, visszacsalogatva a nézőket azonnal a mozikba, mert ezt a filmet ugyanis szerintem mindenki látta már sokszor részleteiben, jól ismeri a fontosabb fordulatait, és előre tudja már a végét. Ez persze következik a zsáner, vagyis a romantikus komédia kissé kötött szerkezeti elemei miatt is, ugyanakkor számtalanszor láttunk már kiemelkedő és újszerű dolgokat ezek közt a kötött keretek közt is, szóval nem lehetetlen dolog. Viszont itt számtalan a kifejezetten klisés és elcsépelt megoldás, kezdve a tipikus, utcán rohanós-visszaszerzős jelenettől egészen a kissé erőltetetten, nagy vallomással kierőszakolt katarzisig. Továbbá a film kissé túl van zenélve, több olyan jelenet is van, ami zene nélkül, csenddel sokkal nagyobb hatást tudna elérni, viszont a filmzene annyira a szánkba rágja, hogy most mit kell éreznünk, hogy elveszi ezen jelenetek erejét. Persze nem ússzuk meg a szokásos, nagyon béna magyar rádióslágereket sem aláfestésként. Továbbá Csányi nem igazán működik ebben a filmben, mint komikus karakter, játéka többször is teátrális, a mellékszerepet játszó Simon Kornélt sokkal inkább megnéztem volna főszerepben. Tehát a Coming Out nem egy kiemelkedően jó film.
Viszont nem is rossz. Főleg azért, mert egy pillanatra sem akar többnek látszani annál, mint ami: egy végtelenül egyszerű romkom, ami viszont helyenként még intelligensebb is, mint műfajtársai. A poénok nagy része működik, és még ha nem is vált ki mind térdcsapkodós nevetést, azért lehet mosolyogni rajtuk, és látszik a filmen, hogy Orosz Dénes nem egy tehetségtelen fazon, sőt. A forgatókönyv ugyanis kifejezetten jó, dramaturgiailag teljesen rendben van, és bár rengeteg a klisé, tele van ötlettel, jó jelenetekkel. Ügyesen egyensúlyoz, hogy ne erősítse a meleg sztereotípiákat, de közben ne is váljon szivárványzászlós, didaktikus tanítófilmmé, ami iskolás módon elmondja, hogy „de hát olyan jó emberek, pedig melegek”, mint néhány Oscar-prosti amerikai dráma, ami végső soron erre a kifejezetten offenzív tanulságra fut ki. Persze, mint a legtöbb magyar filmnek, ennek is Mucsi a legerősebb pontja, de itt kifejezetten jó karaktert is írtak neki, Tompos Kátya pedig tüneményes, mint mindig. Nem vállal sokat a film, azt viszont úgy-ahogy hozza: nem egy többször végignézős, de vállalható magyar romkom, ami erős minőségi ugrás Sas Tamás és Kabay Barna dilettáns borzalmai után. Szóval, amíg legalább ezt a szintet tartja a magyar közönségfilm, addig nem kell temetni.
