Sarah Jessica Parker karácsonyi iknvizíciójának indul, de hamar átvált egy lassan csordogáló, politikailag kínosan korrekt kamarafilmbe.

A plakáton kis piros masnival a fejük fölött néznek ránk a Kőkemény család tagjai: Sarah Jessica Parker, aki a Szex és New York óta először tér vissza a vászonra, mellette Dermot Mulroney vigyorog, akiért az Álljon meg a nászmenet!-ben hiába harcolt Julia Roberts, és körülöttük több ismeretlen amerikai színész között még ott láthatjuk Woody Allen-szemüvegben Diane Keatont is.

Hasonló plakáttal vonzotta két éve decemberben a közönséget az Igazából szerelem, persze akkor a piros masni keresztbe volt átkötve az ismert színészeken. Lassan ez lesz a karácsonyi filmek megkülönböztető jele, mert igen, ez is egy karácsonyi film, és nincs is idén konkurenciája. Tavaly ugye a Polar Expressz mellett volt még a Tapló Télapó is, de az idei Cserhalmi Györggyel készült magyar változata, Az igazi Mikulás nem került be az országos nézettségi top tízbe sem.

A Kőkemény család című film imidzse tehát karácsonyi és karácsonykor játszódik, a hó is esik és áll a fa, meg összejön a Stone család. De mindez csak háttér egy beszélgetős, lassú, vígjátéki elemekkel és politikai korrektséggel tűzdelt, bukdácsolva kibontakozó kamarafilmhez.

A film rossz

A főszereplő Sarah Jessica Parker hosszú szingliség után most egy menyasszonyt alakít, akit vőlegénye éppen bemutatni készül a családjának. A lány joggal tart az első találkozástól. A négygyerekes New England-i Stone család az elsőszülött fiúnak (Mulroney) nem olyan feleséget képzelt, aki "teljesen álszent, és merev, mint egy fakeret", ráadásul "olyan idétlen torokköszörülési tikkje van, mintha csak labdát nyelt volna le", de Meredithet (Parker) már az első percben ilyennek látják. És minél jobban igyekszik, hogy elfogadják, annál rosszabb lesz a helyzet. Kezdetét veheti a karácsonyi családi inkvizíció.

Persze ebből az alaphelyzetből volt már, hogy szórakoztató film is kerekedett, de az amerikai író-rendező Thomas Bezuchának éppen az volt a célja, hogy a Kőkemény család ne hasonlítson a Ben Stiller főszereplésével készült burleszkes vígjátékra, amiben Stiller próbál kényszeresen megfelelni az apósának (Robert De Nirónak). Pedig az Apádra ütök női változatával jobban jártunk volna. Bezucha ehelyett egy drámaibb, enerváltabb filmmel próbálkozott: minimálisra csökkentette a komikus jeleneteket, a váratlan fordulatokat, ugyanakkor felturbózta a közhelyes sztereotípiák egy filmre eső mennyiségét.

A gúnyolódó családról már az első kockáknál kiderül, hogy ultraliberális: a süketnéma fiúk jelentéktelen és homoszexuális, a párja néger. Ráadásul nehézségeik is akadnak: a Diane Keaton alakította anyuka betegsége halálos, a legkisebbik lány pedig szingli. Itt a republikánus Meredithet kivéve Az elnök emberei tévésorozathoz méltó politikai korrektséggel rendelkezik mindenki, így a film csúcspontja egy poltikai színezetű vita lesz a karácsonyi asztalnál.

És ha a drámai szál legmeredekebb része egy gyengébb vita, azon se lepődjünk meg, hogy a jellemábrázolás kimerül annyiban, hogy a laza szmóker dokumentumfilmrendező testvér (Wilson) hosszú ujjúra húzza a rövid ujjú pólót, Mulroney öltönyben jár, Sarah Jessica Parker pedig a kosztümtől a pulóver felé fejlődik. De a komikus jelenetek sem sikerültek túl frenetikusra, a legnagyobb poén, hogy Parker rosszul parkol vagy Luke Wilson farka reggel valószínűleg feláll és Mulroney egyszer elesik egy karácsonyi sütiben.

A színészek jók

A színészek egyébként nagyon jól játszanak. Más filmekben. Ezúttal a rendezés elmaradt, így mindenki kétdimenziós figurát alakít: Diane Keaton csak mézesmázos, Dermot Mulroney csak jól néz ki (de azt jól csinálja), Sarah Jessica Parker pedig csak merev. És különben is: Parker negyvenévesen már öreg egy lelki fejlődés előtt álló, bizonytalan menyasszony szerepére. Főszereplőként ugyanis nem egy republikánus harci amazont alakít, csak egy merev lányt, aki még nem nőtt fel lelkileg a Stone családhoz.

Az inkvizíció döcög, a csúcspont és a megoldás elmarad, de a film végéhez közeledve mindkét fél tanul egy kicsit a másiktól, a befejezés megható és tanulságos egyben, sőt kerek, akár egy hópelyhes karácsonyi üveggömb, amit csak karácsonyi hangulatban érdemes nézegetni. Mindez karácsonykor, a szeretet ünnepén. Már csak a világbéke hiányzik.