Van az úgy, hogy az ember falra festi az ördögöt. A múltkor még a mátrixban voltunk, de ez már a való világ. A Mátrix című film kapcsán fejtegettük, hogy a menekülés mítosza, miszerint (mindig) kell lennie egy másik megoldásnak, egy párhuzamos világnak, kiderülhet bármikor, hogy amit eddig csináltunk, azt valaki más álmodta egy túlcsordulóan bőséges vacsora után, és az illető most fölébredt, így eddig viselt dolgaink vagy meg se történtek, vagy egy nyilvánvalóan magasabbrendű színjáték, játszma részét képezik stb., szóval ha valami (film adott esetben) ezt elég harsányan képviseli, az elegendő-e ahhoz, hogy kultfilmet emlegessünk, s ne csak annyit mondjunk, amennyit valójában kellene: lárifári. Mindössze egy érv szólt amellett, hogy talán mégis lehet a dologban valami: konkrétan az, hogy a Mátrix összes epizódjának szereplőit nem Tommy Lee Jones kergeti, nem előle menekülnek. Egy hollywoodi film esetében, kérem, ez már érv. Most már tudjuk a miértet is: Tommy Lee sajna épp nem ért rá. Miért, miért: nagyon kellett neki kergetni valakit. Igen, ez akkor már nem a mátrix, de a való világ: Tommy Lee újra hajt. Ezúttal Benicio Del Torót, aki ugyan bizonyos helyzetekben valamennyire hasonlít Lacira, a második nekifutás győztesére, de a való világot nem ezért emlegetjük: csupán a kontraszt miatt.
Tommy Lee Jones annyiszor üldözött már a mozivásznon, itt az ideje a mérlegkészítésnek. Annyiszor, annyiféleképpen. Annyiszor, mennyiféleképpen? Annyiszor, egyféleképpen. Ne szépítsük: mindannyiszor egyféleképpen. Tehát hogy üldöz Tommy Lee?
Szívósan, kitartóan, a kezdeti és közbenső kudarcok kicsit sem keserítik, sőt előbb megfogja a pácienst, hogy aztán kicsúszhasson a markából, persze csak azért, hogy másodszorra még jobban fogja meg, ahogy azt nem fogja meg senki, de ez nem érdekes. Tommy Lee a szürke, csak azt ne mondjam, unalmas módszerekkel operáló üldöző: a kopó maga, egy kopótípus. Az érdekes mindig a másik, a menekülő róka. Mert azzal valami sose stimmel. Majd´ kimondtam, hogy legtöbbször ártatlan. Afféle titkos ártatlanság az ilyen, a mellékszereplők sose is tudják. Tudjuk mi, nézők, tudja Harrison Ford, Ashley Judd, tudja Wesley Snipes (hogy csak a hirtelen eszembe jutó szökevényeket soroljam), és lassan-lassan tanújává válik mindenki, hogy egy idő után Tommy Lee is kezdi kapiskálni. Tessék mondani, milyen titok ez, amit ennyien tudnak?
Nos, hogy az aktuális jelölt, Benicio Del Toro ártatlanul üldöztetik-e, én a műfaji szabályok béklyójában vergődve meg nem mondhatom, de tény, hogy nehéz sorsa volt neki, mint az amerikai hadsereg kiküldötte, megjárta Kosovót, s az ottani élmények rámentek az egészségére, továbbá a mentalitására.
Szerintem tudják önök, hogy Tommy Lee ezt nagyon is megérti, sőt bizonyos lelkiismeret-furdalás ébred benne, nem mintha számítana. Legfeljebb annyiban, hogy elgondolkodjunk: tán Tommy eddig nem a korábbi ismerőseit, üzlettársait üldözte. Őszintén szólva tudja a fene, nem is érdekel, mert eljön a végső összecsapás, ami megérdemelné a körültekintő figyelmünket.
Mikor érdemelné meg? Talán akkor, ha lenne annyi lelkierőnk, hogy tárgyalási alapnak elfogadjuk azt a feltételezést, miszerint ha egyszer valaki fölébe kerekedne (mondjuk, most Del Toro kitekerné a nyakát, letépné a fejét stb. - maguk szerint megteszi?), akkor a jövő héten nem mászna-e vissza az ablakon, hogy másvalakit kergessen egy másik filmben, megint szívósan. De mivel ennyi lelkierő speciel bennem nincs, a következtetés is kiszámítható: nem tök mindegy, hogy megfogja-e Beniciót? Az meg aztán tényleg secko jedno, hogy most ártatlan-e a marhája vagy ártó.
